A városi költségvetés törvény által előírt benyújtási határideje február 15. volt. Ma február 16. van, az érdi polgármester nem nyújtott be költségvetést – erről adott hírt Facebook-oldalán az Érdioldal.hu. A hírt megerősítette az érdi Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Simó Károly a Magyar Nemzetnek elmondta: a mulasztás oka az lehet, hogy Csőzik László balliberális polgármester pénteken tárgyal Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel.
A polgármester a törvénysértést is vállalva azért nem nyújtott be költségvetést, mert a találkozó előtt nem akarja kiteregetni a lapjait. Arra számítunk, hogy a büdzsé elkészítésénél nagyon vastagon fog majd a ceruza, mindent beterveznek a legnagyobb összeggel, és ezt tárják majd Gulyás Gergely elé
– írja a Magyar Nemzet.
Ebben a tervezetben nagyon nagy távolság lehet majd a lehetőségek és a vágyak között. Erre utal, hogy Csőzik László konkrét költségnövekedést jelentett már be: azt közölte, hogy húsz százalékkal megnövelné a közvilágítás költségeit, mondván, azt úgyis az állam fizeti ki teljes egészében
– fogalmazott Simó Károly. A kormánypárti politikus úgy véli, Csőzik László igyekszik ismét politikai feszültségkeltésre használni az ügyet.
Ha ugyanis a kormány nem adna annyi pénzt, amennyit kérnek, akkor azt kommunikálná, hogy az állam cserben hagyja Érdet, és nem segít a bajban
– hangsúlyozta a Fidesz–KDNP-s frakcióvezető. Hozzátette: azzal egyetértenek, hogy a működéshez feltétlen szükséges pénzt az államnak kellene biztosítania az önkormányzatnak. Szavai szerint ugyanakkor tekintettel kellene lenni arra is, hogy az állam az elmúlt években soha nem látott mértékű, hatvanötmilliárd forintos fejlesztési támogatást adott már Érdnek.
Attól tartunk, hogy Csőzik László ismét politikai játszmába kezd, és a teljes kompenzáció elmaradása esetén azzal támadja majd a kormányt, hogy az állam kivérezteti az önkormányzatokat
– mutatott rá Simó Károly.
A PestiSrácok.hu korábban beszámolt róla: a történtek ismeretében nem volt véletlen, hogy a közelmúltban a város polgármestere nem tájékoztatta őt a település pénzügyi helyzetéről, valamint hogy egyes cég- és intézményvezetők nem reagáltak a megkeresésére.
Ha most tisztán látnánk a helyzetet, akkor azonnal le tudnánk leplezni Csőzik Lászlóékat, hogy szándékosan felültervezik a költségvetést
– mondta Simó Károly.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS