Pesti Srácok

Választási csalás

Választási csalás

Nem hisznek szegény Hann Endrének, pedig olyan szép nagy számokat kerekített ki a Tiszának. Ha hinnének neki, akkor nem kellett volna mindenkit belefenyegetni a visszalépésbe, szegény védtelen Kunhalmi Ágnestől a máskor magabiztosan vigyorgó Tordai Bencén át az olyan feddhetetlen gengszterekig, mint Czeglédy Csaba. És nem kéne állandóan zaklatni, zsarolni a kutyákat sem a maroknyi százalékukra ácsingózva. Ha annyira vezetne a Tisza, akkor nem építenék hónapok óta azt a mesét, hogy a Fidesz elcsalja a választásokat – amit tavaly még Magyar Péter saját maga cáfolt indulatosan, mondván, ő közelről látta a korábbiakat, és nem is lehet elcsalni. Most azonban nem a valóság számít, hanem a beindult hívek felheccelése, mert a Tisza valójában április 13-ra készül.

Orbán Viktor többször hangsúlyozta, hogy ez az utolsó választás a háború kitörése előtt. Elnézve Európa állapotát, az nem biztos, hogy képes belekezdeni egy komoly háborúba a szó fegyveres értelmében, de az állítás lényegén ez nem változtat. A németek úgy is meg szokták próbálni, ha nincs meg hozzá a kellő erejük, tehát biztosan ez a mostani az utolsó magyar választás az események olyan eszkalálódása előtt, amely az Európai Unió megreccsenésébe és a földrész súlyos válságába torkollandik.

csalás erőszak német
A legutóbbi német próbálkozás így végződött Oroszország ellen.

Trump győzelme után a deepstate áttette a fő műveleti területét az EU-ba, és az itteni, erős hagyományokkal bíró nemzetállamok a fő ellenségei. Ezek legyűrése nélkül nem tud teljhatalmat kiépíteni földrészünkön a globalizmus.

Európa minden ízében keresztény alkotás – egy óriási, öreg tölgyfa, amelynek próbálják levagdosni az ágait, de közben bárhol előbújhatnak belőle eredeti új hajtások. Például olyan pártok, amelyek élesen szembenállnak a hódító globalizmussal, és egyre népszerűbbé válnak Olaszországban, Franciaországban, Németországban, ahogy nem tudják ledarálni a lengyel antiglobalista politikai erőket, közben Csehországban is újra megtörtént a globalista szempontból kellemetlen fordulat, és mindenekelőtt 2010 óta kihúzhatatlan tüske a hatalmas fenevad körme alatt Magyarország és az Orbán-kormány.

Ezzel az Európával nincs könnyű dolga a hódítónak, ezért egyre türelmetlenebb, egyre erőszakosabban akarja dűlőre vinni a dolgot, és ennek eszköze most az ukrajnai háború. Most már a deepstate-nek sincs további négy éve tökölődni, várni, finomkodni, hanem mindent bevet. Igen, amit André Goodfriend és David Pressman tevékenysége meg a korábbi végeláthatatlan tüntetések, hőbörgések, dulakodások jelentettek, az csak finomkodás volt ahhoz képest, amire most készülnek.

Csalásváddal akarják utcára vinni a tömeget

Bütyöknek nemcsak az egója nem fogja engedni, hogy ne ismerje el a vereséget, hanem az utasítás se, amit Németországból és Ukrajnából kap(ott). Ezt nyugodtan vehetjük készpénznek, hiszen nemrég azt mondta, gratulálna Orbán Viktornak a Fidesz győzelme esetén; ez bütyöknyelven azt jelenti, hogy pontosan az ellenkezőjére lehet számítani tőle. Tehát az ő dolga az lesz, hogy a huszonszázalékosra mért Tisza-előnnyel a biztos győzelem illúziójába ringatott, amúgy is agresszívra hergelt O1G szektát tovább ingerelje, és csalást kiáltva utcára vigye. Ugyancsak a magabiztosságra és az erőszakosságra kondicionálta a tömeget Puzsér zenei fesztiválja, ahol a fellépők egész sora mutatott példát buta, agresszív dühöngésből.

Bütyökígéretek: nem lesz politikus, nem szervez pártot, nem ül be az EP-be kamuállásért óriási fizetést felvenni, és gratulálni fog Orbán Viktornak, ha ő győz a választáson.

Az Európai Unió ugyancsak kifejezi majd komoly aggodalmát (serious concern felemelt mutatóujjal) a lezajlott magyar választások tisztaságát illetően. Bizonyítékra természetesen sem von der Lügennek, se Bütyöknek nem lesz szüksége – a teljesen begőzölt, őrülettől villogó szemű tiszások már vért kívánnak, szívük szerint ölnének is, ha tehetnék. Hát könnyen lehet, hogy az ő szabadjára engedésükre megy ki a játék.

Az EU-s csalásvád lesz a legitimáció az önmagukat becsapva érző, elkeseredéstől és gyűlölettől habzó bütyökisták puccskísérlete mögött.

Mivel egyszerűbb összefüggések átlátására is képtelenek a szektatagok (vagy alapból, vagy mert nem látnak a pipától), azt sem lehet nekik elmagyarázni, hogy még választási csalásnál sem lehet akármekkorát csalni, és ha a Tisza valóban olyan utcahosszal vezetne, amilyennel Hann Endre hülyíti őket, akkor azt csalással sem lehetne észrevétlenül Fidesz-győzelembe átfordítani. Arról sem értesülnek majd, hogy választási csalásoknál hozzáadott szavazatokat szoktak előállítani, ahogy például az 1947-es kékcédulás választáson csinálták a bolsevikok, vagy akár Biden 2020-as győzelménél a demokraták a levélszavazatokkal. Leadott szavazatokat szervezetten, tömegével eltüntetni a pártok delegáltjai és a megfigyelők előtt lehetetlen, ők mégis meg lesznek róla győződve, hogy Fidesz-csalás csinált az álmodott négymillió Tisza-szavazóból kétmilliót.

A titkosszolgálati beavatkozás

Ha kint lesz az utcán ez a végtelenségig megőrjített tömeg, már csak egy szikra kell a láng begyújtásához. A szikravetésnél jön képbe a Magyarországon egyre aktívabb ukrán titkosszolgálat, amelynek van tapasztalata az ilyesmiben. Egy ártatlan, lehetőleg kiskorú halott, pláne ha lány, az elképzelhető legerősebb áldozat, akinek aztán már másnap központilag kiosztott táblákon lehet lengetni az arcképét és a nevét. Gyilkosnak pedig nyilvánvalóan a rendőrséget, vagyis áttételesen a kormányt kiáltanák ki ilyen esetben. Az Európai Unió aggodalmai tovább fokozódnának, és mindenhonnan zúgna „a diktatúra már gyilkol” üvöltés. Amely törekvésnek pedig mártírja van, az megtöbbszörözi az erejét ezáltal.

Ennyiből áll az együgyű tömeg felhasználásával megingatni egy ország törvényesen megválasztott kormányát.

Legalábbis Ukrajnában, ahol sem állami hagyomány, sem közös történelem, sem erős nemzeti kohézió nincs, csak tipikusan szláv bolsoje emocje. Magyarország a maga csaknem 1200 éves állami folytonosságával, réges-rég megszilárdult nemzeti öntudatával, erős közjogi hagyományaival és rendpártiságával nagyon más eset – itt jóval nehezebb felforgatni a rendet, de azért fel lehet.

Szeretnénk-e ilyen képeket Budapesten a kisebbség féktelen gyűlölete és hatalomvágya miatt?

Készülnek a budapesti majdanra – az biztos, hogy elképesztően sűrű külföldi titkosszolgálati jövés-menés van a fővárosunkban, és nyilvánvalóan több forgatókönyv is be van készítve. A balhéhoz pedig ágaskodik az akarnok kis zsebdiktátor, aki az onagerhangon hőbörgésen meg az erőszakoskodáson kívül semmihez sem ért, legfeljebb a bennfentes kereskedéshez meg többmilliós fizetések felnyalásához.

Az árulás kultúrája maradjon a Tisza párté!

Kulcsmozzanat lesz, hogy az utcára vitt, felheccelt tömeget mibe tudja majd belehajszolni ez az énkedő őrült, aki fenntartás nélkül elárulta a saját családját is, maga elé rántotta a gyerekét, tehát nem okozhat neki gondot ugyanezt megtenni a hazájával és a nemzetével sem. A tömegben mindenféle profi bajkeverők bújhatnak meg, akik a legalkalmasabb pontokon és pillanatokban tudják erőszakosba átfordítani az eseményeket.

Ha a jobboldal a választás megnyerése esetén, utána is nyugodt erőt tud felmutatni, és nem utcai dulakodásra vágyik a beszámíthatatlanná vált másik táborral, hanem tévén megnézi a rendteremtést, akkor jóval kisebb az esélye bármilyen komoly bajnak.

A rendteremtés viszont a rendőrség feladata lesz, amely könnyen lehet, hogy a rendszerváltoztatás óta a legkeményebb helyzettel szembesül majd. Ennek kezeléséhez tökösség és persze az ország törvényeihez való hűség kell, hogy a Tiszának csak a nyomozati titkokat kivivő vamzerek maradjanak. Az az értékrend, amelyet a legnagyobb ellenzéki párt maga köré teremtett, az állandó erőszakoskodással és fenyegetőzéssel, a hozzá legközelebb álló családtagok vagy bajtársak lehallgatásával és elárulásával, valamint az ország kiszolgáltatásával a globalista nagytőkének, az maradjon csak az övék! A józanságra még képes része később iszonyúan szégyellni fogja, hogy részt vett ebben.

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról