Pesti Srácok

Új pozsonyi csata előtt állunk!

Új pozsonyi csata előtt állunk!

Az emberiség története az őskortól a mai napig viszályok, hatalmi harcok, háborúk története. A háborút nemcsak fegyverrel véres csatatéren vívják, hanem szellemi, kulturális és gazdasági téren is. Kr.e. a VI. században élő kínai hadvezér Sun Tsu azt tanácsolta az uralkodójának, hogy ne fegyveres háborúban, hanem szellemi síkon győzze le és semmisítse meg az ellenséget. (A cikk szerzője Dr Cey-Bert Róbert Gyula, Ötvenhatos szabadságharcos, történelmi regényíró, a “Pozsonyi csata” szerzője, Harcosok Klubja)

"A legnagyobb fokú művészet az, amikor nem véres csatában, hanem szellemi és lelki háborúban győzzük le az ellenfelet, lélekgyengítő gyűlöletkeltő hazugsággal, uralkodójuk és előkelőik megrágalmazásával, vallásuk, kultúrájuk, történelemtudatuk lerombolásával.”

pozsonyi csata
Peter Johann Nepomuk Geiger: A pozsonyi csata (1850)

Túl sok pozsonyi csatánk volt már

Mi magyarok és lovasműveltségű őseink, szkíták és hunok, hosszú idő óta szenvedő alanyai voltunk az ellenünk vezetett szellemi és lelki háborúknak. Az ókor óta a lovasműveltségű népekre irigykedő gyűlölettel tekintettek a szomszédaik, fegyveres háborúban képtelenek voltak föléjük kerekedni, ezért szellemi és lelki háborúval igyekezetek meggyengíteni, megsemmisíteni őket. Gyűlölködő, démonizáló rágalmazások ellenére az őseink sokáig erősek maradtak, mert rendületlenül ragaszkodtak őseik évezredes szellemi  értékeihez.

Atilla örökébe, a Kárpát-medencébe, avar rokonaink mellé visszatelepülő magyarokat Európa hatalmai ellenszenvvel fogadták, háborút indítottak ellenük, azonban a támadók Pozsonynál csúfos vereséget szenvedtek. A 907-es pozsonyi csata után indult el a magyarok elleni kíméletlen szellemi háború, amely a mai napig folytatódik, a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet és az Európai Unió következetes magyar ellenessége mindezt egyértelműen kimutatja, a trianoni kettős mérce világosan visszatükröződik a magyarellenes brüsszeli jogállamisági vádaskodásokban.

A XVI. század első felében terebélyesedett ki valójában ez az idegenek által elindított balszerencsés folyamat, a nemzet számára.
A Német-Római Birodalom Habsburg uralkodói fondorlatosan megszerezték a magyar trónt és az országot több, mint 150 éven át csatatérnek használták az Oszmán Birodalom elleni háborúban. Ezt nem fogadhattuk el, fellázadtunk az idegen zsarnokság ellen. János Zsigmond, Báthori, Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi szabadságharcai nyilvánvalóvá tették a Habsburg udvar számára, hogy az ősi hun gyökerekre visszamenő vitéz harcos szellem él még, nem tűnt el a magyar lélekből és elindítottak egy nagyszabású szellemi háborút ősi szellemi örökségünk ellen. „Tudományosnak” kikiáltott szemfényvesztő, nyelvi hókusz-pókusszal igyekeztek bizonygatni, hogy a magyarságnak semmi köze sincs a lovasműveltségű hun ősökhöz, az igazi őseik a messzi északon élő, medvetort rendező finnugor népek. “Felejtsétek el az ősi mondákat, ősképeket, Atillát, a turulsólymot, csodaszarvast, táltoslovat és elégedjetek meg a kutyaszánon közlekedő, vadkacsa eredetmondákat regélő, halász-vadász, finn-ugor rokonokkal” – szólt az utasítás. Iskolákban, egyetemeken, magyar és külföldi kiadványokban csak a magyar lelket gyengítő finnugor rokonság dogmáját erőltették. Sikeresen dolgoztak, a magyar történelemtudat összezavarodott, megrokkant, a tűzzel-vassal terjesztett finnugor történelmi szemlélet a magyar lélek Trianonja lett, végzetesen közeledtünk a magyar nemzettudatot elnyelő feneketlen szakadékhoz.

Az ősi, hun-magyar lélekerősítő értékek újjászületése

Ebben a kilátástalan helyzetben váratlan csoda történt, a Magyarok Istene közbelépett és archeogenetikai és kultúrtörténeti kutatások új korszakot nyitottak a magyar történelemtudatban, visszatértünk az őseink által örökül hagyott évezredes igazsághoz. Az archeogenetikai kutatások eredményei megcáfolhatatlan érvekkel igazolták a hun-magyar történelmi folytonosság tényét. 

Mindannyian érezzük, hogy a hun-magyar ősi értékekre épített történelmi szemlélet oktatása, népszerűsítése, a magyar lélek megerősödésének egyik leghatékonyabb eszköze. Bennünk, magyarokban megvannak lovasműveltségű őseink jellegzetes szellemi, lelki értékei és tulajdonságai, azonban az utóbbi évszázadok folyamatos lelki megrázkódtatásai következtében a közösségi tudatalattink mélyére szorultak, ott rejtőzködnek, alvó tűzhányókként szunnyadoznak. Legutóbb 1956-ban törtek ki földrengető erővel, megmutatták a világnak, hogy él még a magyarokban, őseik vitézsége, harcos szelleme. Nemzeti megmaradásunk „sine qua non” feltétele az, hogy felébresszük az érdeklődést az ősi értékeink iránt és aztán felhasználjuk azokat a magyar lélek megerősítésére, a magyar nemzet Kárpát-medencei felemelkedésének a biztosítására.
Ma, 2026-ban újabb pozsonyi csata előtt állunk, az értékvesztett európai-uniós, balliberális vezetés összefogott a magyarellenes Ukrajnával és a Tisza fedőnevű hazaáruló ellenzékkel, hogy idegen érdekek által irányított kormányt juttasson hatalomra. A döntő csatára 2026. április 12.-én, a magyar  parlamenti választásokon kerül sor. A tét  a nemzeti lét, szabadságunk, függetlenségünk megőrzése, biztosítása.

Újabb pozsonyi csata vár ránk, amelyet csak úgy nyerhetünk meg, ha egységesen kiállunk Orbán Viktor nemzeti kormánya  mellett. Kiállunk a nemzet kormánya és a Fidesz-KDNP jelöltjei mellett és megnyerjük a csatát! 

2026 a magyar győzelem éve lesz!

 
Éljen a Magyar Szabadság!
Isten, áldd meg a magyart!

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még