Pesti Srácok

A választási csalás kizárására javasol törvényt az amerikai képviselőház republikánus elnöke

A választási csalás kizárására javasol törvényt az amerikai képviselőház republikánus elnöke

A novemberi választások tisztességének védelmével indokolva jelentett be törvényjavaslatot az amerikai képviselőház republikánus elnöke pénteken, ami a Fehér Ház szerint szükségtelen, mert a megoldani szándékozott visszaélés jelenleg is tilos.

Mike Johnson házelnök Floridában Donald Trump korábbi elnökkel, republikánus elnökjelölttel közösen tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy olyan jogszabályt szándékozik szavazásra terjeszteni a kongresszus alsóháza elé, ami az állampolgárság igazolását írja elő mindenkinek, aki voksolni kíván a választásokon. Az amerikai választási rendszer jelenleg is csak amerikai állampolgárok számára engedi a részvételt a választásokon, de a republikánus politikus szerint szükség van a kiegészítő jogszabályra az országba érkezett sok illegális bevándorló miatt, ami állítása szerint azt a kockázatot hordozza, hogy több százezren megpróbálkozhatnak szavazni az elnökválasztáson. Mike Johnson szavai szerint sok millióan tartózkodnak az országban illegálisan, akik közül ha csak minden századik próbál részt venni a választáson, az is százezres számot jelent, ami pedig megfordíthatja a voksolási eredményt.

A törvényjavaslat tervét Joe Biden szóvivője politikai színjátéknak nevezte. Andrew Bates arra mutatott rá, hogy nem állampolgárok számára törvénytelen részt venni az Egyesült Államokban szövetségi szintű választáson.

A Floridában, Donald Trump mar-a-lagói rezidenciáján tartott sajtóértekezleten a korábbi elnök beszélt a hétfőn, New Yorkban kezdődő büntetőperéről, amelyet ismét beavatkozásnak nevezett a választásokba. Úgy vélekedett, hogy ezt Joe Biden irányítja. Közölte azt is, hogy a tanúskodik majd a per tárgyalásán. A Donald Trump ellen New Yorkban emelt vád üzleti bűncselekményről szól; az eljárást a demokrata párti kerületi ügyész, Alvin Bragg indította.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.