Pesti Srácok

A Városháza épületét nem sikerült elpasszolni, négy vádlottja van az Anonymus-botránynak - íme a részletek (Frissítve!)

Vádemelés történt négy terhelt ellen a Városháza-ügyként ismertté vált bűnügyben. A Főváros Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványoz egy férfival – aki a vád szerint önkormányzati ingatlanok kapcsán befolyására hivatkozva kért milliókat – és 3 társával szemben. A Városházát végül nem sikerült elpasszolnia a vádlottaknak és Bajnai Gordon, illetve Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is elkerülhette a felelősségre vonást.

A Fővárosi Főügyészség közölte a Pesti Srácokkal, hogy vádemelés történt a sajtóban Városháza-ügyként ismertté vált bűnügyben. A vádirat lényege szerint egy férfi tagja volt egy ingatlanforgalmazással is foglalkozó cégnek. A terhelt 2020-2021-ben több, ingatlanközvetítéssel foglalkozó személlyel, illetve ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal folytatott tárgyalásokat.

A befolyással üzérkedő 3 ingatlant érintően próbált meg – a nyomozás során egyébként nem igazolt – kapcsolatokra hivatkozva pénzhez jutni. Kettőnél valóban pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat.

PestiSracok facebook image

A harmadik ingatlan maga a Városháza-épületegyüttes volt

A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal.

A férfi a személyre szabott pályáztatás elintézése érdekében az általa megjelölt 40 milliárd forintos vételár 10 százalékát kérte jogtalan előnyként. A Fővárosi Önkormányzat az ingatlanegyüttest végül nem jelölte ki hasznosításra, értékesítésre. Az ingatlan iránt érdeklődők a korrupciós ajánlatot - az ügyészség szerint - visszautasították.

Az ügyben a befolyással üzérkedő és a 10 millió forintot meghaladó összeget fizető férfi mellett további 2 férfi is vádlottként szerepel, akik a vád szerint egyes cselekményeknél szintén erősítették azt a látszatot, hogy a befolyással üzérkedő el tudja intézni azt, amit ígért.

A Fővárosi Főügyészség befolyás vásárlása és több rendbeli – gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett – befolyással üzérkedés bűntette miatt nyújtotta be vádiratát a Fővárosi Törvényszékhez. A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat végrehajtandó börtönbüntetésre és pénzbüntetésre.

A botrány ettől még botrány: a Városházát el akarták adni, Bajnai és Kiss Ambrus szerepe letagadhatatlan

Emlékezetes, hogy az álarcos informátor, azaz Anonymus tárta a nyilvánosság elé 2021. novemberében azokat a hangfelvételeket, amelyek szerint az addig a baloldal politikai zsenijeként és volt "frontsebész" miniszterelnökeként emlegetett Bajnai Gordon, aki egyben a a globális hatalom helytartójaként is közismert (lásd DataDat-botrány), illetve Karácsony Gergely máig legfontosabb embere, Kiss Ambrus egyezkedett üzletemberekkel a főváros szimbolikus vagyontárgyainak elkótyavetyéléséről. A felvételeken mindkettőjük hangja hallható. A kirobbant botrány fontos szereplői később elismerték, hogy valóban volt elképzelés a Városháza és más értékes ingatlanok korrupt, áron aluli értékesítésére, sőt, ezt az ügy egyik koronatanúja is megerősítette a nyomozás során. Ehhez képest visszalépés, hogy a nyomozóknak és az ügyészségnek csak a közvagyon lenyúlására ajánlkozó hiénákat sikerült a vádlottak padjára küldenie, miközben a politikusok és fővárosi vezetők maximum tanúk voltak az ügyben. Bajnai - annak ellenére, hogy leleplezett mondatait bárki a saját fülével is meghallgathatja, mindvégig tagadta a vádat és sajtóperrel fenyegette a mást állító szerkesztőségeket.

Ismert, hogy Bajnai Gordon

az egyik lehallgatott felvételen

Gansperger Gyula üzletemberrel egyezkedve ezt mondja:

Az tehát mindenképpen és sajtóperbiztosan kijelenthető, hogy a volt miniszterelnök, egyben Karácsony Gergely legfőbb mentora tárgyalt a Városháza vezetőivel és az olcsón megszerezhető közvagyon iránt érdeklődő seftelőkkel. Persze nyilván csak a közérdeket védte, amikor pitiáner bűnözők nyelvén"megszagolt dealekről értekezett."

A témáról a PestiSrácokon I

TT találnak anyagokat.

Frissítés!

Van ügy, és a Városházát valakik el akarták adni

Beszédes Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetőjének friss Facebook-bejegyzése a Városház-botrányról.
"Börtönbüntetést kért az ügyészség a Városháza-botrány gyanúsítottjaira. Bár a főpolgármester még most is azt bizonygatja, hogy nincs ügy, de akkor mégis miért kellene bárkinek börtönbe menni?
Nézzük mit tudunk:
Az ügy kirobbanását okozó hangfelvételekből tudjuk - egyenesen Bajnai Gordonék szájából – hogy a Városházán jutalékos rendszer működött az ingatlanértékesítések kapcsán. A vádban szereplő Berki Zsolt és Gansperger Gyula pedig Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjével tárgyaltak az eladásról.
Karácsony azzal védekezik, hogy nem volt döntés az eladásról, ezért neki ehhez semmi köze nincs.
Azért azt nehéz elképzelni, hogy bár a finanszírozói ott voltak, a barátai ott voltak, a cégvezetője tárgyalt a Városháza eladásáról, de neki, a főpolgármesternek gőze nem volt az egészről, semmiről sem tudott.
Ez nevetséges és csak a szokásos terelés." - írja Szentkirályi Alexandra.
Frissítés!

Karácsony Gergely addig beszélt, amíg helyre nem igazították

Ellentétben a főpolgármester állításával, az úgynevezett Városháza-ügy nem nevezhető „kamu”-ügynek. - reagált a Fővárosi Főügyészség Karácsony Gergely minősítésére.

A nyomozó hatóság közel három és fél éven keresztül számos nyomozati cselekményt végzett a városházát és más ingatlanokat érintő – a társadalom széles érdeklődését kiváltó – korrupciós ügyben.

A nyomozó hatóságnak és az ügyészségnek semmi oka nincs arra, hogy az ügyek kapcsán bárkitől is elnézést kérjen.

Az ügyészség – ahogy eddig – úgy a jövőben is maximális erőfeszítéseket tesz azért, hogy valamennyi bűnelkövető elnyerje méltó büntetését. - írta közleményében a Fővárosi Főügyészség.

Kiemelt kép: A vezető helyen az egyik vonatkozó Anonymus-videót feldolgozó 2020-es videó látható a köztévé Híradójából.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.