Pesti Srácok

A véleménynyilvánítás szabad, Budapest megbénítása továbbra sem – Nem tehetik tönkre a traktorosok az augusztus 20-ai ünnepséget

A véleménynyilvánítás szabad, Budapest megbénítása továbbra sem – Nem tehetik tönkre a traktorosok az augusztus 20-ai ünnepséget

A rendőrség ismét megtiltotta, hogy augusztus 20-ától traktorokkal foglalják el többek között a fővárosi ünnepi helyszíneket, rakpartokat és a Duna-hidakat. A rendőrség pénteken a honlapján tette közzé "A véleménynyilvánítás szabad, Budapest megbénítása továbbra sem" című közleményét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta: a korábbi szervező újra bejelentette augusztus 20-ától 31-ig tervezett fővárosi gyűlését. A BRFK viszont ismét "előíró-korlátozó" határozatot hozott, amelynek értelmében továbbra is tilos traktorokkal Budapest belvárosába vonulni vagy traktorokkal a rakpartokat elfoglalni. A résztvevők a Dózsa György út két külső forgalmi sávján gyakorolhatják gyülekezési jogukat, illetve a közlekedési szabályok betartásával vonulhatnak a helyszínekre.

– nyomatékosította a rendőrség. Felhívták a figyelmet, hogy a rendőrség a jogsértések elkövetőivel szemben törvényesen, arányosan és határozottan fel fog lépni. A rendőrök intézkedni fognak azokkal szemben, akik a határozatban foglaltaktól eltérő módon, a közlekedési szabályokat megsértve érkeznek a gyűlésre, tartózkodnak annak helyszínén, vagy távoznak onnan.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a BRFK.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.