Van egy álmuk. Ott, Brüsszelben. Megszületik az Európai Egyesült Államok és beköszönt az örök béke. Egy sárga csillagokkal feldíszített kék zászló alatt, melyre a népek a szabadság és a testvériség szavait írják fel, s együtt dúdolja majd minden világpolgár Beethoven Örömódáját. Minden ember egyenlő lesz és eljő az aranykor. De mielőtt a történelem tényleg véget ér, csak lépésről-lépésre, sunnyogva, hogy a polgár észre se vegye, kell „haladni” a föderatív Európa irányába, ehhez pedig a legalkalmasabb pillanat az, mikor egy-egy válságtól való kollektív félelem uralkodik el a kontinensen. Migráció, klímakatasztrófa, és most a koronavírus – kezeljünk minden globális problémát globálisan! Tegyék a delegált vezetők azt, amit tenniük kell, ha kell, akkor a választott vezetőkkel szemben, jogállamisági mechanizmussal, pénzügyi eszközökkel zsarolva. Avagy a vírus árnyékában lopakodik az Európai Egyesült Államok.
Rettegj polgár, válság van!
A válsággal elrontott verőfényes nyarunk olyasfajta ötletektől volt hangos Brüsszelben, melyek által az Európai Egyesült Államok egyre valóságosabb létezővé válhatna. Sietnek is előre a határok felett üzletelő tőkéscsoportok, amelyek a legnagyobb haszonélvezői voltak az integrációnak, pénzt, s paripát nem sajnálva segíteni nekik. Csak az a fránya nép, az az ünneprontó hazaszerető polgár ne volna! Mert ha a demokrácia szabályai szerint szavaznánk erről az egyesülő szörnyetegről, a modern Leviatánról – szétfoszlana és elillanna az utópikus álom.
Puhítsuk hát egy kicsit a démoszt!
– gondolják Európa fura urai. Ijesztgessük őket háborúval, koronavírussal, katasztrofális pénzügyi krízissel. Mondjuk azt nekik, hogy a válságot csak egy „erősebb Európa” győzheti le. Ismételgessük, hogy csak a politikai unió képes kezelni a jelenlegi bajt.
Talán nem szükséges sorolni sem: ezt látjuk ma az uniós politikában gyakorlattá válni, a koronavírus árnyékában. Gondoljuk csak végig minden konkrét konfliktust az elmúlt hónapban és látni fogjuk a képletet!
Na ugye!
Előre, kozmopoliták!
A kozmopolitizmus és a nemzetek nélküli „népszövetség”, mint az örök békéhez vezető kizárólagos út egy igen régi eszme. A felvilágosodáskori német filozófus, Immanuel Kant vetette egykor papírra, többek között az Egy világpolgár gondolatai című írásában. Bár gondolatától igen messze esik a ma divatos piaci verseny, hisz az általa megálmodott utópiát kölcsönös humanizmus hatja át. (Babits is erre hívja fel a figyelmet, miközben a hazug liberális utódok már csak a határoknélküliségről beszélnek Kant apropóján.) A manapság egyesülést álmodók ezzel szemben minden kölcsönösséget feltételező erkölcsi értéket elvetnek. Mert csak a pénzért folytatott versenyt szeretnék megnyerni azoknak, akik mögöttük állnak.
Európa fura urai a háborúk és a válságok esetében nem a valós okra, a rendszerré tett, korlátok nélküli pénzhajhászásra mutogatnak, hanem minden bajt a nemzeti értékekre kennek. Egy örök békével felcicomázott, hazug álmot tárnak az emberek elé. Újra és újra egy-egy „ötletelő” bizottságot állítanak fel, függetlenül attól, hogy melyik nemzet fiai (és lányai) mit is szeretnének.
Pedig Európa békéjének nem a föderatívizmus felé való kényszeres lépkedés az oka. Hazugság az, hogy a háborúk oka pusztán levezethető a nemzeti államok érdekeiből, a béke pedig a nemzetállamok megszüntetéséből. Viszonylagos béke Európában azért volt az elmúlt fél évszázadban, mert a világháborúk megleckéztették az emberiséget; és a félelem miatt, amely a tömegpusztító fegyverek elterjedésével erősödött. (Habár az európai béke valójában igencsak viszonylagos, háború mindig volt és mindig lesz, így mindez csak a II. világháború totális világégéséhez képest értendő.)
Demokratikus deficit, mit ér a nép?
Európai kormányt akarnak, holott semmifajta demokratikus felhatalmazás és ellenőrzés nem áll jelenleg rendelkezésre. Ott, Brüsszelben! Szép műszóval élve: „demokratikus deficit” van az unióban. bEzzel szemben a már eddig is sikeresen alkalmazott „birodalmi szigor” maholnap rendszerré válhat, ha az integráció elkötelezett hívei győznek. De nyugtával dicsérd a napot! Hisz az első nagy kísérlet, az európai alkotmány elfogadtatása is demokratikus zátonyra futott. A francia és holland nép is ellene szavazott, majd nem is erőltették tovább. Nagy kérdés ezek után, hogy az új terveket, a legfőbb fenség, azaz a nép elé merik-e majd vinni? Illetve miképp lehet addig is manipulálni némi riogatással az embereket?
Nyugat-Európában kialakult egy olyan demokrácia-felfogás, ami leginkább a delegáláson alapszik és sokkal fontosabbak benne az ellenőrző funkciót ellátó intézmények, mint a nép szava. Akik mögött pedig valódi társadalmi többség van, de nem állnak be az uniós „mainstream” politikai irányvonalba, a szuverenista érdekeket védik a lopakodó Európai Egyesült Államok nyomásával szemben, nos, azok a „populisták”.
Igen, Brüsszelben a „populista politika” az, ami nem hajol meg az Európai Egyesült Államok víziója előtt. Populista, önkényuralmi, diktatórikus, sérti a jogállamiságot és hasonlók, még akkor is, ha voltaképp minden hatalma és cselekvési köre a néptől ered és a népért van.
Föderalizmus vs. Demokrácia: 1–0. Első félidő…
Vezető kép: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS