A Visegrádi Együttműködés Közép-Európa nemzeteinek egyetlen túlélési esélye

A Visegrádi Együttműködés az Antall-kormány talán egyetlen olyan öröksége, amelyet kétségtelenül igazolt az idő, de ennek az értékét nem lehet túlbecsülni. Olyannyira, hogy talán ez a kezdeményezés lesz az, amely megment bennünket a XX. századnál is zavarosabb XXI. század káoszában. Amikor a Visegrádi Együttműködés létrejött 1991-ben, célja alapvetően a Kelettől történő távolodás és a Nyugathoz való közeledés támogatása volt.

A Szovjetunió ugyan akkor már haldoklott, de gyors összeomlására senki nem számított. Ahogy az is nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy széthullása ennyire gyors és problémamentes lesz. 1991 elején még úgy látszott, hogy végvonaglásaiban is elpusztíthatja a világot, romjai pedig még elérhetik Közép-Európát is, amit akkor még tulajdonképpen Kelet-Európának hívtak. A Visegrádi Együttműködés egy történelmi, már akkor is bőven 650 éves felismerés következménye, a régió országainak azon érdekének megfogalmazása, hogy egységesen kell fellépniük a körülöttük lévő erőközpontokkal szemben.

Nincs új a nap alatt. Hiába változott Európa rengeteget, a németek, az oroszok és a törökök nem nagyon változtak. A franciák se. A V4-ek viszont igen, ők megtanulták a történelmi leckét. Közép-Európa népei és országai csak akkor kerülhetik el a gyarmati sort, ha összefognak és néhány nagyhatalmi ígéretért nem árulják el egymást. Mert eddig mindig ugyanazt kapták jutalmul az árulók, mint amit büntetésül azok, akik harcoltak a szabadságukért. Az elmúlt harminc évből különösen az Európai Unióban történő belépés utáni 17 év igazolta, hogy egyedül a V4-ek egyik tagjának sem, még a lengyeleknek sincs esélye a minimális érdekérvényesítésre, a nyugatiak mindig összefogtak ellenünk. Németország változása, az EU “értékeinek” teljes átalakulása, a nagyhatalmi gőg és érzéketlenség újbóli megjelenése, a birodalmi allűrök elburjánzása a brüsszeli bürokrácia viselkedésében mind arra kényszerít minket, hogy komolyan vegyük a történelmi tapasztalatot. Ha nem figyelünk, pillanatokon belül Közép-Európa újra birodalmi érdekek játszótere lehet, nemcsak a diplomáciában és a gazdaságban, mint eddig, hanem ennél sokkal keményebb eszközök alkalmazása tekintetében is.

Oroszország messze van ugyan, de az orosz hadak az elmúlt bő 200 évben többször is megjárták a magyar földet, ahogy a lengyelekét, csehekét és a szlovákokét is. Hol a németek (osztrákok) kérésére, hol a németek elleni hadjáratokban, de csak egyszer maradtak itt. A németek azonban végig a saját birodalmuk részeként tekintettek Közép-Európára is, ugyanúgy ahogy tulajdonképpen egész Európára is. Jelenleg nem tűnik úgy, hogy Oroszország birodalmi ambíciói fenyegetnének bennünket, de a német kormányprogram teljesen nyíltan fogalmazza azt meg, hogy Európa országainak át kell adniuk a szuverenitásukat a brüsszeli központnak. Önként, természetesen. Brüsszel minden területen folyamatosan a német politikai és kulturális elit ideológiai vágyálmainak megfelelően csorbítja a tagállamok szuverenitását. Ezek az emberek Németország gazdasági érdekeivel sem törődnek, a német gazdasági elit ugyanolyan bénultan figyeli a politika ámokfutását, mint Hitler idején.

A franciák Napóleon óta nem törtek európai hegemóniára, azóta folyamatosan azzal kellett szembesülniük, hogy a németekkel szemben kell megvédeniük a függetlenségüket. Nem sok sikert arattak ebben a harcban, az angolok és az amerikaiak és persze az oroszok nélkül teljesen esélytelennek bizonyultak. Franciaország és Németország ma azonos ideológiai alapokon áll, azzal a különbséggel, hogy a szélsőséges zöld politikának nem sikerült lerombolnia az ország energiabiztonságát, mint a német zöldeknek Németországét. Németország egyelőre nem fogalmaz meg ideológiai követeléseket Franciaországgal szemben, de a formálódó Európai Birodalomnak csak látszatfővárosa Brüsszel, ez a Brüsszel valójában Berlinben van. És a franciák, még Macron is, pontosan tudják ezt. Hiába az önálló francia atom ütőerő, a befolyás és az önállóság háború és formális konfliktusok nélkül is elveszhet a brüsszeli bürokrácia útvesztőiben. A franciák nem szeretik a közép-európaiakat, ők a románokhoz érzik inkább közel magukat. Ez utóbbiban egyet is kell értenünk velük, igazuk van, a franciáknak a románok a rokonaik, ez biztos.

Macron azonban kénytelen minden lehető eszközzel ellensúlyt képezni a németekkel szemben, hiába áll ideológiailag messze a jelenlegi lengyel és magyar kormánytól, de a csehtől és a szlováktól is, szövetségesek kellenek neki a német hegemónia ellen. Persze a franciák is megpróbálják szétverni a Visegrádi Együttműködést és a négy országgal külön tárgyalni és egyezkedni, de ez az elmúlt években sem nekik, sem a németeknek nem sikerült igazán. A migránsválság és a pandémia alatt ugyanis kiderült, hogy a németektől és a franciáktól sem számíthat semmi jóra a térségünk. A franciák és Macron nagyon megkönnyíthetik, de nagyon meg is nehezíthetik a visegrádiak dolgát. Macron kénytelen középre húzni otthon, mert a franciák egyre nagyobb tömegei esnek pánikba attól, amit a nagyvárosaik utcáin látnak. A franciáknak el kell dönteniük, hogy az általuk annyira szeretett társadalmi progresszió oldalára állnak-e végleg a nemzeti eszmével szemben, beleértve a saját franciaságukat is, vagy szembeszállnak a németekkel és ehhez szövetségeseket keresnek Közép-Európában. A Macron-Orbán, illetve a Macron és a Visegrádi Négyek találkozóján ma talán kirajzolódik ebből valami. Persze a franciákban nem nagyon szabad megbízni, ők sem értenek semmit a közép-európai történelemből és egyáltalán nem fogták még fel, hogy mennyire fontos a számukra is a térség demográfiai, gazdasági, politikai stabilitása.