Pesti Srácok

A "weyerbélázás" ugyanúgy dívik, mint 30 éve

A "weyerbélázás" ugyanúgy dívik, mint 30 éve

Ha azt mondom, hogy weyerbélázás, feltámad önökben valami keserédes nosztalgia a ’90-es évek felé? Senkit sem hibáztatok, ha erre nem a válasz, hülyeség is volna. Sőt, a nálam fiatalabbaknak - hiszen akkoriban még én is gyerek voltam - alighanem nem is mond sokat az a név, hogy Weyer Béla. Pedig ez a terminus technicus, az úgynevezett weyerbélázás összefoglalja magában mindazt, ami alapvetően a mai napig jellemzi a baloldali sajtót.

Manapság, amikor a dollármédia sokkal jellemző kifejezés rájuk, mint a sima baloldaliság, tulajdonképpen még hiányolhatjuk is azt, hogy eme bizonyos weyerbélázós hagyományokat maguk mögött hagyták. Hiszen az, legyenek akár nevetséges, akár hazug, akár egyszerre a kettő, de legalább valamelyest saját kútfőből származott és nem Langley-ben szövegezett jelentések, illetve Redditen, 9gag-en és Vice-on látottak tükörfordítása.

Természetesen többnyire paywall mögött, hiszen az angolul ingyen olvasható tartalmakért megéri magyarul ezreket fizetni! Ez a sajtószabadság, elvtársak. És ha már ekkora ívet teszek a központi téma körül, tudják, hogy mi a sajtószabadság hiányának baloldali értelmezése. Az, hogy sajtószabadságot érintő támadás van akkor, amikor más gondolatok is leírhatóak, más beszéd is elhangozhat, mint amit a baloldal jónak lát. Tudniillik, ha létezik jobbos sajtó, az már egyenes átmenet a fasizmusba.

No, de vissza Weyer Bélához. Az említett úriember a HVG németországi tudósítója volt, mellékesen pedig cikkeket jelentetett meg a Süddeutsche Zeitungban is. Ez eddig rendben is van. Szokása volt azonban, hogy azokat a cikkeket, amiket ő a német sajtóban megírt az Antall-kormány alatt uralkodó, borzalmas, magyar helyzetről, azt a HVG-ben szemlézte, mint a fejlett, nyugati világ lesújtó véleményét Magyarországról. Értik benne a csavart, ugye? És azóta ezzel előszeretettel élt szinte mindenki a baloldalon. Miért jutott ez eszembe? Mert az elmúlt időszakban időnként újra szembesülni lehet vele.

PestiSracok facebook image

Itt van nekünk például Kim Lane Scheppele, akire inkább a 2010-es évek közepén végzett tevékenysége miatt emlékezhetünk. Ő és mások is bőszen osztogatták nemrég közösségi oldalaikon - ezzel potenciálisan százezreket elérve és befolyásolva - a Washington Examiner cikkét, amelyben a szerző megállapította, hogy bizony, Orbán Viktor nem az a konzervatív vezető, akire az Egyesült Államok jobboldala vár és nagy hiba volt őt a múltban így kezelni. Scheppele és társai triumfáltak. Lám, írták és mondták, kezdenek végre az amerikai jobboldalon is felocsúdni az Orbán-áfiumból. Hát persze. Ezt a bizonyos cikket Kész Zoltán írta. Az a Kész Zoltán, aki egy ideig országgyűlési képviselő volt, majd a közelmúltban Márki-Zay Péter egyik legközelebbi szövetségeseként ügyködött azon, hogy a lehető legnagyobb vereséget szenvedje el a magyarországi baloldal. Szóval Kész Zoltán, magyarországi felforgató megírta egy amerikai lapba, hogy fúj, Orbán, amit bármilyen erre irányuló megjegyzés nélkül osztogatott a nemzetközi baloldal. Elegáns, igaz? Mint egy zihálva fosó zebra.

A Financial Times vonatkozó cikke

Legfrissebben pedig a Financial Times, tekintélyes brit lap tudósított arról, hogy a kárpátaljai magyarság, bizony-bizony, kezd kihátrálni a kormánypártok mögül. Hiába, őket nem mérgezi a közmédia és ezért a maga valóságában tudják megítélni azt, hogy Magyarország újfent az utolsó csatlóssá vált - így a dörgedelmes hangvételű beszámoló. Ja, hát ezt a bizonyos cikket meg Dunai Márton, a Financial Times magyarországi tudósítója írta.És jé, csak nem politikailag motivált cikket jelentetett meg? Micsoda meglepetések!

Szóval, a recept újra a megszokott: a magyarországi balos megírja a nyugati lapba, hogy micsoda elnyomás, viselhetetlenség, ocsmányság uralkodik hazánkban, a nyugati lap ezt lehozza, majd a mi dollárbaloldalunk lobogtatja az elvtársuk írását, hogy tessék, itt van a nyugat lesújtó ítélete. Fontos ezeket kiemelni, nehogy véletlenül megtévesszenek valakit. A helyzet akkor is ugyanez, ha éppen a cikkíró külföldi, mert akkor is ugyanúgy diktálják neki, mint azokban a ’90-es években, amikor darutollas, árvalányhajas borzalmaktól rettegtek. Ezek megvett, tehát fizetett emberek. Propagandát írnak, hogy megfeleljenek megbízóiknak. És szerencsére baromi könnyen lefülelhetőek.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.