Buknak a progresszív kormányok, a filmgyártók kivágják a transzgender szálakat a gyerekmesékből és talán kevesebb olyan nagy költségvetésű biztosan bukó filmet csinálnak, amely csak és kizárólag woke propagandát tartalmaz. Sorolnám még a konzervatív szemmel pozitív tényeket, de ez még csak a látszat, és nem nagyon van mögötte valóság.
Az egész őrült progresszió csak visszahúzódik oda, ahonnan kitört másfél évtizeddel ezelőtt, az egyetemek társadalomtudományi karaira, az elmebeteg gazdagok által pénzelt NGO-okba, illetve a liberális értelmiség városi zárványaiba. Egyszerűen nem mernek olyan agresszívek lenni, mint eddig, de a normalitás iránti gyűlölet továbbra is ott forr bennük.
A komplex információs társadalmak, amelyek most nyugaton éppen túl vannak a legjobb napjaikon, azon alapulnak leginkább, hogy minden őrület helyet találhat bennük, ha elég agresszív és valaki elég pénzt tesz bele egy manipulációs programba. Az, hogy ezek az ideológiák (őrületek) elsősorban a saját létalapjaik lerombolásával vannak elfoglalva, az eddig nem nagyon érdekelt senkit. Eddig mondjuk azt sem nagyon találta furcsának különösebben senki hogy ennek a progresszív elitnek csak rombolási programja van, és az általános jó megvalósulását a rombolás után spontán csoda jelleggel várja el az univerzumtól.
Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert az őrültek, miután ezért fizetik meg őket nagyon jól és iszonyatos nagy számban őket, mindent megpróbálnak majd szabotálni, pontosan ugyanúgy, mint ahogy eddig tették, legfeljebb nem a saját sikerükként, hanem a mi kudarcunkként mutatják majd be az általuk létrehozott végtelen számú társadalmi diszfunkciót. Eddig az volt a narratíva, hogy akadályozzuk meg az általános jó megvalósulását, most, hogy ők meglapulni kénytelenek, még több fröcsögő gyűlöletre számíthatunk, mint eddig.
Még nem győztünk, sőt még el sem kezdődött a dolgok jóra fordulása Európában, az USA-ban talán igen, de eddig még az elmúlt bő száz évben a normalitásnak sohasem sikerült stabilan megkapaszkodnia a progresszió, a kényszeres társadalmi “haladás” csúszós lejtőjén. És mindezt úgy kellene megcsinálnunk, hogy sokkal kevesebb ideológiai defektussal küzdő birodalmakkal nézünk szembe, mint a nyugat, Kínával, Indiával, Oroszországgal. Azért valahol nagyon komikus, hogy a posztszovjet oroszok és a formailag kommunista kínaiak szinte ideológiamentes birodalomként képesek működni, miközben a nyugat már csak saját magát sanyargatja a saját hülyeségeivel.
Bármennyire is kellemetlen nekünk európaiaknak, immáron harmadszor múlik Európa sorsa az amerikaiakon, ha Trump nem áll elő egy értelmes koncepcióval az USA belső stabilitása és világpolitikai részvételével kapcsolatban könnyen magunkra maradhatunk az iszlámmal és az oroszokkal. És ha valakinek nem lenne egyértelmű, a nyugat európai elitek ideológiai okokból az iszlámot választották “szövetségesnek” és nem az oroszokat. Ebben a kifacsart logikában a keresztényellenességből következik az iszlám támogatása, és a felsőbbrendűségi érzésből az orosz ellenesség. Egy németnek, franciának, spanyolnak, angolnak, bármennyire is gyűlöli a saját nemzetét és annak hagyományait, megemészthetetlen, hogy az orosz birodalom részben még létezik, illetve újra életjeleket mutat. Úgy látnak az oroszokban kolonialista riválist, hogy maguk már minden egyéni birodalomépítő képességüket elvesztették. Ezért próbálnak meg közösen európai birodalmat építeni a közép-európai kis országok kárára, mert minden korábbi gyarmati területükről kiszorultak már, és csak ezt a hatalmi vágyat őrizték meg egyedül az egykori nagy hagyományaikból.
Vagyis bármennyire értelmetlennek is tűnik, a woke birodalomépítő eszmévé is lett, mert egy ilyen ideológiát szorított ki az európai nemzetek elkorcsosuló elitjeinek fejéből. És hiába vallott minden tekintetben a woke addigra teljes kudarcot, amire teljesen elfoglalta például a brüsszeli adminisztrációt, a német, angol és francia bel- és külpolitikát, jelenleg sem korrekcióra nem képes, sem alternatívája sincs az európai gondolkodási térben. A Patrióták ugyanis ebben a mezőben rendszeren kívüliek, mindent fel kell forgatniuk ahhoz, hogy “helyzetbe” kerülhessenek.
A feladat nagyságát jól szemlélteti, hogy az EU teljes adminisztrációját, minden háttérrendszerét teljesen fel kell számolni ahhoz, hogy a Nemzetek Európája létrejöhessen és ne legyen minden funkciójában szabotálható. A woke valósága ma Európában egy háború keleten, rossz viszony Kínával és ellenszegülés Trump Amerikájának. Ne legyen kétségünk Ursuláék továbbra is a Biden-adminisztrációt fogják szolgálni, tekintet nélkül Európa érdekeire.
A woke progresszió tehát ott fog lapulni a béketárgyalásokon és nem Európa gazdasági érdekeiért fog küzdeni, hanem azért, hogy megalázzák az oroszokat. Az őrülteknek továbbra is annyi pénzük lesz mint eddig, és az eddigiek alapján abban is biztosak lehetünk, hogy a fő bázisukon, az egyetemeken semmiféle teret nem fognak veszíteni. A közösségi média lényegében továbbra is az övék marad, hiába is foglaljuk vissza a valóság jelentős részét, a virtuális valóságban élő fiatalok számára ez lényegtelen, csak azok az érzéseik számítanak, amelyet a neten a woke propaganda szállít nekik. Mi konzervatívok hiába akarunk élhető világot csinálni a gyerekeinknek, ha azok végül is nem onnan szerzik az élettapasztalataikat. A woke ideológusai (a liberálisok, a kommunisták) mindig a következő nemzedékre utaznak, csak akkor győzhetjük le őket, ha legalább annyira komolyan vesszük az ideológiai harcot is.
Amíg a woke őrület tombol, addig minden közmegegyezés, szerződés, minden béke, minden stabilitás napi szinten lesz veszélyben. A woke még meg sem rendült, ne dőljünk be neki, nem akar az egy szemernyit sem feladni a már megszerzett pozícióiból.
Vezető kép: Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt elnökjelöltje az elõzõ napi amerikai elnökválasztáson elszenvedett vereségét elismerõ beszédet mond a washingtoni Howard Egyetem fõépülete elõtti gyûlésen 2024. november 6-án. MTI/EPA/Jim Lo Scalzo
Talpra magyar!
2025-01-09 at 18:24
…… Megmutatkozik USA jelenlegi politikájában az erkölcs szellemi …. leépülés. Jelenleg USA pénzügyi válságban van amit más országok felhasználásával igyekszik elfedni.
Talpra magyar!
2025-01-09 at 18:22
Milliárdos Sorosékék Rothschildék Rockefellerék …. pénzügyi hatalmukat az amúgy is szarrá elértéktelenített dollárjukkal is biztosítják ezért fokozatosan kikellene szorítani országok pénzfedezeti rendszerükből nemzetközi fizetési rendszerből …. mert USA dollár mögött 1,7szeresen hitel van – USA teljes vagyonát tekintve – ami eredetileg szart sem ér. Szintén nagy baj hogy USA két vezetője az elnöke szellemileg leépült a helyettese meg alkoholista. Ezt fokozza USA jelenlegi nem csak rossz erkölcsi állapotát – gender szélsőséges migránsok kábítószerfogyasztás erkölcstelen háborúk szítása pénzügyi beavatkozások bűnözés növekedése ….. .
Talpra magyar!
2025-01-09 at 18:07
varga eszter2025-01-09 at 11:47 Sajnos egyes állításaiddal nem jelölöd meg azokat a milliárdos Soroséket Rothschildéket Rockefelleréket és von der Leyen Weber … Gyurcsány M. Péter Karácsony csicskáikat akik különböző politikai pénzügyi …. szinteken okozták a háborúkat korrupciókat hazánk gazdasági pénzügyi … nehézségeit. Mint például magát propagandista Zuckerberget is. Mert szerintem akik ezeket a kártékonyságaikat okozzák nem csak a hazánknak azok kommunisták és fasiszták mert mindent képesek teljesítik Sorosék pl. – bármi áron néhány garasért – az emberiség létszámát egymilliárd fő alá csökkenteni.
bl
2025-01-09 at 17:07
A kommunistánál kártékonyabb embertípus nincs, levágnák a gyerekek nemi szervét is, ha a gyerek azt akarja. Az ilyen elmebeteg soha nem fog megváltozni.
rajzos
2025-01-09 at 13:24
Betiltani a pride-t! Tengerszint fölött 5000 m alatt tilos meztelen seggel vonaglani! 8000 m felett nekik kötelezővé tenném, vonulást!
Grimmbusz
2025-01-09 at 12:24
pm:
szerintem senki nem vár csodát Trumptól, főleg nem azt, hogy megoldja Euróga gondjait.
Nekünk az is bőven elég, ha az Amerikai kormányzat mindenféle hárombetűs szervezeten keresztül nem foglalkoztat ügynököket.
Vagy nem tesz direkt keresztbe mindig,kormánybuktatási céllal (lásd kettős adóztatás egyezmény felmondása, Rogán listázása,etc….) Állítom neked, ha az államapparátus egy részének nem kéne folyton ilyen mondvacsinált diplomáciai marhaságokkal foglalkoznia, hanem a fő problémára koncentrálhatnának,már rég sokkal előbbre volnánk.
triacus
2025-01-09 at 12:00
@Méltányos Mari:
“A jogi egyenlőség összemosása az emberek egyformaságának abszurd igényével klasszikus szalmabáb érvelési hiba”
…amit Te követtél el (a már törölt hozzászólásodban) – idézlek:
“Az egyenlőség eszméje alapvető emberi norma”
“Te kevered id Marxot és egyéb agyrémeket. ”
Nem én keverem ide, hanem a retardált, szélsőbaloldali, woke (ami a cikk témája), libsevik csőcselék, akik összekeverik az emberek egyenlő jogait, az emberek egyes csoportjainak egyenlőségével, és ezen utóbbi miatt elnyomott osztályokat, osztályharcot vizionálnak.
@varga eszter: Dehogy nem, összemossa az emberek egyenlő jogait az emberek egyenlőségével. Ócska neokommunista demagógia.
Méltányos Mari
2025-01-09 at 11:47
Kedves “triacus”! A jogi egyenlőség összemosása az emberek egyformaságának abszurd igényével klasszikus szalmabáb érvelési hiba: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szalmabábérvelés Én – ahogy a nemzetközi egyezmények és a magyar Alaptörvény is – kizárólag jogi egyenlőségről beszéltem: minden ember egyelő a törvény előtt, tilos a nemi, genetikai, etnikai, vallási, világnézeti és egyéb diszkrimináció. Te kevered id Marxot és egyéb agyrémeket. Tanulj meg racionálisan érvelni!
varga eszter
2025-01-09 at 11:47
popacsek2025-01-09 at 10:55
Én semmi demagógot nem olvasok adott sorokban, arról nem is szólva, hogy nevezett kommentelő jogi egyenlőségről gondolkodik és nem érzem úgy, hogy bárkit is hülyének nézne ellentétben Önnel, aki kizárólag a saját “elméletét” gondolja igaznak.
pm
2025-01-09 at 11:33
Már bocsánat. Mire föl ez a csodavárás Truptól? Trumpnak és az usának saját elképzelései vannak arról hogy NEKIK mi a jó. Ld grönland kanada és panama “megkeresését”.Jóban lennei vele, jó dolog, de mégis milyen alapon akarjuk a sorunkat az ő kezébe helyezni? Legyen szó akár európáról, akár Magyarországról. Nekünk is van vezetőnk, az eu nak is vannak/balf@szok gyülekezete/.
Trump az usa saját problémáit hivatott orvosolni, nem európáét, és nem Mo. ét. Erre a sajtájainknak kéne megoldást találni..
Abban hogy európa ma ott tart ahol , az usa oroszlánrészt vállalt.Nekünk szűkebb és tágabb értelemben is a saját sorsunk jobbításán kéne fáradozni. De annyira lusta dolog a saját tennivalónikat egy messzi ország vezetőjre hárítani.
tessék mondani Trump meg tudja oldani európa migrációs problémáját? nem
meg fogja oldani a versenyképességi problémánkat? kvára nem, nem érdekük
Meg tudja oldani a konfliktust a ruszkikkal? miért tenné? nekik az jó ha mi minden pénzünket usa fegyerekre költjük, és el is lőjük azokat. Ha meg nem akarunk háborúzni, fizessünk adót!! nato 5%
ezek Trump személyétől független dolgok. Így volt ez az elmúlt pár évtizedben is..
triacus
2025-01-09 at 11:26
@Méltányos Mari:
“Az egyenlőség eszméje alapvető emberi norma”
A JOGI egyenlőségé. EU alapjogi chartája és magyar Alaptörvénye is csak ezekről szól
Ettől az emberek még nem egyenlőek, ezt a fizikai, biológiai tényezők teszik lehetetlenné. Csak hát a senkiházi, neokommunista, libsevik, woke csőcselék átaludta/ellógta a természettudományos órákat és helyette a belpesti romkocsmákban múlatta az időt Marx és Engels-kifestők társaságában.
Méltányos Mari
2025-01-09 at 11:15
“popacsek”! Az egyenlőség olyannyira létezik, hogy az általunk is ratifikált Emberi jogok egyetemes nyilatkozatásban, az EU alapjogi chartában és magyar Alaptörvényben is benne van:
“Minden emberi lény szabadnak születik, és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.” (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 1. cikk)
“A törvény előtt mindenki egyenlő, és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény egyenlő védelméhez. Mindenkit egyenlő védelem illet meg a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.” (Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 7. cikk)
“A törvény előtt mindenki egyenlő.” (EU alapjogi charta, 20. cikk)
“(1) Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés.
(2) A Szerződések alkalmazási körében és az azokban foglalt különös rendelkezések sérelme nélkül, tilos az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés.”
(EU alapjogi charta, 21. cikk)
“(1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.
(3) A nők és a férfiak egyenjogúak.”
(Alaptörvény, XV. cikk)
popacsek
2025-01-09 at 10:55
@Méltányos Mari
Nincs, és soha nem is volt sehol a világon egyenlőség, sem demokrácia abban az értelemben, ahogy azt láttatni szeretnéd. Az “erősebb kutya …” és most az erő mértéke a pénz. Akiknek a legtöbb pénzük van, azok uralkodnak, ők uralják a “demokráciákat”, ők “egyenlőbbek” másoknál. Ez így van mindenhol, igen, Magyarországon is.
A szöveged végtelenül naív és demagóg, naív elképzeléseid vannak a világ és a politika működéséről, vagy csak csak hülyének nézel minket.
Theo
2025-01-09 at 10:44
“Veresegeken keresztül haladunk előre.” (Klara Zetkin)
És tényleg.
K
2025-01-09 at 10:40
–“Szabadság , testvériség, egyenlőség” eszméi sohasem valósultak meg , sőt kizárólag csak pont az ellenkezője.
A liberalizmus jellemzője…:szabadságtalanság, testvériségtelenség ,egyenlőtlenség , diktatúra, és terrorizmus.
bressa
2025-01-09 at 10:28
Meglapulnak? A volt kommunisták nem ezt teszik? A mai napig véd és dacszövetségben vannak és sokkal jobban élnek mint a becsületes emberek.
15 patrióta év ....az
2025-01-09 at 09:57
…..visszaszorulóban van a wokeizmus….az biztos főleg az ilyen 15 éve nemzeti patrióta jobboldali kormányok által vezetett országokban….dehogyis hátrált ki az állami -ideológiai-vezetés az egyházak iskolák rendőrség mögül-ezáltal ugye azok meg az állampolgárok háta mögül- bizton számíthat mindenki hogy az állam megvédi a rablókapitalizmustól is….mi?..ja hogy a fedes értéktelen wc papír 560FT egyedül a világon neked?….soros meg a globalizmus…. nem én vagyok a hibás…ovodákba ugyanúgy qeendragok a gondozók…nem érted hogy soros meg a globalizmus….és a…?….ne kezd el soros meg a globalizmus …soros soros globalizmus soros globalizmus soros globalizmus….
amlodipin
2025-01-09 at 09:39
Nagyon jó a cikk, és főleg az a meglátás, hogy sajnos, a fiataljainkra utaznak, azokat akarják ellenünk fordítani. Ez már régóta folyik, 90 előtt is ezt a “boomer-ellenességet” és a szabadosságot tolták az oktatásban. Az internet és az un. “szociális média” (ami valójában egy titkosszolgálati kreálmány az emberek totális ellenőrzésére), teljes gőzzel folytatja a fiatalok agyának a megdolgozását. A történelmet nem tanítják sehol az igazságnak megfelelően, hogy abból tanulhassanak a következő nemzedékek. Nagyon lehangoló a cikk, és nem látjuk, hogyan lehetne ezt a trendet megváltoztatni.
a gödi
2025-01-09 at 09:23
Felkészülhetnek a széndioxid diktatúra apostolai is.
chatillon r
2025-01-09 at 09:23
a nyugati szélbal ideológiák a gonosz jakobinus őrületet idézik. az iszlám vagy lenyeli őket vagy “jobb” helyeken az őslakosok tesznek rendet (raskói háború). a parasztháborúk azonban inkább elbukni szoktak, így inkább a jakobinus tébolyult és szükségszerűen véres és nyomorba döntő diktatúra és/vagy az iszlám hatalomátvétele az esélyesebb nyugaton. nekünk közép eu-ban össze kell fogni, hogy megakadályozzuk, mind a véres jakobinus diktatúrát mind a jól ismert iszlám betolakodást. az usa rejtély, nem egyértelmű hogy védőkarjai halálosak európára nézve vagy inkább jó hatásai is vannak. egyre inkább gyarmattartóként viselkedik bidenék is és trump is, mégha másként is ugyanazt fújják. nekünk trump jobb, a jakobinus beavatkozás háttérbe jut és a jó személyes kapcsolatok miatt a viszony rendeződhet. Kérdés hogy ez meddig tart, ha visszajön usa-ban a jakobinus vonal újra kezdődik minden.
notabene
2025-01-09 at 08:57
A téma ugye annak fényében válik még érdekesebbé,hogy ugyanennek a gyilkos RAF terroristának a szellemi örökösei,elvtársai ülnek ma a Bundestag-ban szövetségi miniszterként,mint a zöld analfabéta Baerbock,Habeck,az EU Parlamenti Daniel Freund vagy éppen a jelenlegi budapestre akkreditált német követ.Hogy Jóska Fischert és a többi pedofil-drogbarát elmebeteget ne is említsük.
notabene
2025-01-09 at 08:31
Röviddel karácsony elött nyílt levélben fordult “elvtársaihoz” a 35 éve sikeresen bujkáló,a RAF harmadik generációjához tartozó Burkhard Garweg.
A szélsöbalos terrorista,akinek több,mint 10 politikai gyilkosság,ezenfelül 15 fegyveres bankrablás van a rovásán,a woke-vörös kommunista szennylap,a berlini TAZ hasábjain kedélyesen további harcra buzdította annak anarchista söpredék olvasótáborát.
A többek között Alfred Herrhausen és Detlef Rohwedder meggyilkolásáért felelös és 1990 óta illegalitásban élö vidám bünözö ezekröl a kellemetlen incidensekröl nem ejtett szót,azonban arról biztosította híveit,hogy a bankrablások során mindig nagyon odafigyeltek arra,hogy a banki alkalmazottaknak vagy ügyfeleknek a pénz átadása során a haja szála se görbülhessen.
púpos pityu
2025-01-09 at 08:08
Gyuri bácsi és a korcs fia már intézkednek…
Tapeino T.
2025-01-09 at 07:56
Könnyű a dolgunk, most már jól ismerjük mindet. Csak politikai akarat kell semmi más!
S.P.Q.R
2025-01-09 at 07:43
Európa tudatos és szervezett tönkretételéhez kell egy ideológia (woke) és egy ügynök hálózat (EU, Merkel és bűntársaik) is. A migráció teszi teljessé a projektet.
na4
2025-01-09 at 07:05
Tűzzel vassal irtani kell a woke mocskot. Nincs kegyelem.