
Aggodalmát fejezte ki az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű nukleáris biztonsága miatt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója és biztonságának garantálását követelte.
Ismét felszólítom a feleket: tegyenek meg mindent a nukleáris biztonság védelméért az erőműben
– sürgetett Rafael Grossi szerdai közleményében, kiemelve, hogy a létesítmény biztonsága továbbra is kétséges. A tájékoztatás szerint az Európa legnagyobb atomerőművének számító létesítmény három hete egy telephelyen kívüli, 750 kV-os külső tápvezetékről jut elektromos áramhoz, miután az utolsó, 330 kV-os villamosenergia-átviteli vezeték március elején megsérült, és azóta javítják. Grossi figyelmeztetett arra: ha ez is megszűnik, az erőmű az “utolsó védelmi vonalnak” számító vészhelyzeti dízelgenerátorok segítségével tudja csak biztosítani a reaktormag és a nukleáris hulladéktározó hűtését és más, a nukleáris biztonsághoz elengedhetetlen dolgokat. A főigazgató emellett felhívta a figyelmet az erőmű dolgozóinak helyzetére is, akik a létesítmény körül zajló harcok miatt súlyos pszichológiai nyomásnak vannak kitéve.
Az orosz erők tavaly márciusban foglalták el a zaporizzsjai atomerőművet. A környéken dúló harcok miatt az atomerőművet az elmúlt évben többször érte támadás.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij
Matu
2023-03-23 at 16:46
Ezt az ukránoknak kellene mondani, mert ha orosz kézen van az erőmű, nagy a valószinűsége, hogy nem saját magukat lövik…
már megint saját magukat lövik
2023-03-23 at 16:17
Ezek a süket oroszok, már megint saját magukat lövik Zaporizzsjában, mert éjszaka is világítani akarnak mint egy villanyégő!
gyurcsányiviktor
2023-03-23 at 11:31
Amennyiben a NÁCI hoholok abbahagyják az erőmű támadását, akkor garantálom, hogy a ruszkik nem vágják majd fel a saját hasukat.