A zöldek együgyűsége

A konzervativizmusnak, mint attitűdnek a francia forradalom óta tulajdonképpen mindig együgyű ideológiákkal kell megküzdenie. Mi, konzervatívok a világ komplex értelmezését védelmezzük az ostobaság ellenében. A különbségtétel fontos: itt nem a butaságról, a híres emberi butaságról van szó, hanem a jobb ügyhöz méltó lelkesedéssel művelt ostobaságról, amelyben egyébként talán gondolkodni képes emberek merülnek el, mert mindent és tényleg mindent csak egyetlen nézőpontból, az épp divatos „monománia” szemszögéből képesek nézni. A naivaknak pedig könnyű követni őket.

Az „egyfogalmú” emberfajták

A magukat „haladónak” képzelő emberek az elmúlt két évszázadban a szabadság, egyenlőség, testvériség hármasának érvényesítését mindig úgy próbálták elérni – vagyis próbálták ki élő embereken, népeken –, hogy csak az egyikre koncentráltak igazából. A kommunisták az egyenlőséget, a liberálisok a szabadságot, a jóléti kapitalizmus a szolidaritást próbálta a legszélsőségesebben érvényesíteni. A Social Justice Warrior-ok (SJW) többek között az elnyomás fogalmába őrültek bele, a környezetvédők, a „zöldek” pedig legújabban a klímaváltozásba.

Alapvető fontosságú, hogy megértsük, az őrület tárgyát képező fogalom mindig homályos és definiálatlan; a fontos az az életérzés, amit társítanak hozzá. A modern, már a közösségi média által atomizált társadalmakban az ilyen tömegőrületek artikulálására sokkal jobb eszközök állnak rendelkezésre, mint amivel a kommunizmust, a szélsőséges „emberijogizmust” vagy az etnikai szolidaritásra kihegyezett nácizmust sikerre vitték. Egyre gyorsabban lehet választói tömegeket, tömegtámogatást állítani csak életérzés szintjén létező politikai programok mögé.

A tömegember, az egyszerű hétköznapi ember tulajdonsága, hogy akár természettudományos tisztaságú fogalmakkal is képes szélsőséges érzelmi viszonyulásba keveredni, ha a tömegnyomás, a kordivat és a mesterséges médiakörnyezet ehhez elég erős. Ennek a rendkívül káros, manipulatív technikának a leghatékonyabb alkalmazói mindig is a „környezetvédők” voltak.

A környezetszennyezés a hőn szeretett „haladás” következménye!

A kapitalizmus és a kommunista-szocialista utópia is – a születése pillanatától rendkívül, a megelőző korokhoz képest kirívóan – „környezetszennyező” volt. Gyakorlatilag a hatvanas évekig alig törődött valaki is a környezet, a természet védelmével. A városiasodás és a modern technológiák, amelyeket nem a környezettel történő egyensúlyra koncentrálva terveztek meg, nagyon hamar akuttá tették ezt a problémát.

Budapest, 2008. december 4. Autók állnak az Andrássy úton a járművek kipufogófüstjében, az esti csúcsforgalomban. Fotó: MTI/Beliczay László

A környezetvédő mozgalmak azonban politikai mozgalomként alakultak meg és lettek sikeresek; a racionális, természettudományos gondolkodás sosem volt túlzottan jellemző rájuk. Ráadásul sohasem igyekeztek megérteni igazán az embert; a nagyvárosi lét abszurditásait figyelmen kívül hagyva, úgy nőttek hatalmasra, lettek mainstream politikai tényezővé, hogy sem a környezet megvédésére, sem az ahhoz szükséges életmódváltozáshoz elvezető politikáról nincs halvány fogalmuk sem. Ez a gondolkodásmód sem a tudományon alapszik, hanem ideákon.

A szó szoros értelmében együgyűek; mindig kiragadnak valamit – aminek csak annyi a dolga, hogy jól hangozzon – az aktuális lehetőségek közül, és ráülnek a hullámra. A környezetvédelem ma már szinte teljesen önmagáért létezik, csak azért, hogy eltartson egy aktivistaréteget és támogasson olyan vállalatokat, amelyek ki tudják használni az ezzel kapcsolatos hisztériát.

A „csodafegyver”!

Az európai baloldal – beleértve a liberálisokat is – már korábban felfedezte magának a zöld gondolatot, mint a „haladás” új csodafegyverét. De a csodafegyver fejlesztése időigényes volt: a klímahisztéria felépítéséhez kellett nekik bő másfél évtized. Az emberek, a választók ugyanis minden ellenkező híreszteléssel ellentétben nem hülyék, és a nyilvánvaló abszurditásokat, önellentmondásokat csak évtizedes agymosás után lehet nekik eladni. Sajnos leginkább a fiatalabb korosztályokban értek el sikereket, hiszen a liberálisok az oktatási rendszert foglalták el mindenütt legelőször. Kommunikációs szempontból az elsősorban a túlnépesedésből és nem éghajlatváltozásból bekövetkező migráció valós veszélyét egy látszólag sokkal nagyobb és pusztítóbb veszélyérzéssel lehet szembeállítani.

Grohnde, 2011. április 25. A grohndei atomerőmű előtt tüntetnek a nukleáris energia felhasználását ellenzők a csernobili atomerőműben bekövetkezett katasztrófa 25. évfordulója előtti napon. Németországban felerősödött az atomerőművek bezárásának követelése 2011. március 11. után, amikor a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés következtében súlyosan megsérült egy nukleáris erőmű Japán északkeleti részén. Fotó: MTI/EPA/Peter Steffen

A globális felmelegedés rémképét aztán sikeresen hegyezték ki a széndioxid-kibocsájtás problematikájára. Mert az együgyűség a lételemük, de nemcsak kommunikációs szempontok miatt, hanem mert tényleg ilyen szinten látják a világot. Olyan egyszerű azt képzelni, hogy a légköri szén-dioxid mennyiségének növekedése okozza a Föld átlaghőmérsékletének jelenleg tapasztalt növekedését. És ez egy csodás, biztonságos érzés, mert a megértés és az uralás illúzióját is kínálja. Csökkentjük a széndioxid-kibocsájtást, és meg is van oldva a probléma. És ehhez a kibocsájtáscsökkentéshez elég áttérni a vegán lattéra (amitől még egészségesek is leszünk). Ezt a hiedelemrendszert az sem befolyásolja, hogy erős bizonyítékok vannak arra: a korábbi felmelegedések során a hőmérséklet-növekedést nem megelőzte, hanem követte a széndioxid-szint emelkedése. És akkor az ok-okozati összefüggésről nem is beszéltünk. És arról sem, hogy a Föld légkörének „működésében” nem kettő, hanem sok tucat hasonló nagyságrendű hatóerő is szerpet játszik, nem magától értetődő keresztösszefüggések rendszerében hatva egymásra, az emberiség történetét sokszorosan meghaladó időintervallumokban érvényesülő eseményekben. Már ahhoz is éveket kell a megfelelő egyetemre járni, hogy valaki jogosultan használja a klíma fogalmát, és ne keverje, mossa össze az éghajlattal és az időjárással. A környezetvédőknek mindig „jó érveik” vannak arra, hogy hogyan ne csináljunk valamit, de sosincs megvalósítható, reális javaslatuk arra, hogy mit tegyünk helyette.

A klímahisztéria csak elterelés!

A klímahiszti ugyanakkor eltereli a figyelmet számtalan olyan valóságos és jelen pillanatban is zajló környezeti válságról, mint amilyet például a műanyagtermelés és felhasználás minden értelmes határon túl történő fokozása okozott. A nem lebomló mesterséges vegyi anyagok tömeges környezetbe és a biológiai körforgásba kerüléséről nem is beszélve.

A környezetvédelem ügyét kisajátító megélhetési aktivistaréteg – a közéjük beépülő fő környezetszennyezőkkel együtt – ma már ugyanolyan veszélyesek az emberiségre és a bolygóra, mint az emberiség életmódjából és technológiájából következő környezetszennyezés. A cselekvés illúzióját keltik ugyanis, amikor egyébként nyilvánvaló, hogy nem cselekedtünk még, sőt, azt sem tudjuk, hogy mit kellene cselekednünk pontosan.

Ez a cikk nem a környezetvédelemről, hanem azokról szólt, akik ellopták ezt a fogalmat és ennek mentén elégítik ki az anyagi és a pszichológiai igényeiket. Számtalan környezeti válsággal kell szembenéznünk, de az biztos, hogy ezeket a „környezetvédőket” ki kell hagynunk a megoldásból. Két okból: egyrészt, mert nem is értik ezt a fogalmat, másrészt, mert érdekeltek abban, hogy a jelenlegi túlhajtott és teljesen rossz irányba terelt társadalmi hisztéria fennmaradjon.

Vezető kép: MTI