Pesti Srácok

A zuglói polgármester mellett kapott állást az MSZP korábbi elnöke

A zuglói polgármester mellett kapott állást az MSZP korábbi elnöke

Nem dicsekedtek ugyan el vele, de már tavaly december óta a zuglói polgármester mellett dolgozik Tóbiás József, az MSZP korábbi elnöke. A volt pártelnök potom havi 850 ezer forintért látja a munkáját, amely többi között kiterjed a "polgármester programjainak szervezésére és a polgármesteri kabinet belső kommunikációjának koordinálására is".

Tavaly december óta Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere mellett dolgozik Tóbiás József, korábbi MSZP-s pártelnök, frakcióvezető – tudta meg a Telex. A hírt a Zuglói Önkormányzat is megerősítette. A korábbi pártelnök munkaviszonya határozott időre szól 2023. december 6-tól 2024. június 30-ig, a munkáltatója a polgármesteri hivatal. Havonta bruttó 850 ezer forintért látja a munkáját, amely többi között kiterjed a polgármester programjainak szervezésére és a polgármesteri kabinet belső kommunikációjának koordinálására is. Tóbiás szervező és stratégiai feladatokat lát el, továbbá közreműködik „a polgármesteri kabinet feladatkörébe tartozó önkormányzati kezdeményezések lebonyolításában is”. A Telex megkereste Tóbiást is, hogy az új munkájáról kérdezze, de a feladatairól bővebben nem kívánt nyilatkozni.

Tóbiás 1998 és 2019 között az MSZP országgyűlési képviselője, 2014 és 2016 között az MSZP elnöki és frakcióvezetői tisztségét is ellátta. A képviselőről 2019 nyarán derült ki, hogy az előző év őszétől a Kanári-szigetekről ingázik Budapestre, ahova azért költözött ki, mert „családjában egy, a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki”. Később azt állította, hogy csak a családja költözött ki átmenetileg Tenerifére, ő maradt Magyarországon, és gyakran látogatja őket. Tóbiás 2019 októberében lemondott a parlamenti mandátumáról, és visszavonult a politikától.

Forrás: Telex; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport 2025 február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Félelemben élni a harcoktól távol is – Kárpátalján járt Böjte Csaba ferences szerzetes

‎PS Riport 2024 március 26.
Az ukrán határ túloldalán, legyen valaki ukrán, magyar, vagy épp ruszin, most érti igazán, mekkora kincs a béke. A kárpátaljai katonatemetőben, ahol egymás mellett fekszik ukrán és magyar, a fejfák üzennek. A huszonéves fiúk és édesapák sírjai között, amelyekre árván maradt gyermekeik a kedvenc plüssmacijukat fektették, mindenki némán és könnyes szemmel imádkozik. És a friss sírok száma egyre nő. Még csak néhány közöttük a magyar. Kárpátalján nem szólnak fegyverek, de a végét se látni a háborúnak – erről beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a PestiSrácok.hu-nak, azt követően, hogy hazaérkezett kárpátaljai látogatásáról, amelynek a Matthias Corvinus Collegium meghívására tett eleget. Az atya útját a magyar konzulátus szervezte és vezette fel.