Veszélyhelyzetben lopta el a show-t az újpesti szivárványkoalíció elől Orbán Viktor, amikor szerdán bejelentette azokat a gazdaság-, illetve munkahelyvédelmi intézkedéseket, amelyek kisvállalkozások sokaságát menthetik meg a csődtől. Az újpesti Fidesz már jóval a miniszterelnök bejelentése előtt kérte Déri Tibor polgármestertől, hogy az önkormányzati bérleményeket használó vállalkozások esetében gyakoroljon méltányosságot, adjon kedvezményeket a fizetésre, de Déri vagy nem tudta, vagy nem akarta megtenni ezt, holott a jogköre a törvény szerint megvan erre. Inkább a kormányra mutogatott, és elődjét, az Újpestet kilenc évig sikeresen vezető Wintermantel Zsoltot sértegette, a portálunknak megküldött válaszából azonban kiolvasható: esze ágában nem volt segíteni a helyieken a rendkívüli helyzetben. Az újpesti Fidesz szerint elképesztő az az arrogancia, ahogy Déri Tibor és köre kezeli a hasonló helyzeteket, miközben minden ügyet politikai hangulatkeltésre használnak.
Nem reagált egyelőre érdemben Újpest ellenzéki városvezetése a helyi Fidesz azon felvetéseire, hogy az önkormányzat átmenetileg segítséget nyújtson gazdasági szempontból azoknak a kisvállalkozásoknak, amelyek a kerülettől bérelnek üzlethelyiségeket. A kormánypárti frakciót több érintett is megkereste a napokban azzal, hogy a jelenlegi, a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet, a csökkenő vásárlói kereslet, illetve a korlátozott nyitvatartási idő miatt bevételeik jelentősen csökkentek, így a bérleti díjak csökkentése, esetleges elengedése, illetve a halasztott fizetés nagy segítségükre lenne abban, hogy vállalkozásaik túléljék a rendkívüli időszakot. Déri Tibor polgármester a felvetésre korábban annyit válaszolt: megkérte a városüzemeltetést végző cég vezetőjét, hogy vizsgálja ki a kedvezmények lehetőségeit. A Fidesz ugyanakkor ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy a városüzemeltetési cég az önkormányzat tulajdona, vezetőjétől elvárt a felelős gazdálkodás, így csak akkor van lehetősége a méltányosságra, ha az így keletkezett bevételkiesést az önkormányzat más forrásokból pótolja.
Pénz van, csak cselekedni kellett volna
A Fidesz-frakció arra is felhívta Déri Tibor figyelmét, hogy az önkormányzat képviselő testületének, illetve bizottságainak rendeletalkotási jogköre van, vagyis a fenti felvetés a kisvállalkozók számára kedvező elbírálása elsősorban jó szándék kérdése. A Fidesz szerint felesleges az ügyben költségvetési vészhelyzetre hivatkozni a városvezetés részéről, a büdzsében ugyanis jelentős, hétszázmillió forintos, úgynevezett egyensúlyi tartalék van, ami lehetővé teszi a méltányosságot a kisvállalkozók esetében. A kormánypárti frakció hangsúlyozta azt is, hogy a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet nemcsak a vállalkozókat hozza nehéz helyzetbe, hanem sok más újpestit is, akik alkalmazottakként kénytelenek otthon maradni, vagy olyan részmunkaidőben dolgozni, amely miatt bevételeik is jelentősen csökkennek.
És akkor a kormány meglépte azt, amit az önkormányzat már megtehetett volna
Lényeges körülmény, hogy a jogszabályok biztosította jogkörénél fogva Déri Tibor maga is meghozhatott volna egy olyan rendeletet, amellyel biztosíthatta volna a túlélést a bajba került újpestieknek, a halogatás miatt azonban a kezdeményezés kicsúszott a keze közül: a miniszterelnök szerdai rendkívüli bejelentése szerint a magánszemélyek és a vállalkozások hiteltörlesztéseit az év végéig felfüggesztik, ezen kívül a kabinet számos más olyan intézkedést hozott, amelyek rugalmasabbá teszik a munkaadók és a munkavállalók közötti megállapodások lehetőségeit. A PestiSrácok.hu a fentiek miatt megkereste Déri Tibort, aki a sajtószolgálata révén azt közölte velünk, hogy a megoldás nem az újpesti városvezetés, hanem a kormány kezében van. Különösen mulatságos hozzáállás ez abban a szituációban, amelyben Déri Tibor nem mert, vagy nem akart élni a törvény adta jogaival, és nem nyújtott segítséget, megtette ezt helyette azonban Orbán Viktor kormánya, amely a totojázás helyett a cselekvést választotta. Dériék – azon kívül, hogy a korábbi polgármestert, Wintermantel Zsoltot sértegették válaszukban – arra hivatkoztak, hogy még a fideszes többségű önkormányzat hozott döntést a bajba jutott vállalkozók megsegítéséről, mint mondták, nem kellene mást tenni, csak azt alkalmazni. Ez igaz lenne, de azt a rendeletet egyéni, egyedi esetekre hozták létre, az olyan helyzetekre, mint a mostani veszélyhelyzet, nem alkalmazható. A városvezetés szerint a Fidesz kezdeményezése politikai hangulatkeltés, és azt állították, hogy a kormány gazdaságvédelmi terveiről még csak nem is hallottak. Mindez sokat elárul szándékaikról… – írták a portálunknak adott válaszukban. Bátran hozzátehetjük, hogy Orbán Viktor szerdai bejelentése nyomán Dériék szándékairól is sokat elárul a hozzáállásuk, és azt is kijelenthetjük, hogy azt a meccset nem az újpesti szivárványkoalíció nyerte.
Fidesz: elképesztő az az arrogancia, ahogy Dériék kezelik a helyzetet
Elképesztő az az arrogancia, ahogyan elutasították a javaslatot, itt nem egyedi elbírálásra, egyenkénti kérelmekre van szükség, hanem gyors egységes intézkedésre. Úgy látszik, nem hajlandóak új rendelet hozni a vállalkozások megsegítésére – hangsúlyozta a PestiSrácok.hu kérdésére Nagy István. A Fidesz újpesti frakciójának vezetője felhívta a figyelmet: Dériék véleménye szerint az előző városvezetés által kialakított rendszer megfelelő, és a vállalkozók nyújtsanak be egyedileg kérelmet és majd valamikor elbírálják. A rendszer egyedi, egyéni estekre tökéletesen megfelelő, de a vészhelyzetben a tömeges problémák megoldására nem alkalmas. A vállalkozóknak sürgős megoldásra lenne szükségük, hogy elkerüljék a tömeges csődöket és a járvány elmúltával a lehető leghamarabb újraindulhasson a gazdaság és az élet. Kezdjenek el végre dolgozni, gondolkozni és érdemben cselekedni. A mellébeszélést, mások hibáztatását, a politikai hangulatkeltést már nem kell gyakorolniuk, az már jól megy. Azonnali tettekre van szükség – emelte ki a frakcióvezető.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS