Pesti Srácok

Akár félmilliárd forintra bírságolhatók a rosszabb terméket kínáló multik

Akár félmilliárd forintra bírságolhatók a rosszabb terméket kínáló multik
Dunaharaszti, 2020. augusztus 27. Nagy István agrárminiszter (b) és Ficsor Ádám tulajdonos egy sajtot néznek a hazai elõállítású termékek népszerûsítését célzó Válaszd a hazait! kampányról tartott sajtótájékoztató helyszínén, a Ficsor Tehenészet sajtüzemében, Dunaharasztiban 2020. augusztus 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatként lesz szankcionálható a kettős minőség 2022 májusától, miután az Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a fogyasztóvédelmi törvény módosítását kedden – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A közlemény szerint a tárca által javasolt változtatás véget vet a fogyasztókat megtévesztő, megkülönböztető gyakorlatnak. A megkezdett laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy a Magyarországon kapható tisztító- és tisztálkodószerek némelyike kevesebb hatóanyagot tartalmaz a Nyugat-Európában azonos márkanéven és csomagolásban kínált terméknél. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a közleményben kiemelte, nem engedhető meg, hogy a magyar vásárlókat bárki is másodrendűként kezelje, a hazai fogyasztók hátrányos megkülönböztetése elfogadhatatlan.Egyazon terméknek egyforma minőségűnek kell lennie függetlenül attól, hogy Budapesten, Bécsben vagy Berlinben árusítják. Az első lépéseket Magyarország tette meg az Európai Unióban megvásárolható termékek kettős minőségének felszámolásáért 2017-ben. A kezdeményezésből mára uniós irányelv lett, amelyet az elsők között, egy évvel az átültetési határidő előtt építettünk be a nemzeti szabályozásba – hangsúlyozta Palkovics László. A törvénymódosítás alapján tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül, ha egy árut az egyik tagállamban úgy forgalmaznak, hogy márkanevében, küllemében megegyezik más tagállamokban forgalmazott termékkel, összetételük vagy más jellemzőik azonban jelentősen eltérnek. A jogszerű és objektív tényezőkkel indokolható különbségekről a vásárlót tájékoztatni kell. A 2022 májusában hatályba lépő szabályozás alapján szankcionálhatóvá válik a kettős minőség. A kiszabható bírság a gyártó árbevételének akár öt százalékát is elérheti, multicégek esetében ez legfeljebb ötszázmillió forintos nagyságrendű lehet. Az ITM és a fogyasztóvédelmi hatóság az élelmiszernek nem minősülő termékek kettős minőségét ellenőrzi. Az élelmiszerek esetében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal járhat el. A másfél éves felkészülési idő alatt a gyártók és a forgalmazók önkéntes intézkedésekkel tehetnek eleget a jogszabályi kötelezettségnek.

Az ITM akkreditált vegyipari laboratóriumában 380 különböző termékminta vizsgálata van folyamatban. A Magyarországon kapható háztartási-vegyipari és tisztálkodási-kozmetikai szereket az Ausztriában, Németországban és Olaszországban árusított termékpárjaikkal hasonlítják össze. Egyebek mellett mosó- és mosogatószerek, folttisztítók, fehérítők, öblítők, samponok, tusfürdők és folyékony szappanok címkéjét, csomagolását, összetevőit és mérhető hatóanyag-tartalmát vetik össze a szakemberek. A laboratórium a beérkezett termékminták több mint harmadát már bevizsgálta. Ezek közül a belföldön beszerzett 52 kozmetikumot és háztartás-vegyipari cikket a külföldön megvásárolt 76 termékpárjukkal hasonlították össze. Egy magyar mintához több különböző országból származó árucikk is tartozhat. Tizennégy termékről derült ki, hogy bár a címkéken azonos megnevezés és egyforma összetétel szerepel, a magyar mintában mégis kevesebb a hatóanyag, vagy az azonos márkanéven belül a jobb minőségű külföldi termékből hazai változat nem kapható. A kettős minőségű árucikkek között mosószer, folttisztító, tusfürdő és sampon is lelepleződött. A fogyasztóvédelem már most jelzi az érintett piaci szereplőknek, hogy miként kell megváltoztatniuk gyakorlatukat a majdani bírságolás elkerüléséhez. Az eltérő minőségű termékek neve a hatósági eljárás megindításával válik közölhetővé, amire a törvénymódosítás hatályba lépése után, 2022 májusától lesz lehetőség. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a jelenleg zajló termékvizsgálat összesített számadatait várhatóan 2021 tavaszán ismerteti majd – áll a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.