Pesti Srácok

Akár tíz évet is kaphat a terrorcselekményekre készülő V. Kende

Akár tíz évet is kaphat a terrorcselekményekre készülő V. Kende

Akár öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozott V. Kende, a terrorcselekmények előkészítésének alapos gyanújával elfogott kecskeméti férfi. Mint kiderült, a gyanúsított internetes csevegéseket folytatott iszlamistákkal csőbombás robbantásokról és arról, hogy gépjárművel fog tömegbe hajtani. Bizonyítottság esetén akár tíz évet is kaphat.

A huszonegy éves kecskeméti egyetemistát a Terrorelhárítási Központ (TEK) több felszámoló egysége fogta el a köztiszteletben álló szülei családi házában. Indokolt volt a TEK körültekintően és nagy létszámmal végrehajtott akciója, az eddigi információk szerint ugyanis V. Kende szélsőséges iszlamista lett, vélhetően a tavaly márciusban kitört Covid–19 világjárvány miatt hozott korlátozások ideje alatt. A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanuló fiatal távoktatásra kényszerült szülei házában. A tanulás mellett azonban az internet sötét oldalán, a maffiák és a terroristák által kedvelt dark weben kaphatott „átnevelést” az Iszlám Állam toborzóitól, és ott kerülhetett kapcsolatba más szélsőséges iszlamista csoportokkal is, a vahabitáktól a szalafitákig.

A Magyar Nemzet forrásai szerint V. Kende arab nevet is választott magának, az Instagram-oldalát Hüsseyin Ziyad V. néven jegyzi, felesküdött az Iszlám Államra (ISIS). Azonosult is az ISIS tevékenységével és taktikájával, hiszen akár öngyilkos robbantásra is hajlandónak mutatkozott. Ha a hatóság bizonyítékait elfogadják a bíróságon, V. Kende súlyos büntetésre számíthat: a terrorcselekmény előkészülete alapesetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, ám öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphat a vádlott, ha ezt terrorista csoport tagjaként kívánja megvalósítani. Surdy Miklós ügyvéd, korábbi büntetőbíró szerint az, ha valaki rákeres az interneten az Iszlám Állammal való kapcsolattartásra, még nem bűncselekmény. Más a helyzet, ha már konkrét lépéseket is tesz. Ha a csőbomba beszerzésére lépéseket tett, az összeszerelés iránt érdeklődött, anyagokat szerzett be, már megalapozhatja a bűncselekmény előkészítése elkövetésének gyanúját – nyilatkozta az InfoRádiónak Surdy Miklós.

Hajdu János altábornagy, a TEK főigazgatója korábban azt közölte: a gyanúsított beszerzett csőbomba-alkatrészeket. Az is erősíti az alapos gyanút, hogy V. Kende a hírek szerint bejelentette a csak külön jelszóval látogatható iszlamista honlapon, hogy „eszmetársával” öngyilkos akcióra is hajlandó. A Magyar Iszlám Közösség imámja khutbát – a mohamedánok pénteki istentiszteletén tartott szónoklatot – mondott a magyar dzsihadista elfogásának hírére. A hitszónok kiemelte:

PestiSracok facebook image

A hitszónok szerint különösen káros az embereknek és a vallásnak, ha valaki a hit nevében gyilkol jogtalanul, mint a terroristák. V. Kendét soha nem látták, nem ismerik, szerintük fél éve lett muszlim. A hitszónok szerint azonban ennyi idő alatt nem lehet megtanulni a valódi iszlámot, és ezt a tudatlanságot használják ki a szélsőségesek, a vahabiták, a szalafisták, akikről pontosan tudni lehet, hogy kik, és mit akarnak.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.