
Aggódunk. Mi, magyarok aggódunk az európai értékekért, a demokráciáért és a jogállamiságért, amelyekért elvileg együtt küzdünk a svédekkel, de most inkább úgy tűnik, mintha csak küzdenénk. Mintha ez a svédeknek egyáltalán nem lenne olyan fontos, mint nekünk. Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja, amelynek köztünk van a helye, de nem tudjuk megtenni helyette, amit neki kell.
Nem ok nélkül fejezzük ki komoly aggodalmunkat, hiszen ilyen vészterhes időkben, amikor az orosz hadsereg Bahmutot, Kijevet, már-már Berlint, Párizst, Washingtont fenyegeti, a svédeknek a NATO-ban a helyük. Példát vehetnének finn szomszédaikról, akik viszonylag simán meg tudták ugorni ezt az amúgy nem túl magas lécet, amit a politikai szövetségeseik katonai blokkjához csatlakozás jelent. A szövetségeink, úgy az Európai Unió, mint a NATO, az egyetemes emberi jogok, a béke, a demokrácia és a jogállamiság védelmében jöttek létre, a haladó emberiség üdvére. A felsorolt alapvető értékeink védelme végett tömörülés azonban nem válhat öncélúvá, nem lehet fontosabb maguknál az értékeknél. Az alapvető értékeknek márpedig vannak alapvető szabályrendszerei.
Nem lehet egy demokrácia és jogállamiság fölött őrködő szervezethez csatlakozni a demokrácia és a jogállamiság szabályait áthágva.
A svédek olyasmit követelnek tőlünk a NATO-csatlakozásuk kapcsán, ráadásul egyáltalán nem békés és szövetségesi modorban, amit már csak azért sem teljesíthetünk, mert ennek teljesítésével magát a NATO-t üresítenénk ki, és tennénk nevetségessé. Az is megdöbbentő, hogy a többi tagállam ezt nem vette észre, és simán engedték, hogy a világ legerősebb és legdemokratikusabb katonai szervezetéből bohócot csináljon néhány kalandor.
A demokrácia megcsúfolói elvárnák a hallgatásunkat és a lelkesedésünket
Kezdjük a legfontosabbnál! A svédek NATO-csatlakozását a magyar országgyűlésnek kell ratifikálnia. Arra, hogy ez miért nem sima ügy, mindjárt visszatérünk, de előbb lássuk, mi az aggasztó a svédek alapvető hozzáállásában! Elvárnák, hogy Orbán Viktor – aki köztudottan támogatja a svéd NATO-csatlakozást – egy személyben döntsön arról, hogy beengedjük őket a katonai szövetségünkbe. Több, mint egy évtizede harsogják a svéd baloldali kormányokkal kiváló barátságot ápoló magyarországi és brüsszeli baloldaliak, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, erre most, amikor nekik kéne némi protekció, akkor mégis szemrebbenés nélkül elvárnák, hogy Magyarország legyen egyenlő Orbán Viktorral. Mint valami ócska keleti diktatúrában!
Micsoda urambátyám berögződés ez! Hol tanulták ezt a mucsai klientelizmust?! Hát hol vagyunk, talán Oroszországban?! Ez a Svédország büszke az európaiságára?

Orbán Viktor (jobbra) és Ulf Kristersson (balra) a tavaly decemberi EU-csúcson. A svéd miniszterelnöknek nem a magyar miniszterelnöktől kéne magyarázatot követelnie, hanem be kéne tartania a NATO-csatlakozás szabályait. (fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda)
Folytassuk ott, hogy amikor Magyarország belépett a NATO-ba és az Európai Unióba, mindkét aktust egy-egy szabályos, érvényes népszavazás előzte meg, ahol a magyar nép a csatlakozásról döntött eme sorsdöntő kérdésekben. A magyar nép mindkét esetben elsöprő többséggel mondott igent a békére, a demokráciára, a jogállamiságra, az európai, haladó értékekre. Svédország ehhez képest éppen csak meg tudta ugrani a küszöböt, alig kúszott 50 százalék fölé az igenek aránya az EU-népszavazásán 1994-ben. Már ez sem egyöntetű demokratikus kultúráról tanúskodik, de régen volt, fátylat rá!
Amikor azonban kiköszörülhetnék a 29 évvel ezelőtti csorbát, ők teljesen más irányt választanak, és már nem is akarnak népszavazást kiírni a NATO-csatlakozásukról. Komolyan, ez tiszta Ázsia! A Kedves Vezető kitalálja, hogy ők márpedig bemennek egy katonai tömbbe, a néptől meg elvárja, hogy zokszó nélkül kövesse a diktátort. Aki pedig kívülről fogalmaz meg jogos aggályokat (mint mi), azt rögtön fenyegetni kezdik. Ha lennének Svédországnak atomrakétái, talán már azoknak is Budapest felé meredezne a hegyük.
Ha mindezek tetejébe azt sem hallgatjuk el többé, hogy Svédországban a ’70-es évek közepéig állami fajbiológiai programot futtattak, amely alsóbbrendűnek, kártékonynak ítélt emberek tízezreit kényszerítette sterilizációra, továbbá az országban egyáltalán nincs alkotmánybíróság, akkor ez így már több, mint aggasztó.
A legtékozlóbb európai fiúnak is adunk még egy esélyt
Ilyen előzmények után bizonyára mindenki érti, miért úgymond nem lelkes a magyar országgyűlés. Azt gondolom, a magyar országgyűlés nagyon tapintatos Svédországgal szemben, amiért csak egyszerűen nem lelkes, és nem sokkal lényegretörőbben fogalmaz ezekkel a barbár északi vademberekkel kapcsolatban. És akkor még elvárnák, hogy az általuk amúgy folytonosan gyalázott Orbán Viktor egy személyben bírálja felül az általuk folytonosan gyalázott Magyarország törvényes képviselőit – csak azért, hogy a svédeknek jó legyen.
Az az egy szerencséjük ezeknek a demokráciára, jogállamiságra és európai értékekre fittyet hányó őrülteknek, hogy Magyarország mégiscsak az európai értékek szerint működő, demokratikus jogállam. Nálunk létezik a demokratikus párbeszéd és vita intézménye, és még az ilyen szörnyű hendikeppel induló svédek számára is nyitott a lehetőség, hogy tisztázzák magukat. Mi nem megyünk bele koncepciózus ítélkezésbe és hazudozásba, hiszen az mélységesen ellentmondana európai meggyőződésünknek.

Az látható, hogy Ulf Kristersson svéd kormányfő és Jens Stoltenberg norvég NATO-főtitkár akár az anyanyelvükön is megbeszélhetik, mennyire egyetértenek Svédország NATO-csatlakozásában, de hát igen… az összes tagállamnak meg kell győződnie a svéd kérelem hitelességéről. (fotó: government.se)
A párbeszédnek, ahogy magának az európaiságnak is megvannak a működési és intézményi szabályai. Aki ebbe a klubba be akar lépni, annak azzal kezdődik a feladat, hogy be kell tartania a szabályokat. Mindig!
A magyar népet képviselő országgyűlésünk meggyőzhető. A svédek hozzák szépen az érveiket, bizonyítsák be, hogy már megváltoztak, és mostanra nem olyan megátalkodott, mucsai barbárok, mint amilyennek az elmúlt évtizedeik alapján látszanak! Ennek az érvelésnek és az egész kommunikációs folyamatnak is be kell tartani persze a szabályait; itt nem lesz semmiféle kiskapuzás meg hátsószobás protekciózás!
Sürget az idő
Ha a magyar országgyűlés nem lelkes, akkor a svéd illetékeseknek bizony a magyar országgyűlést kell meggyőzniük, nem pedig Orbán Viktort ostromolni, meg a magyar népet sértegetni. A magyar országgyűlésnek van egy megválasztott elnöke, akit Kövér Lászlónak hívnak – rajta keresztül vezet az út a frakciókkal folytatandó tárgyalásokhoz. Őt kell felkeresniük a svéd illetékeseknek a titkárságára küldött hivatalos, pecsétes levéllel. Ha ez megtörtént, a maroknyi baloldali képviselővel vélhetően hamar dűlőre jutnak majd a svédek, ám a Fidesz és a KDNP (és talán a Mi Hazánk) frakcióival kimerítő tárgyalásokra lehet számítani.
A svéd demokrácia és jogállam állapotával kapcsolatos jogos kérdések sokaságát akkurátusan át kell beszélni, hogy senkiben se maradjon kétely vagy tüske.
Ugyanakkor igyekezniük kéne a derék svédeknek, hiszen már április vége van, karnyújtásnyira a nyári szünet, amikor az országgyűlési képviselőink szétrebbennek a telekre, a Balatonra, az Adriára, a Maldív-szigetekre – ki-ki vérmérséklete szerint. Legalább annak a pecsétes levélnek be kéne futnia a Házelnök Úr asztalára addig, hogy végre elinduljon valami a meddő médiaüzengetések helyett.

Putyin, amikor még békével ment Stockholmba. Ki tudja, mikor akar majd erőszakkal visszatérni…? (fotó: sverigesradio.se)
Szeptember közepe felé aztán elkezdenek ugyan visszaszállingózni az Országházba a képviselők, de hát számoljunk csak utána… mindössze három hónap, és rögtön itt a karácsony, amikor a családé és barátoké az elsőbbség. Azt még a legkedvesebben mosolygó svéd demokrata sem várhatja el, hogy Krisztus születésének ünnepén bármelyik magyar országgyűlési képviselő a NATO-bővítést válassza a meghitt családi környezet helyett. Márpedig ez a három hónap igazán nem túl bő időkeret, ha arra gondolunk, mennyi aggasztó kérdés merült fel akár csak ebben az egy cikkecskében a svéd demokrácia állapotát illetően.
Egy szó mint száz, még fel sem ocsúdunk, és hopp, máris 2024 van, és Svédország esetleg még mindig nem NATO-tag. Rémes lenne!
Január vége felé visszatérnek a képviselők a megérdemelt pihenőjükből, síelésből, ki innen, ki onnan, de olyan közel van akkor már a jó idő, a tavaszi napsütés, amikor az ember egyre nehezebben koncentrál ilyen fárasztó hivatali ügyekre, és egyre többször téved a tekintete vágyakozón az ablakra. Aztán kettőt pislantunk, és eljött a nyár, vár a telek, a Balaton, az Adria, a Maldív-szigetek…
Mindenki – és főleg a svédek – beláthatják, hogy nem lehet, nem érdemes állandóan konokul dacolni az európai értékekkel. Aki a klubhoz akar tartozni, az tartsa be a klub szabályait! Legalább a csatlakozáskor! Az idő pedig sürget, nehogy egy világhódító orosz partraszállás hamarabb érjen Stockholmba, mint a NATO-csatlakozást hitelesítő dísztávirat!
Greg
2023-05-03 at 19:39
TAné, Szabó judit
Az önök véleményével az az egy a baj, hogy túlbecsülik a cikkírót. Ő ugyanis véresen komolyan gondolta mindazt, amit leírt, a cikk sorai között sajnos az irónia nyomaiban sem lelhető fel…
TalEle
2023-05-03 at 14:55
Erre a történetre tipikusan igaz, hogy aki időt nyer az “életet” nyer… A Parlament őszi jogalkotási tervébe fel kell venni a svédek NATO tagságának ratifikálását, aztán majd, úgy, november tájékán vitára bocsátani… Addig, gyaníthatóan, rengeteg minden fog még történni!
Nick Rivers
2023-05-03 at 08:39
Szuper az írás. Tökéletes libsi vérnyomás emelő ??
Szabó judit
2023-05-02 at 17:55
Ez egy aranyos, vicces, ironikus írás. Brávó!
A svédek ritka szemét módon viselkednek velünk, ők kimondottan rágalmaznak minket és ami fura, érdek nélkül, de gátlástalanul kötnek belénk a koholt, magyar ellenzék sugallta kifogásokkal.
Érdekes, milyen sok olvasó nem érzett rá a műfajra.
TAné
2023-05-02 at 15:58
Értem én kedves Greg, csak szerintem Önnek nincs érzéke az iróniához.
angelblind652
2023-05-02 at 09:01
A gond az, hogy mi idealistábbak vagyunk, mint a “koronás” svédek. Mi még elhisszük, hogy ha megígérik, hogyjobbak lesznek, akkor az úgy is lesz. Hát nem lesz úgy! Ha ma fél métert tudnak átugrani, ki hiszi el nekik, hogy holnap átugorják a két métert. Hát nem tudják! Ismeretlen magasságok állnak Magyarország előtt! A különbség az köztünk és a svédek között, hogy mi edzettünk folyamatosan. Nekünk már megvolt az 1526., 1848., 1956., 2006…. “Bizony mondom, hogy győz most a magyar, habár ég s föld ellenkezőt akar!”
Orientál
2023-05-01 at 16:24
Greg Szerinted , csak. Jogállamban élünk , tehát jogod van erre.
Greg
2023-05-01 at 13:43
Orientál 00:21, 00:27
Kend megint másról beszél, nem arról, amit írtam. Kend már csak ilyen…
Orientál
2023-05-01 at 00:27
Greg Tévedsz mert a svédek a nép, szerintem. Mint amikor az eu-s elvtársak azt mondják hogy a kormányt szívatják mert akadályozzák a helyreállítási milliárdok kiutalását hazánknak ,na azért értsd meg ezzel az egész magyar népet szívatják.
Orientál
2023-05-01 at 00:21
Greg Két ország ajándékba kap néhány rájuk irányított atombombat. Csak az oroszok felkészülnek. – Amit az újságíróval kapcsolatban írtál azzal kapcsolatos véleményemet fenntartom.
Pórász Ármin
2023-04-30 at 22:07
Szerintem a svédek nem akarnak belépni a NATO-ba igazán, de eljátszák, hogy ők aztán nagyon be akarnak lépni, de ez a két ország akadályozza őket. Direkt provokálnak minket, hogy reakcióként akadályozzuk a belépésüket és ránk mutogathatnak. Két NATO tagország fogja közre őket, mitől félnének? A hadiiparukat így jobban tudják érvényesíteni.
K
2023-04-30 at 19:05
Száz szónak is egy a vége…:
Az Európai Unió egy aberrált beteg nemnormális szervezet, mert például az EU Parlament kimondta és határozatban megszavazta , hogy a “férfi szülhet”.
Ugyanez az aberrált nemnormális szervezet a NATO is.
Így bármi elhangzik ezekkel a szervezetekkel kapcsolatban , az nevetséges vagy ironikus vagy szatirikus , így a fenti cikkre is ez vonatkozik.
Ilyen szatirikus a fenti cikkből idézet mondat , de akár nevetni is lehet rajta…:
“”Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja, amelynek köztünk van a helye”….
Ungarn über alles !
2023-04-30 at 18:28
lényegtelen hogy ma már mit ugatnak svédisztánban, lényeg hogy a Finngokat betolták-beszarozták az “együttes belépés” jelszavával …és most mosakszanak
Greg
2023-04-30 at 18:19
Orientál 15:33, 15:36
A Vésey cikkéhez írt előző hozzászólásom úgy látszik nem volt elég világos és ezért teljesen félreértették. Én egyes cikkben leírtaknak közvéleményként való interpretálása ellen szóltam.
A háború eszkalációját lehetővé tevő bővítés, a finn – és svéd- NATO tagság kierőszakolása a legbrutálisabb átlépése azon “vörös vonalak” egyikének, amiket az oroszok a biztonságuk érdekében mindig is tiszteletben tartani kértek. Ukrajnát csak azért nem tudja a NATO még “felvenni”, mert azzal tételesen alapszabályt sértene, de már “dolgoznak rajta”.
A gyengébbek úgy tűnik nem vették észre azt a cikkben megbújó ruszofób agymosó háborús propagandát, amiért Vésey úr brüsszeli kitüntetést érdemelne és amit én a hozzászólásomban rajta számonkértem. Csak néhány idézet tőle, melyekről mindenki döntse el maga, hogy sírjon, vagy nevessen rajtuk:
…”Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja, amelynek köztünk van a helye”….
….”ilyen vészterhes időkben, amikor az orosz hadsereg Bahmutot, Kijevet, már-már Berlint, Párizst, Washingtont fenyegeti, a svédeknek a NATO-ban a helyük”…..
…”A szövetségeink, úgy az Európai Unió, mint a NATO, az egyetemes emberi jogok, a béke, a demokrácia és a jogállamiság védelmében jöttek létre, a haladó emberiség üdvére”…
…”A magyar nép mindkét esetben elsöprő többséggel mondott igent a békére, a demokráciára, a jogállamiságra, az európai, haladó értékekre”…
…”hopp, máris 2024 van, és Svédország esetleg még mindig nem Nato- tag. Rémes lenne!”
…”Az idő pedig sürget, nehogy egy világhódító orosz partraszállás hamarabb érjen Stockholmba, mint a NATO-csatlakozást hitelesítő dísztávirat!”…
Tényleg egyre nehezebb eldönteni, mit is gondoljon az ember a PS olvasása közben.
Dodo
2023-04-30 at 16:15
Csak mi ne izguljunk, hogy mi lesz a svédekkel, a 30 éves rabló háború hőseinek leszármazottaival. Úgyis folyamatban van egy népesség csere náluk, lehet hogy a megalakuló kalifátust már nem is érdekli a Nato, amikor ott lesz az európai Iszlám Állam.
Söderling
2023-04-30 at 16:09
A svédek félnek a háborútól,az oroszoktól,és gyűlölik az oroszokat.A lengyeleket szeretik,történelmi múltjuk miatt,afféle elveszett déli tartományt látnak benne.Finnországot,pedig,mint tudjuk,a svédek,mégpedig Erik Jedvardsson (Szent Erik) Ladulås alapította!
Csak az ezernyolcszázas évek elején vesztették el,akkor került az Orosz Birodalomhoz.Mindmáig hivatalos nyelv a svéd Finnországban,mindenki kétnyelvű,minden városnak van svéd neve is,nagy százalék vallja svédnek magát.
A semlegességet feladni a részükről nagy butaság,érzelmi okok miatt teszik,hasznuk nem lesz belőle,káruk annál inkább.Lehet,hogy egy újabb Poltava vár rájuk.
Velünk,magyarokkal szemben inkorrektek,fräk (frekk) hangon tárgyalnak.
Ez viszont nem probléma,majd a malmői emírrel együtt más lesz a hangnem.(!)
vélemény
2023-04-30 at 15:50
Nagyon sok szempontot tárgyaló, értékes eszmefuttatás az aktuális svéd témában..
Hiba lenne azonban kihagyni a svédek nato csatlakozásási ingerenciájának fontos mozgató rúgóját,
hogy a világot számtalan vállalatával behálózó, óriási befolyással rendelkező Wallenberg érdekeltség nyomásának is eleget tett a megbukott vörös-zöld-ilberális kormányzat – és a biztonsági szolgálatok folyamatos agitációit is felhasználva – fenyegetettségének az érveire utalva kezdett el egyre gyorsabban táncolni a nato felé.
Az időközben ugyancsak taccsra tett finn kormányfővel aztán elzarándokoltak az egészségügyi konszern főnökéhez és kaptak megkönnyebbülést okozó ígéreteket, recepteket a víz nélküli medencébe való ugrásra.
A finnek – magyar jóváhagyással – 31-ikként már bele is zuhantak ebbe, a mostanra értéktelenné vált trágyalébe….
A W. világot átfogó érdekeltsége már előre pirosra dörzsöli mancsait, ui. konszernjeinek fegyvergyártási- és nyereséget elváró ambíciói korlátlanok.
Ami pedig a magyarok béke melletti állandó érvelésével ellentétes, hogy a svédek folyamatosan szállítanak és ígérgetnek szállítani magas fejlettségű fegyvereket az új liberálnáci diktatúrának.
Amikor a magyar Országgyűlés elé kerül a téma, láthatóvá válik majd a képviselők gerincességének a tényleges értéke.
Orientál
2023-04-30 at 15:36
Greg Csak rávilágított arra hogy az országgyűlés nem akar a NATO-n belül olyan politikát csinálókat látni mint a svédeké. JA ÉS CSAK TIPPET ADOTT A SVÉD POLITIKUSOKNak.
Orientál
2023-04-30 at 15:33
Greg Hülyeséget írsz mert a cikk írója senkinek nem tett kötelezővé feladatokat. És nem is parancsolgatott a svéd politikusoknak.
Greg
2023-04-30 at 14:55
Tisztelt Vésey Úr, ön itt a cikkében leír bizonyos dolgokat, amivel talán mindenki egyet tud érteni. De sokkal több olyat is leír, amivel mi igen sokan egyáltalán nem értünk egyet és akár még maga sem gondolhat komolyan. Értjük, tudjuk mindannyian, hogy ez egy olyan világ lett, ahol a nyilvánosság előtt már nem lehet megírni, elmondani az igazat, úgy és azt, amit gondolunk és hogy ez önökre újságírókra különösképpen érvényes. De ott azért még nem tartunk, hogy bárkinek bármi okból kötelező legyen mindannyiunk nevében, kvázi a magyar emberek véleményeként olyanokat leírni, ami finoman szólva egyáltalán nem fedi a valóságot. Ha valaki bármely okból, például a megélhetése végett mégis leír ilyeneket, azt kizárólag saját személyes álláspontjaként tegye, nem pedig általános igazságként, afféle királyi többesben, mindannyiunk nevében megfogalmazva és közzétéve.
Ezzel akár még a publicistai hitelességét is meg tudná őrizni.
Tudományos libsizmus
2023-04-30 at 14:39
Aki a saját portáján nem tud rendet tartani és aki egy NATO tagállamra lő ki rakétát, mert bocsika, benéztük, annak semmi keresnivalója nincs a NATO-ban. Az elmehet Afrikába.
lhotx
2023-04-30 at 13:58
Akár ják-akár nem, kell nekik. Vésey Kovács értelmes, és van neki Északi-Jeges felől mutató térképe; arra ölég 1 db. pillantást vetni, hogy lássuk: muszáj nekik nátózni.
Ezek
2023-04-30 at 13:42
Sohasem akarták, most sem. Viszont nagy rajtuk a nyomás, az elvárás.
De mit tehetnek, ha a magyarok nem engedik. Engedjük meg nekik, élvezzék ők is, amit nem akarnak.
heman
2023-04-30 at 13:32
Az északi országok, meg lengyelország, meg az oroszország, meg a németek nagyjából akkor alakultak állammá mint Magyarország. Azóta viszont más nem is csináltak csak egymást gyepálták az évszázadok során .A svédek utolsó háborúja oroszország ellen nagyjából háromszáz évvel ezelött volt. Megtámadtaák az oroszokat akik jól megverték őket, azóta kussolnak. A svédek titkolják a második világháborús cselekvéseiket úgy, mint a finnek. Megnyitották a kikötőiket a németeknek, szerződést kötöttek velük, a svédek látták el csapággyal német hadsereget, vasérccel a német ipart stb.stb. Most újra összeáll a formáció mint a második világháborúban. A nato kebelében újra nagyon bátraknak érzik magukat és azt gondolják nekik most már újra mindent lehet. Azután majd a legközelebbi kanyarban újra egymásnak esnek. Mi közünk van nekünk ehhez?
LipcsiSzopató
2023-04-30 at 13:02
Ezt kéne felolvasni a korcs Büxelles-iták fórumán, a Von der LAYER jelelétében. MAGYARUL
a kurva germán anyjukat!
lististerc
2023-04-30 at 12:43
Nos. 1., Megvan a NATO a svédek nélkül, ők szintén, úgyhogy nem kell forszírozni
2., Egyáltalán nem támogatta “elsöprő többség”a NATO és plánae az EU csatlakozásunkat, csupán akinek nem tetszett, nem ment el szavazni. Gyanítom, ma egy EU tagságról való szavazás nem ilyen eredménnyel végződne.
K
2023-04-30 at 12:39
-Értem én a fenti írás iróniáját, és egy párszor el is nevettem magam, így egyetértek ezzel a cikkel.
De egyetértek a hozzászólókkal is.
-Nekem a “demokrácia” kifejezéssel van dolgom, mert a demokrácia egy ókori fogalom, már több ezer éve nagyon nagyon elavult.
Már az ókori görög demokráciákban is megvásárolták a szavazatokat, és ez a “népuralomnak álcázott” pénzügyi diktatúra azóta is csak fejlődött.
-Ez a fejlődés ma abban is megnyilvánul, hogy ma a szavazatvásárlást törvényesen is biztosítják, és ez a törvény a lobbizás törvénye, például az USA-ban és Európai Unióba. Ez a szavazatvásárlási lobbizási gumitörvény sem elég , és egyesek korrupciója nyíltan működik, például Eva Kaili esetében.
-Az ókori múlttal rendelkező elavult demokrácia pénzuralma kizárólag reklám célzattal lefolytat néhány korrupció elleni “tisztogatást” a jéghegy csúcsán, és ezzel minden le van tudva, mehet a tetemes szavazatvásárlás tovább.
-Az Európai Unióban az antidemokrácia abban nyilvánul meg például, hogy a tartózkodó szavazatokat nem számítják bele a szavazatokba,
-A NATO-ban pedig a jogos vétó ellenére bevonják a háborús tanácskozásba Ukrajnát.
********
-A svédek NATO tagsága maximálisan indokolatlan , mert nem tudnak bocsánatot kérni a rengeteg Magyarországot ért rágalom miatt.
Be kellene bizonyítaniuk azt, hogy belátták a rágalmak hibáját, de erre képtelenek.
-Magyarország NATO tagságának egyedüli haszna, hogy megvétózhatják Svédország NATO tagságát, de a NATO fejlődését figyelve azt látom hogy ennek a vétónak a hatályát is el fogják törölni , mert antidemokratikusak , és így Svédország NATO tag lesz.
Az a rosszabb variáció, hogy Magyarország becsicskul, megalázkodik, és érthető és valós bocsánatkérés nélkül is megszavazza Svédország NATO tagságát.
********
-A NATO eredetileg “VÉDEKEZŐ” szervezet, de egy ilyen valótlan álca-szöveg mögött valójában a NATO költségek többségét fedező USA háborús akarata és parancsai vannak.
-Az Európai Unió alapszerződéseiben is főleg a béke és a gazdaság van, de a béke helyett háborút támogató retorika és háború pénzelése van.
A gazdaságban pedig főleg a saját gazdaság rombolása van a öngyilkos szankciókkal, de például GAZDASÁGI háborút folytat az Európai Unió Magyarországgal szemben, mely háború előretolt állomása a magyarországi Demokratikus Koalíció.
*******
Nem irigylem a politikusokat és nem cserélnék velük, mert a magyar békepolitika ellenére naponta kell dicsérni és magasztalni a háborús retorikát folytató EU-t és NATO-t.
apro_marosan_petergabor
2023-04-30 at 11:45
Hej, ha ilyen tökös lett volna a FIDESZ Románia NATO csatlakozásánál, nem itt tartanánk.
Hely ha ilyen tökös lett volna Antall József az ukrajnai megállapodások során, nem itt tartanánk – a kárpátalaji magyarok kérdésköre fel sem merülhetne, ugyanis ebben az esetben Kápátalja Magyarország integráns része lenne…
Hej, ha ilyen tökös lett volna a FIDESZ a rendszerváltás hajnalán, nem kellene most Gyurcsánnyal, MSZP-vel, SZDSZ n+1-edik verziójával (momentum, párbeszéd stb.) kínlódni, bíbelődni, mert ilyen figurák 10 évig a parlament közelébe sem kerülhettek volna, s a főmuftik börtönből vezették volna át Styx-ön, az alvilágba – s a metrón utazva sem fordulna egyet a gyomrunk a Göncz Árpád Városközpont megállónál…
mikulás
2023-04-30 at 11:15
Mivel a törökök nem fogadják el,totál mindegy a mi szerepünk.
Hesslerezredes
2023-04-30 at 10:56
A kérdés nem ez.
A kérdés, hogy: akarjuk mi egyáltalán a svédeket a NATO-ban???
Sőt: akarjuk mi egyáltalán, hogy a NATO létezzék???
Alcapi
2023-04-30 at 10:43
“…már-már Berlint, Párizst, Washingtont fenyegeti, a svédeknek a NATO-ban a helyük.”
Ki ez az idióta f*szkalap, aki ilyenek írogat?!?!
“A szövetségeink, úgy az Európai Unió, mint a NATO, az egyetemes emberi jogok, a béke, a demokrácia és a jogállamiság védelmében jöttek létre, a haladó emberiség üdvére.”
Ja! Tisztán látszik, az emberiséget pusztító és felszámoló neoliberális, kommunista, gender, wokizmus eszmék gátlástalan terjesztésében, a NATO és az EU háborús hisztériájában! A NATO “védelmi” tevékenysége, abban merül ki, hogy az USA erőszakos, hódító demokráciexportjához nyújt hathatós katonai támogatást! Milyen védelmi feladatot, eseményt látott el eddig a NATO?
Theo
2023-04-30 at 10:14
Félnek, hogy a következő proxy háború náluk lesz megtartva.
Nekünk meg elemi érdekükunk, hogy a háború arrafelé eszkalalodjon, ne erre.
Itt nincs barátság, őket sem erdekeljuk mi.
márko
2023-04-30 at 09:50
a cikkhez csak annyit szólnák hozzá , HOGY
/
a szerző , mintha NEM olvasta el az “USA biztonsági stratégia , október 2022” , ( “US security strategy October 2022”)
melyben az USA kormánynak a programja van lefektetve,
/
ÉS már itt van feltüntetve , HOGY a svédeknek és finneknek NÁTÓ tagnak kell lenni,
minden szó az USA stratégiában az parancs ( ha nem is akarják , akkor van eszköz őket és tagországokat meggyőzni .
/
ÉS az USA kormánya, a világot alakítja és formálja az USA ÉRDEKEI SZERINT ( interests + rules and order )
/
a cikkben a bevezető néhány sor ATLANTIZMUSRA UTAL ( pl. : oroszok az egész világot fenyegetik , ÉS Washingtonig mindent elfoglalnak )
. az ATLANTIZMUS az nem jelent SEM TÖBB biztonságot + SEM több demokráciát + SEM szabadság
. az ATLANTISTA valóság az pontosan olyan ahogyan most ilyen HÁBORÚS PÁRTI
. ÉS az USA érdekek (“interests” szó 46szor említve az USA biztonsági stratégiában, az oroszok 65ször említve )
/
ÉS létezik az USA világrend melyben:
.(1) az egyetlen USA vezetőhatalom a világon ,
.(2) a vazallusai ,
.(3) az imádóik, és
. (4) szolgák milliói
/
ÉS reálisnak kell lenni, MERT az USA ,az amerikai vezetőréteg szerint ÉRTELMEZI : a (demokrácia + szabadság + humanizmus ) SZAVAK TARTALMÁT — SOHA NEM a mi magyarok szempontunkból
. a “demokrácia + szabadság szavak ÉS az orosz korlátlan fenyegetés az egész világra“ azok SIKERES USA MARKETING SZAVAK, HOGY a NÁTÓ-ba tagozódj be, mert megvéd
/
… és hasonlókkal egyetértek
Dusa Lajos
2023-04-30 at 09:31
Rossz döntés volt a finnek és a svédek csatlakozása.
Szerintem teljesen hülyék.
Ideális állapot lett volna a semlegesség, mert a mindennapi és a gazdasági életben
a semlegesség által komoly előnyökhöz jutottak volna.
Ugyanez érvényes a Balti államokra és az ukránokra. Balfékek.
Az ütköző zóna a legjobb buli, ha értelmesen és diplomatikusan kezeljük a státuszt.
ÉN
2023-04-30 at 09:05
Én nem akarok olyan országban élni, amelyik megszavazza egy ilyen barbár-fasiszta állam NATO csatlakozását, mint Svédország. Én….ÉN ÉN ÉN egy nagyon dühös fiatal vagyok, nem tetszik a rendszer!!
#oktatásegészségügy #NOárszeretünk #padödö #somogyizolikiscsibéjevagyok #grétathünberg #Bájdenjóképű
Timurida
2023-04-30 at 09:05
“…A magyar nép mindkét esetben elsöprő többséggel mondott igent a békére, a demokráciára, a jogállamiságra, az európai, haladó értékekre. Svédország ehhez képest éppen csak meg tudta ugrani a küszöböt, alig kúszott 50 százalék fölé az igenek aránya az EU-népszavazásán 1994-ben…”
Azért ekkora bakot nem kellene lőni Vésey Úr!
Ugyanis ha Hornék nem szállítják le az érvényességi küszöböt, akkor egyik népszavazás sem lett volna még csak érvényes sem.
Mondom ezt elkötelezett nemzeti szavazóként, aki a NATO népszavazásra nem mentem el – tiszta lelkiismerettel sem igent, sem nemet nem tudtam volna mondani, az EU népszavazáson pedig bevéstem egy határozott “NEM” szavazatot. Ráadásul az atlantista propaganda dőlt minden felületen és lebonyolítottak egy olyan egyoldalú, elfogult kampányt az igenek mellett és annyira hülyének néztek mindenkit, hogy nyithatok-e cukrászdát Bécsben és taxizni fogok Berlinben? Tudom, hogy mindkét csatlakozás nagyhatalmi parancs volt és nem volt más választás. Pont ezért csalódás nemzeti oldalról egy ilyen cikk, ahol az atlantizmust hátsó fele fényesre van nyalva Vésey Kovács László nyelvcsapásaitól és az egész atlantista birodalom be van mutatva, mint a :”béke, a demokrácia, a jogállamiság, az európai, haladó értékek” képviselője. Vagy van az a pénz amiért ebben lehet hinni?
Győző
2023-04-30 at 09:03
“ amikor az orosz hadsereg Bahmutot, Kijevet, már-már Berlint, Párizst, Washingtont fenyegeti”
/
Nocsak, nocsak?!
És az oroszokat kik fenyegetik, provokálják?
Kik akarják egész Közép-Kelet-Európát belerantani a háborúba?
Győző
2023-04-30 at 08:59
“ Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja”
/
Mi is durvára Sverigisztán szívébe vagyunk vésve.
Ja!
csakafidesz
2023-04-30 at 08:36
Igazából hülyék! Svédeknek örülniük kellene, mint majom a farkának, hogy semlegesek. Svájc és Svédország semlegessége igazi érték! Ezek az országok eddig kimaradhattak mindenféle háborúból. Komolyan mondom hülyék, ha ott fent északon, senkitől sem veszélyeztetve felmondják a semlegességet!
Puncius Pinatus
2023-04-30 at 08:07
Ne akarják, misem akarjuk!
bl
2023-04-30 at 07:35
Amikor a svédek becsatlakoztak a kigyerekek érzékenyítésébe azaz a PER-be, akkor kiírták magukat. Ahogy a finnek is kiírták magukat, de nekik volt annyi szerencséjük, hogy ezt a ratifikáció után tették. Ez a per a nyugati modernitás pere lesz és lehet elhúzódik vagy 100 évig. 100 éves adok-kapok lesz belőle, mert a haladók nem hajlandóak belenyugodni abba, hogy Magyarországon a szülők neveljék a gyerekeiket és ne mutogassanak semmilyen öncélú szexualitást a gyerekeknek, mert nem szexualizáljuk a gyerekeket, mert ők még gyerekek és mi pedig nem akarjuk őket a szex felé tolni, nem lesz pozitív a testképük tőle.
Az összes pszichiáternek és pszichológusnak pedig aki kiáll a gendereszmék mellett, a Jóisten adjon világosságot és bátorságot ahhoz, hogy szembe merjen szállni ezzel az őrülettel.