európai értékek
Hölvényi György: Európának normalitásra van szüksége!
Európának normalitásra van szüksége, ezt pedig egy, a Fidesszel és KDNP-vel együtt létrejövő új jobboldal képviselheti majd az új Európai Parlamentben (EP) – jelentette ki Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője pénteken, Miskolcon, sajtótájékoztatón.Akarják a svédek egyáltalán ezt a NATO-csatlakozást?
Aggódunk. Mi, magyarok aggódunk az európai értékekért, a demokráciáért és a jogállamiságért, amelyekért elvileg együtt küzdünk a svédekkel, de most inkább úgy tűnik, mintha csak küzdenénk. Mintha ez a svédeknek egyáltalán nem lenne olyan fontos, mint nekünk. Nekünk a szívünkbe van vésve Svédország, a haladó világ demokratikus népeinek nélkülözhetetlen tagja, amelynek köztünk van a helye, de nem tudjuk megtenni helyette, amit neki kell.Szijjártó Péter: ellentétes az európai érdekekkel a világ blokkosodása, ehelyett párbeszédre van szükség
Az ukrajnai háború egyik legfőbb negatív következménye, hogy a világ újra a blokkosodás útjára lépett, ami élesen ellentétes az európai és a magyar érdekekkel; ehelyett párbeszédre, konnektivitásra lenne szükség – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Genfben.Összegyűjtöttük a híres „európai értékeket” – Így lehetsz egy megbecsült ország megbecsült politikusa
Szegény Szijjártó Péter egyre elkeseredettebben küzd azzal, hogy az Európai Unió politikai életében teljesen átvették az irányítást a gátlástalan hazudozók. Legújabban viszont őt hazugozzák, amiért emlékezteti az uniós vezetőket, hogy a háború gyorsabb lezárását ígérték az oroszellenes szankciók eredményeként. A magyar külügyminiszter még mindig egy úriember illedelmességével próbál jobb belátásra bírni egy egész seregnyi pszichopatát, miközben egyáltalán nem értékelik a gyógypedagógusi erőfeszítéseit. Kérdés viszont, hogy meddig érdemes, illetve muszáj ilyen kesztyűs kézzel bánni az emberi színvonalú együttműködésre alkalmatlanokkal. Ha ezt akarják, mártózzunk meg inkább mi is az európai értékekben!Kis közép-európai romantika: a románok zsidózták a cseheket, válaszul a csehek cigányozták a románokat
Ha európai értékekről, világfaluról és egyéb progresszív gondolatokról beszélünk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi, emberek úgy vagyunk összerakva, hogy még saját szomszédainkkal sem hasonlítunk egymásra, nemhogy a Közel-Keletről hozzánk érkező "újeurópaiakkal". Mi sem lehetne ennek szebb példája, mint egy futballmeccs, ahol két olyan hasonló, mégis egymástól rendkívüli távoli kultúra csapott össze, mint a román és a cseh.Scholz az Európai Unió reformját és kibővítését sürgette
Olaf Scholz német kancellár az Európai Szocialisták Pártjának (PES) szombati kongresszusán ismét az Európai Unió reformját sürgette, hogy képes legyen újabb tagokat felvenni. A szociáldemokrata politikus beszélt arról is, hogy fokozatosan ki kellene vezetni az egyhangú döntéshozatal szabályát az uniós külpolitikában és adópolitikában. Ugyanakkor elismerte, hogy sok munkát kell fektetni abba, hogy erről meggyőzzenek másokat.Giorgia Meloni szerint a muszlim fejkendő nem képvisel európai értéket
Tiltakozó akciót indított közösségi oldalán Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI), valamint az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti pártcsoport elnöke az Európai Unió egyik kampánya ellen, amelyben az iszlám vallásúak fejkendőjét viselő nővel hirdették az európai értékeket – jelentette az Il Giornale napilap hétfőn.Szijjártó: Európa klasszikus értékeihez az egykori vasfüggönytől keletre jobban ragaszkodnak, mint attól nyugatra
Ha valaki ma fel mer szólalni az egész európai létet meghatározó értékek mellett, azt kiközösítik, gyakran bírálat vagy akár nevetség tárgyává teszik, és valamifajta múltba ragadt személynek állítják be – mondta Szijjártó Péter az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett vallásközi konferencián, valamint az ET Parlamenti Közgyűlésén.Ferenc pápa az európai gyökerekhez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását
A remény útjának, valamint Európa gyökereihez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki az útja utáni első általános audiencián beszélt a szeptember 12. és 15. között szerzett benyomásairól szerdán.Ajánljuk még