Pesti Srácok

Szijjártó: Európa klasszikus értékeihez az egykori vasfüggönytől keletre jobban ragaszkodnak, mint attól nyugatra

Ha valaki ma fel mer szólalni az egész európai létet meghatározó értékek mellett, azt kiközösítik, gyakran bírálat vagy akár nevetség tárgyává teszik, és valamifajta múltba ragadt személynek állítják be – mondta Szijjártó Péter az Európa Tanács (ET) magyar elnöksége által szervezett vallásközi konferencián, valamint az ET Parlamenti Közgyűlésén.

Szijjártó Péter kijelentette: ez ellen fel kell lépni, hiszen Európa legyengült, veszít a népességéből és a világgazdaságban betöltött súlyából, és a klasszikus értékekhez való visszatérés nem is fog tud újra megerősödni.

– mondta. A külügyminiszter hangsúlyozta:

PestiSracok facebook image

Szijjártó Péter kijelentette: ez ellen fel kell lépni, hiszen Európa legyengült, veszít a népességéből és a világgazdaságban betöltött súlyából, és a klasszikus értékekhez való visszatérés nem is fog tud újra megerősödni.

– fogalmazott. A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint a mostani magyar elnökség kiváló alkalom arra, hogy felhívják a figyelmet ezekre az ügyekre. Mint mondta, sokan egyetértenek a magyar kormánnyal, csak egyszerűen nem merik ezt nyíltan kifejezni, mert tudják, hogy a liberális véleményterror lecsap rájuk.

A Miniszteri Bizottság a negyvenhét tagországot tömörítő Európa Tanács legfőbb államközi döntéshozó testülete. Soros elnöki tisztségét május közepétől november közepéig Magyarország tölti be.

Forrás: MTI/Facebook; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még