Nem civilek, hanem a baloldalhoz ezer szállal köthető, a politikai balhékeltésben és a kormány lejáratásában érdekelt tántoríthatatlan figurák balhéztak a Ligetben kedden – értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk információit más sajtóhírek is megerősítik. Kiderült, a magukat a Közlekedési Múzeum ablakrácsaihoz és kéményéhez odaláncoló tiltakozók között az MSZP-frakció sajtóosztályának egykori vezetője, és a bukott Gyurcsány-kabinet stratégiai tervezője, a szocialista párt veterán kampányembere, udvari filmrendezője, valamint a baloldali törpepárt, a Párbeszéd Magyarországért aktivistái is feltűntek, ők voltak az óriási sajtóvisszhangot kapott botrány kulcsfigurái és hangadói. Mindezek alapján a ligetvédők célja is lelepleződött.
A Városliget tervezett felújítása ellen tiltakozó aktivisták láncolták magukat a Közlekedési Múzeumhoz kedden. A Ligetvédők szerint nem történt megfelelő társadalmi egyeztetés, és az új épületek építését és a fák kivágását követően a Liget elveszítené közpark-jellegét. Portálunk ugyanakkor megtudta, a múzeum felújítása alatt nem vágnak ki fákat, hanem csak áttelepítik. A tiltakozás kapcsán az aktivisták állították, a rendőrök brutalitásának köszönhetően egy társuk válla eltört, míg másikukat a pszichiátriára szállították, miután önként lemászott a múzeum kéményéről. Időközben kiderült, a korábban az MSZP-ben, majd a Gyurcsány-kormányban tevékenykedő aktivista nő korábban sérült meg, a pszichiátriára szállított társát pedig nem viselhette meg különösebben az eset, mivel két nap múlva ismét a múzeum tetejére mászott.
Mit akarnak a ligetvédők?
Mint blogjukon írják, a ligetvédők már három hónapja tiltakoznak a Városliget beépítése ellen. Véleményük szerint sem a szakmai érveket, sem a budapestiek hangját nem akarja meghallani az Ingatlanfejlesztő Zrt., sem Budapest önkormányzata, sem Magyarország kormánya. A ligetvédők ezért indították el polgári engedetlenségi mozgalmukat amellyel azt akarják elérni, hogy ne vágják ki Budapest fáit. Mint fogalmaznak,
az utóbbi napok drámai eseményei azt igazolják, hogy a Városliget védelme nem csak pár fa és mókus megvédéséről szól. A budapestiek szabad, tiszta levegője, a budapestiek önrendelkezési jog, a demokrácia forog kockán. Mindannyiunk egészsége, a gyerekeink jövője a tét – ezért mindannyiunknak cselekedni kell!
A magát mozgalomként definiáló ligetvédők célja, hogy a Liget közpark maradjon, és hogy ne építsenek új, monumentális épületeket a ligetbe. Veleményük szerint nem történt igazi társadalmi egyeztetés a Liget sorsáról, minden a budapestiek feje felett dőlt el, így döntöttek több ezer tonna beton Ligetbe-öntéséről és a fák kivágásáról. A ligetvédők azt követelik, hogy társadalmi egyeztetés nélkül semilyen beavatkozás ne történjen a városligeti közparkban. Azt szeretnék továbbá elérni, hogy a lakosság véleményét figyelembe véve ésszerűen, a lombkorona és a zöldterület megőrzésével újítsák fel a Ligetet.
A mindenhol megjelenő és mindenhez értő civil polihisztorok
Nem civilek, hanem a baloldalhoz ezer szállal köthető, a politikai balhékeltésben és a kormány lejáratásában érdekelt tántoríthatatlan figurák balhéztak a Ligetben kedden – értesült a PestiSrácok.hu. Portálunk információit más sajtóhírek is megerősítik. A Válasz.hu cikkében arról ír, minthogyha egy civil társaság jelenne meg minden nagyobb megmozdulásnál, mint fogalmaznak, „a jelek szerint itt él velünk az országban néhány tucat polihisztor, akit történelmi, civilizációs és karitatív ügyekben éppolyan szaktekintélynek tudhatunk, mint kulturális nagyberuházások terén, területrendezési és múzeumi kérdésekben”. A portál kiemeli, a ligetvédők Közlekedési múzeumnál tartott demonstrációján civilként jelentek meg olyan, a politikából jól ismert arcok, mint Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő, Böjte József, az MSZP veterán kampányembere; Sebestyén Eszter pszicholingvista, az MSZP-frakció sajtóosztályának egykori vezetője, utóbb a Gyurcsány-kabinet stratégiai tervezője és számtalan PM-es aktivista.
Graffitizni akart a Városliget Zrt. központjánál az ex-MSZPs
Külön érdekesség, hogy a Ligetvédők keddi akcióját megelőzően Sebestyén Eszter már önálló akciókkal is próbálkozott, amelyet aztán a sajtó is fölkapott. Aktivisták egy csoportja, köztük Sebestyén ugyanis a Városliget Zrt. Dózsa György úti központjánál akart graffitiket felfesteni, amikor az egyik biztonsági őr közbelépett, kicsavarta az aktivistanő kezéből a festéket és eltépte a felirat sablonját. A kiérkező rendőrök Sebestyén Esztert, mint a Ligetvédő Mozgalom társalapítóját előállították, mondván ő „kezelte” a festékszórót. Mivel Sebestyén Eszter a rendőrökkel szemben ellenállást tanúsított, a OFRK tájékoztatása szerint a rendőrök a szükséges mértékben kényszert alkalmaztak. Sebestyén később arról beszélt a rendőrök váratlanul egyszerűen összecsomagolták.
Azt állította, eltörték a vállát a rendőrök
A rendőrség közleménye szerint mivel ez után csuklójában és jobb vállában fájdalmat érzett, a mentők orvosi vizsgálatra vitték, de a vizsgálatok nem mutattak ki csontsérülést, illetve törést. Sebestyén Eszter panasszal nem él, és úgy nyilatkozott, hogy előállítása alatt sérülése nem keletkezett, írta a BRFK. Az aktivista ellen rongálás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, amelyben kihallgatták. Az aktivistanő azonban egészen másképp emlékezett a történtekre, a sajtónak ugyanis úgy nyilatkozott, a rendőrök eltörték a vállát és ezt röntgenfelvételek is bizonyítják. Amikor rákérdeztek, akkor miért írta alá azt a nyilatkozatot, hogy nem szenvedett sérülést. Sebestyén azt válaszolta, nem emlékszik arra, hogy bármit is aláírt volna.
A 444.hu viszont nyilvánosságra hozta az esetről szóló zárójelentést, amelyben valóban szerepel, hogy Sebestyén vállából le van törve egy 6-8 milliméteres csontszilánk, az azonban egy korábbi sérülés maradványa, a röntgenfelvételek tehát nem igazoltak friss törést vagy csontsérülést.
Betépve mászott fel a múzeum kéményére
Újabb médiahullámokat vert, hogy szintén kórházba szállították a ligetvédők egy másik aktivistáját, Komáromy Gergelyt. Emlékezetes, Komáromy volt az az aktivista, aki a Közlekedési Múzeum tetejére mászott fel, és miután kifeszítette a ligetvédők zászlaját, onnan cukkolta a biztonsági őröket, hogy ha mernek, másszanak fel utána. Komáromy a rendőrök kiszorító-akcióját is a tetőről nézhette végig, hiszen őt hagyták az intézkedés legvégére. A tiszteletére még a tűzoltóságot is kihívták, bár hiába, hiszen az időközben a kéményre felkapaszkodó Komáromyt a daruval sem voltak képesek elérni. Az aktivista végül magától mászott le.
Tizennyolc óra a pszichiátrián
Az eset után terjedt el a hír a Facebook-on, hogy Komáromy Gergelyt a hatóságok a Nyírő Gyula kórház pszichiátriai osztályára vitték és éjszakára bent tartották. A nagy felháborodás hatására a rendőrség közleményt adott ki, amelyből többek közt az is kiderült, Komáromy a tüntetés során kábítószer hatása alatt állt. Mint a közlemény fogalmaz, a rendőrök a hőség és a férfi „bódult, zavart állapota” miatt több alkalommal hideg vizet adtak neki. Közölték, K. Gergelyt nem a rendőrség, hanem a mentők vitték megfigyelésre kórházba. A rendőrség „jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség” miatt szabálysértési eljárást indított ellene.
Portálunk ugyanakkor úgy tudja, minden olyan személyt, aki valamilyen veszélyes helyre fölmászik, automatikusan a pszichiátriára szállítják megfigyelésre, ugyanis sem a rendőrség, sem a tűzoltók nem tudják megállapítani, mennyire veszélyes saját testi épségére az illető. Ez alól a szabály alól még Komáromy Gergely kedvéért sem térek el az intézkedő hatóságok.
Aztán felmászott mégegyszer
Komáromy bár a sajtóban arról beszélt, a pszichiátrián együtt jógázott az egyik beteggel, viszont a rendőrök azzal fenyegették meg, hogy begyógyszerezik és hónapokra kivonják a forgalomból, csütörtökön ismét visszamászott a múzeum tetejére. A délutáni akcióhoz azonban már nem riasztották a tűzoltókat, a biztonságiőrök gyorsan lehozták. Az ismételt akcióra megjelent nagyjából kéttucat aktivista szerint Komáromyt a tetőn megrugdosták és le is sokkolózták.
Forrás: valasz.hu/MTI/24.hu/police.hu/PestiSrácok.hu
Kezdőkép: hirado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS