Végletekig kiélezett kampány végéhez közeledünk, ráadásul kellős közepén állunk egy elképesztő csalássorozatnak. Sosem volt ekkora a tét. Érthető, hisz egy háborúba sodródás veszélye sem lebegett még ez idáig Damoklész kardjaként a fejünk fölött. Ugyan minden közvélemény-kutatás szerint a Fidesz–KDNP előrébb jár az ellenzéki összefogásnál, ám a verseny vasárnap dől el. Reális veszélye van annak, hogy a jobboldali szavazók – 2002-höz hasonlóan – elalszanak. Azt gondolják, hogy a meccs lefutott, hogy egy szavazat már nem számít. Pedig de! Sőt! Aki békét és biztonságot akar, majd mégsem járul vasárnap az urnákhoz, az ne reklamáljon utólag azért, ha visszatérnek Gyurcsányék. Ha nem szavaz, akkor ne méltatlankodjon azután, ha az összevissza beszédű és rendetlen gondolkodású Márki-Zay mégis belesodorná az országot a háborúba.
A 2006-os választásokat Gyurcsányék csalással nyerték meg. Mint utólag az elkövető beismerte Őszödön, hazudtak reggel, éjjel meg este. Nekünk és az Európai Uniónak is. A sajtónak is. Ami inkább volt tettestárs, mint becsapott áldozat. Bűnben fogant kormány volt, dicstelen módon bukott is el.
A 2002-es országgyűlési voksoláson viszont a mozgósítás hibádzott. A jobboldali választók egy része – látva a közvélemény-kutatási adatokat – nem vette komolyan a vasárnapot. Sokan gondolták, hogy a verseny már véget ért, egy szavazaton nem fog múlni. A második fordulóra észbekapni pedig már késő volt.
E két vereség két tanulság is egyben. Jelen pillanatban, akárcsak 2002-ben, a közvélemény-kutatások számai megtévesztők lehetnek. El lehet most is aludni… de ismét veszélyt jelent a baloldal csalássorozata.
Mit lehet tenni?
Feltárni és mozgósítani. Csalás ellen leleplezés, beavatkozással szemben határozott fellépés, elalvás helyett lelkes mozgósítás. Sárkány ellen sárkányfű? Ugyan, már! Elég volt a placeboból, hagyjuk abba az önáltatást: kemény ellencsapást kell mérni vasárnap a baloldalra.
A tét ugyanis most már nem „csupán” Márki-Zay elüldözése, vagy Gyurcsány megregulázása, hanem a béke megőrzése. Ez fontosabb kérdés. Nem kicsit, nagyon!
Csalás ellen leleplezés
A voksolás a demokrácia nagybetűs ünnepe és mint ilyen, szent és profán is egyben. Emelkedettség, vízió, álmok és nagy tervek, miközben a politikai iszapbirkózás folyik. De vannak ünneprontók is. De még mennyire, hogy vannak! Csalóknak nevezzük őket.
Ilyen még tényleg nem volt, mint amit most látunk. Bajnai, Szigetvári és Ficsor Ádám, éppen Bajnai Gordon egykori titokminisztere (nomen est omen) által működtetett cégek a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legnagyobb és legtöbb embert érintő választási csalását hajtják éppen végre. Nem készülnek rá, hanem most is teszik. Ebben a pillanatban is működtetik a rafinált manipulációs gépezetet.
Ez idáig körülbelül egymillió embert értek el – törvénytelen módon – névre szóló üzenetekkel. SMS-cunamit zúdítottak válogatás nélkül olyan személyekre is, akik sem nevüket, sem telefonszámukat nem adták meg soha sehol senkinek. Baloldali korteskedőknek végképp nem.
Személyes adatokkal való visszaélés, dezinformációs hadjárat és tiltott kampányfinanszírozás – a megalapozott gyanú szerint. Ezt kell minden lehetséges fórumon leleplezni, és persze feljelentést tenni.
Ide tartozik még az a vérlázító kísérlet is, ami egy nyilvánvalóan megrendezett erdélyi botránnyal próbálja elvitatni a határon túli magyarok szavazati jogát. Kidobott választási ívek, félig megégve, éppen egy virtigli magyargyűlölő „magyar újságíró” szomszédságában? No persze! Véletlenek furcsa sorozata, a sors fintora? Aligha.
El is hihetnék, ha a Telex nem követte volna el azt az égbekiáltó „hibát” (inkább bűnt), hogy a „csalásról” szóló cikket már a „csalás” megtörténte előtt egy hónappal megírták és előkészítették megjelenésre. Dull Szabolcs főszerkesztőnek egy ilyen eset után vennie kellene a nem létező kalapját.
De nem teszi.
A „magyar” baloldal ugyanis következmények nélküli politikai közösség. A sajtójával együtt.
Egyetlen megoldás létezik ez ellen csupán: le kell leplezni a csalássorozatot. Beszélni kell róla. Meztelenné kell tenni a királyt.
Beavatkozás ellen határozottság
Tudtuk, hogy lesz és sejtettük, hogy a baloldal örvendezve el is fogja fogadni a külső beavatkozással járó előnyöket. De hogy ezt a háborúval kapcsolatban teszi, azt azért még Márki-Zay Péterről, sőt, még Gyurcsány Ferencről sem gondoltuk volna.
Az ukrán elnök üzeneteit nem lehet másképp értelmezni, csak úgy, hogy be akar minket rántani a háborúba és ehhez, ha kell, akkor meg akarja buktatni a magyar kormányt. Ez még idáig, ha nem is elfogadható, de érthető lenne. A „magyar” baloldal hozzáállása azonban más tészta.
Márki-Zay Péterék ugyanis az amerikai Demokrata Pártot és bizonyos brüsszeli érdekcsoportokat kiszolgálva már most rögzítették, hogy amennyiben hatalomra kerülnének, úgy katonákat és fegyvereket küldenének az orosz–ukrán frontra. Ebből a célból alternatív diplomáciát folytattattak, amiből még csak titkot sem csináltak.
A baloldal tehát háborúba sodorná az országot csak azért, hogy hatalomra juthasson. Vezéráldozat vagy igénytelenség? Esetleg hazaárulás? Ki-ki döntse el magában. Ám ha nem megy el vasárnap szavazni és tényleg ez történik, akkor utólag ne kiabáljon.
Legyen inkább előtte határozott. Legyen vasárnap határozott!
Végül ugyanilyen durva beavatkozási kísérlet volt az is, mikor a hét elején hackertámadások értek több jobboldali sajtóorgánumot is.
És még mire számíthatunk?
Lukács László György (bájos áthallása van a névnek…), a Jobbik alelnöke egy kiszivárgott felvételen arról beszél, hogy balhét kell szítani a választás napján. Hogy olyan embereket kell delegálni az egyes szavazókörökbe, akik nem röstelkednek botrányt csapni.
Egyetlen megoldás van: vasárnap határozottan szavazni. És mikor a megfelelő idő eljő, keményen le kell csapni rájuk.
Elalvás ellen mozgósítás
Ha a célegyenesben megjelent kutatásokat nézzük, akkor a Fidesz–KDNP-pártszövetség az esélyes, de minden vasárnap dől el. 2002-ben már vesztett úgy a jobboldal, hogy elkényelmesedtek a szavazók, mert azt gondolták, hogy az ő voksuk már nem számít. Pedig de. Számít. Nagyon is!
Ez körülbelül olyan, mint amikor eldobunk egy szemetet az erdőben és azt mondjuk, hogy ez csak egyetlen szemét, ez nem számít a sok között. Ám ha mindenki eldobna egy szemetet ugyanott… nos, hát akkor katasztrófa lenne.
Ha mindenki (vagy legalábbis sokan) gondolkodnának úgy vasárnap, hogy a szavazatukon nem múlik már semmi, hisz az csak egy szavazat a sok közül és különben is a jobboldalnak áll a zászló… nos, hát akkor a jobboldal elvesztené a választásokat.
Aki most elalszik, az később ne reklamáljon! Aki nem szavaz, az ne sopánkodjon, ha Gyurcsány visszatér. Aki nem lesz ott vasárnap, az ne háborogjon, ha MZP belesodorja az országot a háborúba.
Vezető kép: Ellenzék kampányzáró eseményén Siófokon 2022.03.28. Fotó: Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS