
Gréczy Zsolt rendesen beolvasott Hadházy Ákosnak, miután a volt LMP-s politikus morálisan aggályosnak nevezte Ráczné Földi Judit országgyűlési képviselővé választását. A gyurcsányista politikus Facebook-posztja rámutat, az ellenzéki összefogást súlyos belső ellentétek feszítik, még akkor is, ha „2026-ban úgyis együtt kell menniük a Fidesznek és Orbán rendszerének”.
Gréczy Zsolt keddi Facebook-posztjában arra reagált, hogy szerinte Hadházy megorrolt a DK-ra, amiért Ráczné Földi Judit országgyűlési képviselő lett, mert „ez morálisan nincs rendben”. A DK-s politikus emlékeztette Hadházy-t, hogy még fideszes idejében segített a kormánynak az alkotmánybírák megválasztásában.
Azt kellett volna mondanunk, hogy ilyen embert a DK nem támogat, mert morálisan vállalhatatlan? Nem ezt mondtuk, támogattunk
-így Gréczy. A gyurcsányista politikus azt is Hadházy szemére vetette, hogy
az LMP vezetőjeként 2018-ban több körzetben sem léptetted vissza a jelöltjeiteket, ezzel akadályozva az ellenzéki együttműködést, és ezzel több mandátumot is átjátszva a Fidesznek.
Megjegyezte,
miután DK-s szavazatokkal is megnyerted a zuglói egyéni körzetet 2022-ben, azt mondtad nem szabad letenni a parlamenti képviselői esküt. Majdnem magaddal rántottad az egész Momentum-frakciót. Aztán hónapokkal később mégis letetted az esküt. Aztán azt mondtad, hogy nem szabad bejárni a parlamentbe, nem az az ellenzék dolga. Tegnap mégis bent voltál és szavaztál.
Gréczy úgy véli, Hadházyt
morális ítélethirdetőként azért nemigen lehet értelmezni.
Majd megjegyezte, a támadásoktól nem fog gyengülni a DK, és
2026-ban – legkésőbb – úgy is együtt kell mennünk a Fidesznek és Orbán rendszerének.
Forrás: facebook.com
fürdedi46
2023-03-07 at 20:21
Hát az igaz, hogy a politikai szédelgő lódoktort nem lehet morális ítélethírdetőként értelmezni, de a közönséges figura Gréczy elvtársat sem…
Orientál
2023-03-07 at 16:48
Valami baj van azokkal a szavazókkal akik a dk-s Gréczyékre szavaznak ,mert azt a Gréczyt rehabilitálta Gyurcsány – így a dk párt is – aki rendkívül perverz és mocskos magáról készített pornóképet küldött egy más párti – jobbikos – politikusnőnek a telefonjára ,hát igen ez – maga Gráczy – a dk. Ami hatalmas baj a dk-s Gyurcsányéknál hogy náluk szart sem ér az erkölcsi minimum.
Orientál
2023-03-07 at 16:37
Ez az Ákos is felült minden eddigi balliberális zöld hülyeségvonatra ,azzal a különbséggel hogy a vasúti hülyeségszerelvény végéhez plusz egy vasúti kocsit hozzá kellet kapcsolni ,amely utolsó vasúti kocsiban csak ő tartózkodott ,tartózkodik.
Bukfenc
2023-03-07 at 11:51
Grécy mint morális szagértő.
Patriot
2023-03-07 at 11:19
A gecis kezű f@szverő papol morálról. Na takarodjon mind a kettő az anyjába.
Géza Kékazég
2023-03-07 at 11:17
Pofozkodjatok csak. Minden pofon jó helyre megy.
Gullwing
2023-03-07 at 11:01
Geci meg a lódoktor szép csapat….
politikai koszfészek
2023-03-07 at 10:49
Semmi különös, csak a faszverő beszólt a faszrágónak. Éljen.