Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: 2006 óta a magyarok, a háború kitörése óta a béke ellen is harcolnak Gyurcsány Ferencék

Alapjogokért Központ: 2006 óta a magyarok, a háború kitörése óta a béke ellen is harcolnak Gyurcsány Ferencék

A 2006-ban második kormányát megalakító Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal ma is szembe megy a választók elvárásaival, amikor a háborús eszkaláció oldalára áll – állapította meg az Alapjogokért Központ elemzője az Origo.hu-n megjelent írásában.

Zila János emlékeztetett arra, hogy 17 éve ezen a napon alakult meg Gyurcsány Ferenc második kormánya, majd az azóta megbukott kormányfő rá egy napra be is jelentette "brutális megszorításokat tartalmazó csomagját, szemben minden korábbi ígéretével, és azzal, amit a becsapott magyar emberek vártak volna az ország akkori vezetésétől".

– fejtette ki az elemző. Felidézte, hogy 2006-ban az adócsökkentések és jóléti intézkedések ígéretével hatalmat szerző Gyurcsány zárt körben, Balatonőszödön egy májusi frakcióülésen bevallotta, hogy "hazudtak reggel, éjjel, meg este", amivel június 10-én az emberek is kénytelenek voltak szembesülni.

PestiSracok facebook image

– részletezte Zila János. Hozzáfűzte: a Gyurcsány-kormány tevékenysége hatalmas elégedetlenséget szült, amit a nyilvánosság által is megismert őszödi beszéd lángra lobbantott.

– írta az elemző. Kitért arra, hogy a Gyurcsány-kormány Európában is példátlan "böszmesége" nyomán Magyarország "az IMF karjaiba ájult"; ezt megpróbálták megmagyarázni "a szakértelem kommunista trükkjével, ahogy megtették ezt az ukrajnai háború kitörését követően is, amikor arról voltak kénytelenek magyarázkodni, hogy miért küldenének fegyvereket és katonákat Ukrajnába".

– mutatott rá az elemző. Felidézte az őszödi beszédet, amelyben Gyurcsány Ferenc azt mondta: "az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. (...) Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat." Azóta sem változott ilyen téren semmi az elemző véleménye szerint. Zila János megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyar emberek 2010-ben megválasztották a nemzeti "csapatot", és értékelik, hogy a jobboldali kormány egyetértési pontokat keres velük a legfontosabb kérdésekben, a járvány és a háború okozta válságokra pedig nem megszorításokkal válaszol, hanem igyekszik csökkenteni azok társadalomra háruló hatásait.

Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.