Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: a magyarok döntő többsége a gyermekvédelem pártján áll a genderideológiával szemben

Alapjogokért Központ: a magyarok döntő többsége a gyermekvédelem pártján áll a genderideológiával szemben

Az Alapjogokért Központ legújabb közvélemény-kutatásában a jövő tavaszi gyermekvédelmi népszavazás témáit járta körül. A felmérés alapján a megkérdezettek hetvenöt százaléka szerint korlátok közé kell szorítani azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem módosításának lehetőségét mutatják be és nyolcvannégy százalékuk egyetértett azzal, hogy vissza kell szorítani a szexuális tartalmak bemutatását a tizennyolc év alattiak számára a médiafelületeken. Ismét beigazolódott tehát, hogy a magyarok döntő többsége a gyermekvédelem pártján áll a genderideológiával szemben.

A felnőtt magyar lakosság túlnyomó többsége, nyolcvannégy százaléka korlátozná a szexuális tartalmak bemutatását a tizennyolc év alattiak számára a médiafelületeken, hetvennyolc százalékuk pedig megtiltaná a körükben a nemük átalakításához vezető kezelések propagálását is. A magyarok háromnegyede nem tenné elérhetővé a kiskorú gyermekek számára azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem megváltoztathatóságát népszerűsítik, de ugyanennyien tiltanák meg azt is, hogy köznevelési intézményekben a szülő hozzájárulása nélkül kiskorú gyermekeknek szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak – derült ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából.

A magyarok döntő többsége elutasítja a genderideológiát. Forrás: Alapjogokért Központ

Az országosan reprezentatív felmérés adatai alapján százból hetvenöt megkérdezett egyetértett azzal, hogy korlátok közé kell szorítani azokat a médiatartalmakat, amelyek a születési nem módosításának lehetőségét mutatják be. A válaszadók közül kevesen, tizenhét százaléknyian mondták azt, hogy nem értenek egyet ezeknek a tartalmaknak a korlátok közé szorításával a kiskorúak esetében sem. Szintén a felnőtt magyarok háromnegyede (hetvenöt százalék) helyezkedett arra az álláspontra, hogy a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást ne lehessen tartani kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben, és mindössze tizennyolc százalékuk gondolkozott ezzel ellentétesen.

PestiSracok facebook image
Nyugaton, már szinte általános eljárás, hogy a szülőket kihagyják egy ilyen döntésből. Forrás: Alapjogokért Központ

Tízből közel nyolcan (hetvennyolc százalék) egyetértettek abban is, hogy a születési nem átalakításához vezető kezelések népszerűsítését a kiskorúak körében meg kell tiltani, és mindössze tízből egy válaszadó (tizenhárom százalék) mondta azt, hogy nem tiltaná meg ezeknek a propagálását a tizennyolc év alattiak körében. A legnagyobb mértékű konszenzus abban alakult ki a magyarok között, hogy a szexuális tartalmak elérhetőségét korlátozni lehessen. A megkérdezettek nyolcvannégy százaléka egyetértett ebben a tekintetben a kormánypártok álláspontjával, miszerint a tizennyolc év alattiak számára elérhető médiafelületeken korlátozni kell a szexuális tartalmak bemutatását.

A józan többség megvédi a gyermekeit. Forrás: Alapjogokért Központ

Az országosan reprezentatív kutatás adataiból kiderül, hogy 2021. december elején a választókorú magyar lakosság háromnegyede – hatmillió fő – egyetért a kormánypártok által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazás legfontosabb kérdéseivel, ami annak köszönhető, hogy még a kormányfővel kritikusok többsége is osztja a gyermekvédelem kapcsán a jobboldal álláspontját. Intő jel lehet ez a magyarországi baloldal számára, amely a népszavazást ostobaságnak titulálta, és a referendum bojkottálására készül. Jövő tavasszal ugyanis Magyarország lesz az első olyan állam Európában, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a gyermekvédelemmel szemben egyre erősödő genderlobbiról.

Forrás, vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.