Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: az amerikai nagykövet megpróbál beavatkozni a magyar belpolitikába

Alapjogokért Központ: az amerikai nagykövet megpróbál beavatkozni a magyar belpolitikába

Ha David Pressman megnyilatkozik, az olyan, mintha Joe Biden elnök mondta volna, így ha egy antiszemita kijelentéséről elhíresült magyar politikust hív meg széderesti vacsorára, abból jól látszik ennek a beavatkozásnak a gyakorlata is − fejtette ki Zila János szombat reggel az M1 aktuális csatorna műsorában. A szakértő szerint nagy átrendeződés látható a világban; az Egyesült Államok hegemón pozíciója kezd meginogni, amit kétféle módon kezelnek.

− mondta az elemző, majd hozzátette: ezt láttuk az Obama-kormány, illetve Hillary Clinton külügyminisztersége idején is.

PestiSracok facebook image

− jegyezte meg Zila János, aki szerint ennek "főkolomposa", letéteményese David Pressman. Kitért arra is, hogy Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiség nemrég arra hívta fel a figyelmet: egy diplomatának fontos feladata lenne, hogy valamiféle kommunikációt valósítson meg, főleg, ha szövetséges államban jelenik meg. Ennek a nyomait Carlson nem látja. Az elemző megjegyezte, hogy Pressmannek is volt magyarországi plakátkampánya, ami már egyenes folytatása annak, amit az amerikai baloldal a 2022-es választási kampány során megvalósított.

− fűzte hozzá.

− vélekedett az Alapjogokért Központ elemzője. Szlovákia példáját is felhozta Zila János, megemlítve, hogy decemberben megbukott egy kormány, és van egy, az amerikai baloldalhoz hű államfő, aki úgy nevez ki kormányt, hogy annak semmiféle parlamenti felhatalmazása nincs.

− jegyezte meg. Amerika demokráciafelfogására egy, a New York Timesban nemrég megjelent cikket említett, amely szerint a demokráciára a legnagyobb veszélyt a választások jelentik. Arra a felvetésre, hogy Novák Katalin ukrajnai tárgyalása után David Pressman azt nyilatkozta, az egész kormánynak ki kellene menni, az elemző azt mondta: egyfajta helytartói magatartást folytat Pressman, aki minden fontos kérdésbe, így a gyermekvédelem ügyébe is beavatkozik. Zila János idézte Orbán Viktor miniszterelnöknek a Tranzit fesztiválon elmondott szavait, miszerint az angolszászok a saját érdekeiket mindig fel tudják öltöztetni valamiféle morális köntösbe.

− fogalmazott az elemző.

Forrás: MTI; Fotó: U.S. Embassy

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.