Pesti Srácok

Alapjogokért Központ: történelmi jobboldali győzelem Spanyolországban

Alapjogokért Központ: történelmi jobboldali győzelem Spanyolországban

Történelmi jobboldali győzelem született Spanyolországban – közölte az Alapjogokért Központ a hétvégi spanyol regionális választások eredményére reagálva hétfőn az MTI-vel, miután küldöttségük a helyszínen a konzervatív erők összefogásáról tárgyalt. A közlemény szerint az Alapjogokért Központ küldöttsége - Szánthó Miklós főigazgató, Kovács István stratégiai igazgató és Farkas Vajk nemzetközi igazgató - spanyol partnerei meghívására a helyszínen követte az ottani belpolitika szempontjából nagy jelentőségű andalúziai tartományi választásokat.

Az andalúz választásokon a jobboldal történelmi győzelmet aratott, míg a baloldali erők, azaz az ibériai országot kormányzó szocialisták és szélsőbaloldali partnereik történelmi vereséget szenvedtek a legnépesebb spanyol tartományban – írta az Alapjogokért Központ. Hozzátették: Andalúziát a spanyol átmenet, 1978 óta négy évtizeden keresztül a szocialisták kormányozták. Először 2018-ban győzött a jobboldal, amely akkor koalíciós kormányt alakított, a most vasárnapi választásokon pedig tovább erősödött a jobboldali blokk. A vasárnapi választások eredményeképpen a Néppárt egyedül alakíthat kormányt a 8,5 milliós lakosságú tartományban és a konzervatív VOX is növelte képviselői számát a tartományi törvényhozásban – ismertették.

– fogalmazott közleményében az Alapjogokért Központ. Közölték: küldöttségük részt vett a VOX eredményváróján, ahol a párt alelnökével, parlamenti frakcióvezetőjével és több képviselőjével egyeztetett a spanyol helyzetről.

PestiSracok facebook image

– írták. Kiemelték: az Alapjogokért Központ arról is tárgyalt partnereivel, hogy elengedhetetlen a nemzeti-konzervatív erők együttműködése, amelynek motorja a magyar jobboldal nemzetközi építkezése.

Forráa/Fotó: Alapjogokért Központ

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.