Pesti Srácok

Aleksandar Vučić: a Szerb Haladó Pártnak abszolút többsége lesz a parlamentben

Aleksandar Vučić: a Szerb Haladó Pártnak abszolút többsége lesz a parlamentben

Az előzetes eredmények szerint a Szerb Haladó Párt (SNS) a szavazatok 46,5 százalékát szerezte meg az előrehozott parlamenti választásokon, ami azt jelenti, hogy meglesz az abszolút többsége az országos parlamentben – közölte Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök, a párt tagja vasárnap késő este.

Mint mondta, pártja adatai szerint az ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen nevű listája a voksok 23,5 százalékát szerezte meg, míg a harmadik helyen a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) végzett 6,5 százalékkal. A parlamentbe az SNS adatai alapján bekerült még a jobboldali Remény koalíció (4,9 százalék), valamint A nép egy hangja nevű pártfüggetlen lista (4,7 százalék). A Szerb Haladó Párt adatai alapján a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) öt vagy hat parlamenti helyet szerzett meg a 250 fős törvényhozásban.

Aleksandar Vučić közölte, hogy a vajdasági tartományi választáson is hasonló eredmények születtek, és a belgrádi önkormányzati választást is a Szerb Haladó Párt nyerte meg, igaz, csak hajszálnyival előzte meg az ellenzéki összefogást. Az államfő szerint a fővárosban A nép egy hangja nevű lista lehet a mérleg nyelve. A szerb köztársasági elnök arról is beszélt, hogy várhatóan a mostani kormánykoalíció pártjai képezik majd a következő kormányt is, vagyis az SNS, az SPS és a VMSZ.

Vezető kép: Belgrád, 2023. december 17. Aleksandar Vučić szerb elnök szavazás után nyilatkozik az előrehozott szerbiai választásokon Belgrádban 2023. december 17-én. Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?