Kis híján megúszták az aljas gyilkosok. Az ítéleti tényállás szerint a kidobók még 2000-ben a kecskeméti Silver diszkóban eszméletlenre verték a 24 éves G. Jánost, majd a közeli vasúti sínekre húzták az alélt testét és ott hagyták. Az érkező vonat halálra gázolta az áldozatot. A gyilkosok első körben megúszták, megszüntették a nyomozást, mert nem találtak fogást sem a kidobókon, sem a szórakozóhely alkalmazottain, tulajdonosán, vendégein. Három éve azonban a rendőrség leporolta az aktákat és 2022-ben őrizetbe is vették a két kidobót, akiket letartóztatott a bíróság. Azóta is rácsok mögött vannak. Ma pedig – első fokon 13 év 6 hónapot kapott mindkét kidobó.
Előre kitervelt, különösen kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt 13 év 6 hónap fegyházat kapott : János és V. Lajos, akik még 2000-ben a kecskeméti Silver diszkóval eszméletlenre verték a 24 éves vendéget, G. Jánost, akinek testét a közeli vasúti sínekre fektették. Így akarták vasúti gázolásnak álcázni a brutális tettüket. Tervük első körben be is jött. Egy vonat halálra gázolta G.-t, a nyomozást pedig balesetként lezárták. A Nemzeti Nyomozó Iroda azonban 2020-ban “fülest” kapott, elővették az aktákat. Sikerrel.
Mivel vádolják a két kidobót?
A vádirat szerint a két vádlott, az idén 48 éves N. Tamás és az idén 50 éves V. Lajos rendfenntartóként, „kidobóként” dolgozott a kecskeméti Silver diszkóban, ahol 2000. október 1-én, hajnalban, ittas állapotban, megjelent G. János. A II. r. vádlott a tánctéren odament hozzá, hogy eltávolítsa a szórakozóhelyről. Szóváltás, majd dulakodás alakult ki, melynek során a II. r. vádlott ököllel, valamint egy „viperával” megütötte a sértettet, aki az ütéstől a földre rogyott, de még fel tudott állni. A dulakodásba – vádlott társa oldalán – bekapcsolódott az I. r. vádlott is. A vádlottak két oldalról karon ragadták a sértettet, és a diszkó főbejáratához vezették, miközben kézzel többször
megütötték.
A főbejárattól az I. r. vádlott és egy másik kidobó először az Izsáki út felé, majd onnan a belváros irányába vezette a bántalmazástól és ittasságától tényleges védekezésre nem képes sértettet, miközben az I. r. vádlott a „viperával” a fejét megütötte. A sértett a bántalmazásoktól eszméletét vesztette majd eszméletlenül összeesett. A bántalmazás következtében koponyacsont-töréseket szenvedett el. Miután a földre került, a II. r. vádlott is megérkezett.
A vádlottak a bántalmazás miatti büntetőjogi felelősségre vonás elkerülése, valamint a szórakozóhely hírnevének megőrzése érdekében úgy döntöttek, hogy az eszméletlen férfit nem hagyják életben, az esetet vonatbalesetnek fogják álcázni. Ennek érdekében a magatehetetlen sértettet a közeli vasútvonalhoz vitték, és a sínek közé fektették olyan testhelyzetben, mintha aludna.
A vádlottak bíztak abban, hogy a vonatgázolás okozta sérülések elfedik a bántalmazások nyomait is. A magára hagyott sértettet rövid idő múlva egy (29-38 km/h sebességgel közlekedő) menetrend szerinti vonat elgázolta, amitől a helyszínen azonnal életét vesztette.
Figyelemmel az éjszakai időpontra a mozdonyvezető a sértettet már csak féktávolságon belül észlelhette, ezért objektív lehetősége nem volt arra, hogy időben lefékezze a szerelvényt. Az ügyészség mindkét vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Majdnem megúszták a felelősségre vonást
Az ügy akkor került újra a hatóság látóterébe, amikor az eset után húsz évvel a rendőrök egy orgazdaság ügyében folytatott nyomozás során olyan információk birtokába jutottak, melyek szerint a baleset nem véletlenül történt, a fiatalembert megölhették – írta a hiros.hu portál. Az áldozat holttestét exhumálták és igazságügyi szakértők vizsgálták meg. Kiderült, hogy koponyáját a vonatgázolás okozta sérülések előtt több ütés is érte.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda 2020 nyarán az utóbb felmerült adatok alapján újabb nyomozást rendelt el az ügyben. A nyomozás eredményeként a rendőrök 2022. november 29-én
A két vádlott elismerte, hogy bántalmazta a későbbi áldozatot, de azt tagadták, hogy közük lenne a fiatalember sínekre helyezéséhez.
Az ítélet fellebbezések miatt nem jogerős.
solothurn
2024-05-01 at 09:21
“Ma pedig – első fokon 13 év 6 hónapot kapott mindkét kidobó.”
Sokkal költségkímélőbb és jóval igazságosabb megoldás lenne a 2 kidobót is a sínekre fektetni!
Félholtan, nagy forgalmú vonalon.
orygabor
2024-04-30 at 21:11
Ez van, amikor agyatlanok a kidobók. Az a dolguk, hogy rendet csináljanak. De hát két bittel nem lehet kezelni minden helyzetet.
Mi lenne, ha a rendőrök is indulatból cselekednének?
moliere
2024-04-30 at 19:39
24 év után ítélet. Akasztanék a bírók között…
gács
2024-04-30 at 18:40
ILYEN OLCSÓN MEG LEHET ÚSZNI? SZERINTEM ENNYIT A BIRÓ ÉRDEMEL.
Bàstya elvtàrs
2024-04-30 at 18:18
Hogy a jo qurva életbe történhet ilyen?!
A rendörség, a nyomozok, az igazsàgügyi orvosszakértö az mit csinàlt?!
Elképesztö!
Ungarn über alles !
2024-04-30 at 18:13
igen …az eszméletlenre vert huszonéves fickó jó kondiban volt, ezért ki bírt menni a vasútra
szerintem annyi évet érdemelnek a gyilkosok, mint ahány évet az áldozatnak hagytak
Királytigris
2024-04-30 at 17:16
Miért nem életfogytiglan?
rajmund 007
2024-04-30 at 16:36
ViAM
2024-04-30 at 16:04
“Utóbbi nyugodjon békében, nagy árat fizetett a kis kicsapongásáért.”
A kicsapongás nem valami bűn, hogy bármilyen árat is fizessünk érte, hanem a normális élet része. Ez így burkolt áldozathibáztatás a semmiért. Tessék visszavonni!
T.rex
2024-04-30 at 16:17
2000-ben ,már létezett igazságügyi szakértő!Benézte?Ennyi egy emberélet?24 év telt el azóta!Még jó hogy jött a “füles”,meg az akta leporolás…Az eset , nem erősíti a kecskeméti rendőrség megítélését!
ViAM
2024-04-30 at 16:04
A bűnözők többsége, ha hosszabb idő elteltével bukik le, szinte megkönnyebbül, még akkor is, ha súlyos büntetés vár rá. Ezek szerint ők nem, mert tagadnak, avagy valóban mások tehették sínre a fiatalembert. Utóbbi nyugodjon békében, nagy árat fizetett a kis kicsapongásáért.
Tudományos libsizmus
2024-04-30 at 16:00
Milyen érdekes, hogy 2010 után indultak be az elfeledett, más néven halott ügyek a rendőrségen.