Pesti Srácok

Marad letartóztatásban Portik Tamás fia, aki kávéval arcon öntötte az apja ügyében eljáró bírót

Marad letartóztatásban Portik Tamás fia, aki kávéval arcon öntötte az apja ügyében eljáró bírót

Másodfokon jóváhagyták Portik Tamás fiának a február 1-i letartóztatását, így az ifjabb Portik március 1-ig mindenképpen rácsok mögött marad. Ő volt az, aki január végén a törvényszék folyosóján hideg kávével arcon öntötte az apja ügyében eljáró bírót. Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják megalapozottan. Amennyiben a bíróság bűnösnek találja, 1 -től 5 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

A Budapest Környéki Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság február 1-jén meghozott döntését, amelyben elrendelte a Fővárosi Törvényszék bíráját kávéval leöntő férfi letartóztatását – közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel. A letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb március 1-ig marad érvényben. Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a Központi Nyomozó Főügyészség indított eljárást.

Emlékezetes: a Fenyő-ügy néven elhíresült büntetőeljárás másodrendű vádlottjának fia, ifjabb Portik Tamás január 30-án az ügyben eljáró bíró útját állta, azzal a szándékkal, hogy megakadályozza a Fővárosi Törvényszék büntetőbíráját, hogy belépjen a tárgyalóterembe. Szándékának úgy adott nyomatékot, hogy a kezében lévő kávét a bíró arcába és ruházatára öntötte. A további támadást a PS bűnügyi tudósítója akadályozta meg. A megalapozott gyanú szerinti bűncselekmény 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, és figyelemmel az elkövetés módjára, valamint a sértett személyére, az fokozottan veszélyes a társadalomra.

Portik Tamás fia a Fővárosi Törvényszék folyosóján rendőrök gyűrűjében (Forrás: Magyarország Ügyészsége)
PestiSracok facebook image

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája által meghozott végzés ellen a gyanúsított védője az ügyészi indítvány elutasítását, elsődlegesen szabadlábra helyezést, másodlagosan távoltartás elrendelését indítványozta. A Fővárosi Ítélőtábla február 13-i ülésén a Fővárosi Törvényszék helyett, elfogultság miatt a végzés másodfokú felülbírálatára a Budapest Környéki Törvényszéket jelölte ki, amely csütörtökön az elsőfokon eljáró nyomozási bírói döntés indokaival egyetértve helybenhagyta a gyanúsított letartóztatását, így az véglegessé vált. A Fővárosi Törvényszék közleményében a Fenyő-ügy név szerint nem említett másodrendű vádlottja Portik Tamás, akit első fokon felbujtóként elkövetett emberölésért életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a bíróság. A letartóztatás egyelőre március 1-ig van érvényben.

Kérdés, hogy például bűnismétlés veszélyére figyelemmel meghosszabbbítják-e az ifjabb Portik letartóztatását. Ez azért merülhet fel, mert az apja egy másik gyilkossági ügy, illetve gyilkossági kísérleti ügy vádlottja felbujtóként, és a kitűzés szerint március 6-án hirdetnek ítéletet a másodfokon lejáró Fővárosi Ítélőtáblán. Portik Tamás első fokon 20 év fegyházat kapott Gyüre József meggyilkoltatásáért, valamint az ügetőhajtó, Lakatos Csaba elleni emberölés kísérletéért, mindkét esetben mint felbujtó.

Kiemelt kép: Ifjabb Portik támadásra kész az ominózus kávéval a Fővárosi Törvényszéken (Fotó: KNYF)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.