Pesti Srácok

Állami mobilszolgáltató lesz a Vodafone

Állami mobilszolgáltató lesz a Vodafone

Állami intézmények számára nyújthat mobil távközlési szolgáltatást a Vodafone 2014-15-ben, a társaság közbeszerzésen nyerte el a megbízást. A nettó 4,5 milliárd forint értékű keretszerződés több tízezer előfizetésre, több száz intézményre terjed ki, beleértve a minisztériumokat, kormányhivatalokat, a rend- és közvédelmi szerveket - például Országos Rendőr-főkapitányság, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság -, vagy hatóságokat - mint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Gazdasági Versenyhivatal -, illetve többek között olyan intézményeket érint, mint például az Országos Mentőszolgálat.

A cég közleménye szerint a Vodafone Magyarország kiemelkedően kedvezményes hívás- és SMS, valamint adatcsomagjaival járul hozzá az intézményi szektor távközlési költségeinek optimalizálásához. Az intézmények 2014. január 2-tól kezdhették meg a szerződéskötést a szolgáltatóval.

A közlemény idézi Diego Massiddát, a Vodafone Magyarország vezérigazgatóját, aki szerint a Vodafone jelentős térnyerése az állami, intézményi szektorban a társaság "szolgáltatási színvonalának, innovatív megoldásainak, kiváló hálózatának és biztonságos technológiai megoldásainak köszönhető". A vezérigazgató hozzáfűzte: "nem véletlen, hogy az elektronikus adatszolgáltatásra alkalmas és már üzembe helyezett pénztárgépek több mint 90 százalékában is Vodafone SIM-kártya található".

PestiSracok facebook image

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által kiírt tenderre a Vodafone mellett a Magyar Telekom és a Telenor is pályázott. A tender győztese a Vodafone, az eredményhirdetés szerint a második helyezett a Telekom, harmadik pedig a Telenor lett. Utóbbi két mobilszolgáltatóval akkor szerződhetnek az egyes intézmények, ha valamilyen technológiai okból számukra a Vodafone nem tudja biztosítani a kért szolgáltatást.

Az előző hasonló tender első helyezettje a Telenor volt, a 14 hónapra szóló megbízás keretösszege 1,5 milliárd forint volt.

mti

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.