Pesti Srácok

Állami Számvevőszék: látszanak a családpolitika eredményei

Állami Számvevőszék: látszanak a családpolitika eredményei

A magyar családpolitika pozitív hatást gyakorol a demográfiai folyamatokra, a gyermekvállalás támogatásának eredményeként emelkedett a termékenység az elmúlt tíz évben – olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján kedden megjelent elemzésben.

Az ÁSZ szakértői azt írták, a gyermekvállalás feltételeinek javítása, a családok jólétének növelése mellett hosszabb távon kedvezően hat a gazdasági aktivitásra és ezen keresztül a fenntartható fejlődésre. Kifejtették, a magyar családpolitika eredményeként az elmúlt tíz évben a termékenységi ráta 1,25-ról 1,55-ra emelkedett. Az elemzés készítői a nemzetközi összehasonlítás alapján azt emelték ki, hogy a családpolitika kiemelten támogatja a harmadik gyermek megszületését, valamint több olyan problémára kínál megoldási lehetőséget, amely hátráltatja a gyermekvállalást, vagyis más országokban nem alkalmazott támogatási elemeket is tartalmaz. Ilyen például a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása vagy a nagyszülők által is igénybe vehető gyermekgondozási díj. Ugyanakkor az elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy célszerű a családpolitikai intézkedéseket a változó igényekhez igazodva időről időre aktualizálni, és nyomon követni, hogy a családpolitikai intézkedések milyen hatást gyakorolnak a családok, illetve a nők különböző társadalmi/korosztályi csoportjaira.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Attila

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kirúgták a Károliról a fideszeseket patkányozó egyetemi oktatót

Magyar ugar 2021 június 4.
A mai napon azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát a Károli Gáspár Református Egyetem Klein Tamás docensnek, az infokommunikációs tanszék helyettes vezetőjének – tájékoztatta portálunkat az egyetem kommunikációs igazgatósága. Ő az az oktató, akiről a PestiSrácok.hu kedden megírta: tanóráin politikai agitálást folytatott, és félreérthetetlenül lepatkányozta a Fideszt, a fideszeseket.