Pesti Srácok

Állandósult a baloldali belharc Zuglóban: egyik napról a másikra rúgta ki Horváth Csaba a kerületi főépítészt

Állandósult a baloldali belharc Zuglóban: egyik napról a másikra rúgta ki Horváth Csaba a kerületi főépítészt

A menesztés valódi okáról egyelőre csak találgatások zajlanak, Hadházy ezúttal is a kormányra mutogat, a jobboldal szerint viszont más okok állhatnak az immár állandósult baloldali belharc mögött.

Menesztették posztjáról Zugló főépítészét, Dienes Jánost, ám a kerület szocialista polgármestere, Horváth Csaba hetek óta titkolja még a képviselőtestület ellenzéki képviselői előtt is, hogy mi áll a döntés hátterében - írja a 24.hu. A lap felidézi: az elmúlt években Dienes volt az egyik kulcsfigurája azoknak az egyeztetéseknek, amelyeket az önkormányzat a Bayer Construct Zrt.-vel folytatott. A Bosnyák téren - kiemelt kormányhatározattal - épülő kereskedelmi városközpontról a PS-en is írtunk részletesen.

Dienest munkáltatója, a jegyző októberben először eltiltotta a munkavégzéstől, majd néhány nap múlva a hivatalos magyarázatot mellőzve felmentette pozíciójából. A főépítész december 10-ig két hónapos felmentési idejét tölti, ezzel párhuzamosan októberben pályázat nélkül ki is nevezték az utódját az eddig az osztályon dolgozó Bínó Beáta személyében. A napokban Hadházy Ákos is foglalkozott az esettel. Zugló országgyűlési képviselője Facebookon azt állította, hogy a döntés a Bayer Construct Kft. miatt született, azért, mert Dienes szakmai alapon többször is megakadályozta, hogy olyan megállapodás szülessen, ami hátrányos a kerület számára. Hadházy azt írta, hogy az eltitkolt hivatalos indoklás „a munkakör megváltozása” volt.

A zuglói jobboldal szerint ez az ügy is a baloldali hatalmi koalíció belharcának része lehet

PestiSracok facebook image

Ahogyan arról már mi is írtunk: egyre nehezebb napokat lát a zuglói baloldali hatalmi koalíció, mely már most - pár hónappal a választások előtt - teljesen felbomlani látszik. Október végén "robbantott" elsőként a Momentum, akik - Hadházy támogatásával - saját jelöltet indítanak Horváth Csabával szemben Rózsa András, eddigi alpolgármester személyében. Az eddig szinte mindenben egyetértő baloldali hatalmi koalíció belharcai egyre fokozódnak, a zuglói Fidesz szerint ennek egyik eleme a kerületi főépítész kirúgása és azt ezt körülvevő reakciók is.

Borbély Ádám, a Fidesz zuglói elnöke szerint "Hadházy narratívájának közlése helyett" fel kellene tenni komolyan a kérdést: mi lehet a távozás valódi oka? A politikus szerint érdekes, hogy eddig azt hallgattuk, hogy a Bosnyák téren épülő kormányzati építkezésre a kerületnek "nincs ráhatása", "minden hatáskört elvont" a kormány. Majd felteszi a kérdést: akkor mégis min veszett össze a polgármester és saját korábbi beosztottja, a főépítész?!

- olvasható Borbély posztjában.

Borbély Ádám megjegyzi: a polgármester és a főépítész közötti bizalom és együttműködés sokáig tartott: több mint félezer extra lakást toltak át a megengedő építési szabályzaton felül, aztán valaki önjáró lett. A politikus szerint Horváth Csaba jobban tenné, ha mihamarabb nyilvánosságra hozná, milyen ügyben indított eljárást.

Borbély szerint azonban Hadházyék részéről más is állhat a háttérben, méghozzá az, hogy az eddig mindent együttesen megszavazó baloldali koalíció együttműködő tagja volt Rózsa András, a Momentum jelöltje is. A fideszes politikus szerint Hadházyék most azért "hazudnak kórusban, hogy mentsék a kiválasztott Rózsa András bőrét".

(24.hu, PS / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.