Pesti Srácok

Álmukban támadt ismerőseire egy férfi

Álmukban támadt ismerőseire egy férfi

A Szegedi Törvényszéken szerdán előkészítő ülésen tárgyalták annak a férfinak az ügyét, aki álmukban megpróbálta megölni korábbi élettársa rokonait, köztük egy gyereket tavaly a Csongrád-Csanád megyei Apátfalván. A harminchat éves tótkomlósi férfit több ember, többek között tizennégy év alatti és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolják.

A férfi több alkalommal bántalmazta, illetve megfenyegette korábbi élettársát – emiatt jelenleg is büntetőeljárás folyik ellene –, a nő ezért anyaotthonba költözött, amelyről azonban nem tájékoztatta a vádlottat. Ezért a férfi tavaly január 20-án este ittasan megjelent a nő rokonainak apátfalvi otthonában, és kérte, hogy ott maradhasson éjszakára. Ezt a sértettek elutasították, a bejárati kaput lelakatolták, valamint a kutyát is elengedték. A vádlott – miután többször is hívogatta telefonon korábbi élettársa fivérét – éjszaka visszatért az épülethez, bemászott az udvarra, és bement az házba. Az ingatlanban a nő testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludt. A vádlott hozzájuk lépett, azt kiáltotta, hogy "megölöm a fiadat, meghaltok", majd egy késsel az alvó gyermek felé szúrt. A gyermek édesapja a kiabálásra felébredt, és a szúrást sikerült a kezével fölfognia, míg a gyermeket édesanyja kirántotta az ágyból. A vádlott ezután többször megszúrta az édesapát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. Életét csak a rokonai nyújtotta elsősegély, és az elvégzett műtétek mentették meg. Végül az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, és sikerült megfékeznie a vádlottat, aki elmenekült a házból.

Az ügyészség a vádlottal szemben a bűnösség beismerése esetére 15 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta, amelyből nem bocsátható feltételes szabadságra. A bíróságra kéz- és lábbilincsben elővezetett férfi elismerte, hogy megszúrta korábbi élettársa fivérét, azt azonban tagadta, hogy a gyereket is meg akarta ölni. Az ügyben a bíróság ezért tárgyaláson fog dönteni.

Forrás: MTI; Fotó: Hír TV

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?