Pesti Srácok

"Amennyiben a legkisebb hibát is elkövetik, levágjuk a kezüket" – Az iráni vezérkari főnök megfenyegette Izraelt

"Amennyiben a legkisebb hibát is elkövetik, levágjuk a kezüket" – Az iráni vezérkari főnök megfenyegette Izraelt

Hétfőn indította Irán a "Nagy Próféta" elnevezésű hadgyakorlatát. Az akció keretében robotrepülőgépeket és ballisztikus rakétákat is teszteltek – ennek kapcsán a nemzetközi megfigyelők aggodalmuknak adtak hangot. Az iráni vezérkari főnök, Mohammad Hoszein Bageri szerint a hadgyakorlat "figyelmeztetés" volt Izrael számára.

Bageri szerint az iszlám köztársaság "rakéták százaival" rendelkezik, és ezek "meg tudnának semmisíteni egy olyan országot, amely meg merné támadni". Hozzátette, hogy tizenhat, különböző típusú ballisztikus rakétát indítottak előre kijelölt célpontok ellen a hadgyakorlaton. Hoszein Szalami, az iráni Forradalmi Gárda főparancsnoka szintén fenyegetést intézett Izraelhez.

– hangoztatta Szalami. Az állami televízióban megjelent felvételeken rakétákat lehetett látni, amint megsemmisítettek egy célpontot, amely az izraeli Dimona nukleáris létesítményre hasonlított.

PestiSracok facebook image

– közölte a Tasznim félhivatalos hírügynökség. A Nagy próféta fedőnevű hadgyakorlat hétfőn indult a Perzsa-öböl menti Busehr, Huzesztán és Hormozgán tartományokban.

A brit kormány élesen bírálta pénteken, hogy a manőver során ballisztikus rakétákat is bevetettek, amit a regionális és nemzetközi biztonság fenyegetéseként értékelt. Állásfoglalásában a londoni külügyminisztérium leszögezte, hogy a ballisztikus rakéták bevetése az ENSZ 2231-es számú határozatának súlyos megsértését jelenti, amely tilt bármiféle cselekményt nukleáris robbanófejek hordozására képes eszközökkel. A hadgyakorlatot a 2015-ös iráni nukleáris megállapodás felélesztését célzó, Bécsben zajló tárgyalások hátterében tartották. Az egyeztetések legutóbb elakadtak, de hétfőn vélhetően ismét összeülnek a felek. Az amerikai kormány közölte: felkészül a megbeszélések kudarcára.

Irán 2015-ben egyezett meg – uniós közvetítéssel – az Egyesült Államokkal, Nagy-Britanniával, Franciaországgal, Kínával, Oroszországgal és Németországgal, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért. Az átfogó egyezménnyel a nemzetközi közösség azt kívánta szavatolni, hogy az iszlám köztársaság atomprogramja kizárólag békés célokat szolgáljon. Donald Trump korábbi amerikai elnök többször kikelt a megállapodás ellen, és 2018 májusában egyoldalúan kiléptette országát a többhatalmi atomalkuból, mondván, az nem képes meggátolni, hogy Teherán atomfegyvereket fejlesszen. Egyúttal elrendelte az Irán elleni amerikai szankciók visszaállítását is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Sepahnews/Iráni Forradalmi Gárda

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.