iráni atomalku
Az európai nagyhatalmak szerint Irán komolytalan feltételekkel állt elő az atomalku kapcsán
Irán legújabb feltétele az atomprogramjáról szóló 2015-ös megállapodás felélesztéséről szóló tárgyalásokon komoly aggályokat vet fel szándékával és elköteleződésével kapcsolatban, valamint veszélybe sodorja a reménybeli megállapodást – jelentette ki szombaton közös közleményben a 2015-ös többoldalú megállapodásban részes három európai nagyhatalom.A világ legnagyobb iszlám fundamentalista országa megnyugtatásul közölte: tudna atombombát készíteni, de "becsszó", hogy nem fog
Irán már tudna atombombát előállítani, de nincsenek ilyen tervei – jelentette be hétfőn az iráni atomenergia-hivatal vezetője. Amerikának bő 20 éve ennyi éppen elég is lett volna, hogy dömpingmennyiségben kezdjen demokráciát exportálni Iránba.Iráni politikai vezetés: műszaki értelemben „képesek vagyunk atombombát építeni”
Irán műszaki értelemben „képes atombombát építeni”, de eddig még nem született döntés, hogy megteszi-e – közölte vasárnap Kamal Harrazi, Ali Hamenei ajatollah, az ország vallási és politikai vezetőjének egyik magas rangú tanácsadója.Irán kemény válasszal fenyegette Washingtont és szövetségeseit Biden kijelentése miatt
Kemény válasszal fenyegette meg Ebrahím Raíszi iráni elnök csütörtökön az Amerikai Egyesült Államokat és közel-keleti szövetségeseit arra az esetre, ha megpróbálják destabilizálni a térséget.Ha demokrata az elnök, Amerika háborúzik – Nem zárta ki Irán megtámadását Biden
Joe Biden amerikai elnök, ha kell, meg is támadná Iránt, hogy megakadályozza atomfegyverhez jutását, de először inkább tárgyalna velük – írja a ma7.sk külföldi sajtóforrásokra hivatkozva.Iráni külügyi szóvivő: az újabb amerikai szankciók Washington gyengeségét jelentik
Az Egyesült Államok újabb, Irán ellen hozott szankciói csupán Washington kudarcos politikáját és gyengeségét jelentik – reagált az iráni külügyi szóvivő, arra, hogy szerdán az Egyesült Államok újabb, Teherán elleni büntetőintézkedéseket jelentett be.Atomreaktorokat építhetnek az oroszok Iránban - Fogadjunk, hogy Zelenszkij ezért nem mer szemrehányást tenni
A globalizáció – legyen az gazdasági vagy akár politikai – sokkal szerteágazóbb annál, hogy például az oroszokat ki lehessen hagyni belőle. A Nyugat és az Irán közötti atomalku lényege az, hogy az atomenergia békés célú felhasználásának támogatásáért cserébe Irán nem csinál saját atombombát. A dologban az oroszok úgy vannak benne, hogy például ők építenek atomerőművet az irániaknak: részben, mert az oroszoknak sem érdeke, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, részben, mert ez jó üzlet nekik. Tehát, miután az iráni atomprogram nemzetközi ellenőrzése nagyon fontos, az oroszok elleni szankciókon is túl tud lépni a Nyugat. Fogadjunk, hogy Zelenszkij ezért nem mer szemrehányást tenni.Teherán szerint az Oroszország elleni szankciók nem lehetnek hatással az atomprogrammal kapcsolatos megállapodásra
Iráni tisztségviselők bírálták hétfőn, hogy Oroszország új követelésével "megzavarja" az iráni atomprogramról szóló nemzetközi tárgyalásokat, pedig annak nem szabad hatással lennie rájuk - jelentette a Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség. Moszkva új igénye előtt minden fél úgy ítélte meg, hogy a hónapok óta tartó tárgyalások már csak egy lépésre vannak a sikertől.Oroszországnak még vannak feltételei az iráni atomprogram rendezéséhez
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerint továbbra is vannak megoldatlan kérdések az iráni atomprogram felélesztését célzó egyeztetéseken, a vitás ügyeket pedig gyakorlatiasan kell megközelíteni. Eközben az oroszok jelezték, hogy a program körüli kérdések tisztázása előtt még vannak feltételeik.Ajánljuk még