Pesti Srácok

Oroszországnak még vannak feltételei az iráni atomprogram rendezéséhez

null

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója szerint továbbra is vannak megoldatlan kérdések az iráni atomprogram felélesztését célzó egyeztetéseken, a vitás ügyeket pedig gyakorlatiasan kell megközelíteni. Eközben az oroszok jelezték, hogy a program körüli kérdések tisztázása előtt még vannak feltételeik.

– fogalmazott Rafael Grossi az iráni nukleáris program vezetőjével, Mohammed Eszlamival tartott tartott sajtótájékoztatóján, amelyről az IRNA iráni hírügynökség is beszámolt. Grossi bejelentette azt is: Teherán beleegyezett abba, hogy – a megbeszélések előmozdítása érdekében – júniusig további, a nukleáris programmal kapcsolatos dokumentumokat adjon át az ügynökségnek. A főigazgató leszögezte: a NAÜ továbbra is azon dolgozik, hogy megkapjon minden felvilágosítást Irántól nukleáris létesítményeiről, beleértve az e helyeken talált urániummaradványokkal kapcsolatos jelentéseket is. Hozzátette: ezek nélkül az atomalku felélesztése is nehézségekbe ütközne.

Teherán ugyanakkor az ügynökség vizsgálatának a befejezését sürgeti. Eszlami szombaton kijelentette: miután a bécsi egyeztetések végső szakaszba léptek, Irán ragaszkodik ahhoz, hogy hagyjanak fel az alaptalan vádaskodással. A NAÜ-t pedig arra intette, ne váljon "a politikai lobbik" áldozatává. Grossi péntek éjjel érkezett az iráni fővárosba, ahol Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterrel is találkozója volt.

PestiSracok facebook image

Oroszország szombaton bejelentette, hogy az ukrán–orosz konfliktus miatt kivetett nyugati büntetőintézkedések megakasztották az iráni atomprogramról született megállapodás (JCPOA) felélesztésére irányuló bécsi tárgyalásokat, és Moszkva figyelmeztette a Nyugatot, hogy a biztonságról folytatott egyeztetéseken az orosz nemzeti érdekeket is figyelembe kell venni. Egy magas rangú iráni tisztségviselő szombaton a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a bécsi tárgyalásokat nem segíti Oroszország azon követelése, hogy az Egyesült Államok adjon írásos garanciákat, hogy a Moszkvával szembeni amerikai szankciók nem fognak ártani az orosz–iráni együttműködésnek.

– fejtegette a tisztségviselő Teheránban.

Bécsben tavaly áprilisban kezdődtek meg az iráni atomalku megmentését célzó egyeztetések. Irán és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia), valamint Németország 2015-ben szerződésben megállapodott, hogy az iráni atomtevékenységek korlátozása fejében fokozatosan csökkenti a Teherán ellen elrendelt büntetőintézkedéseket. Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a szerződésből, és újból bevezette az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat. Erre válaszul Irán is felhagyott azzal, hogy tartsa magát az atomalkuban rögzített kötelezettségeihez.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Iráni Atomenergia Szervezet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.