Egy Donald Trump amerikai elnökkel kapcsolatos Twitter-bejegyzés kommentálásáért a Trek-Segafredo kerékpárcsapat ideiglenesen kitette keretéből Quinn Simmonst, az idei Tour de Hongrie magyar körverseny második helyezettjét. A csapat azért zárta ki a versenyzésből a sportolóját, mert az egy agresszív Trump-ellenes és egyébként kirekesztő Twitter-üzenetre finoman jelezte, hogy ő Trump-támogató.
A cyclingnews.com portál tájékoztatása szerint a 19 éves, junior világbajnok versenyző egy kerékpáros szakírónak a közelgő elnökválasztással összefüggésben írt üzenetére reagált.
Drága amerikai barátaim, remélem, ez a szörnyű elnökség hamarosan véget ér a számotokra. Ha engem követtek, és Trumpot támogatjátok, akkor mehettek. Nincs bocsánat arra, ha egy hitvány, borzasztó embert követtek, vagy rá szavaztok.
– írta az újságíró, amire Simmons egy elköszönést jelző “bye”-jal reagált és melléje fekete integető kezet formázó emojit helyezett el, majd arra a kérdésre, hogy akkor ő Trump támogatója-e, azt válaszolta, úgy van, és ezúttal amerikai lobogót tett az üzenete mellé. Bizonyára a fekete emoji is rasszistának számít, talán kulturális kisajátításnak is, mert a bringás egyébként fehér.
A Trek-Segafredo megosztónak, bujtogatónak és a csapat számára károsnak minősítette az állásfoglalást, és közölte: további intézkedésig Simmons nem versenyezhet. A csapatvezetés egyúttal jelezte: nem tűr a továbbiakban bringásai részéről megosztó politikai állásfoglalásokat. Ennyit a szólásszabadságról. De börtönbe talán nem kerül, mert ez nem Fehéroroszország.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS