Pesti Srácok

Andrej Babiš: nem szabad felrúgni a V4-et

Nem szabad felrúgni a visegrádi együttműködést (V4), mert nagyon jól működött – mondta Andrej Babis volt cseh kormányfő A merész igazság Magyarországról című, szerdán közzétett podcastben.

A cseh politikus Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral beszélgetve felidézte: egy korrupcióellenes mozgalmat alapított 2021-ben, mert "a korrupció borzalmas méreteket öltött a Cseh Köztársaságban". Pártja ideológiájának és stratégiájának lényege, hogy azért politizálnak, hogy jobbá tegyék az életet minden cseh állampolgár számára – fejtette ki. Hozzátette: több választást is megnyertek, de a legutóbbit elveszítették, mert az összes párt összefogott ellenük. Kitért arra: mindenféle törvényt gyártanak ellene, például az összeférhetetlenségre vonatkozóan.

– jelentette ki. Hozzáfűzte: ezért fontos a jövő évi európai parlamenti (EP-) választás. Andrej Babis arról is beszélt: büszke arra, hogy populista, mert a populizmus azt jelenti, hogy az ember küzd azoknak a kívánságaiért is, akik nem értenek egyet a kormánnyal.

PestiSracok facebook image

Az EP-választásról azt mondta: meg kell győzni az embereket, hogy menjenek el szavazni, mert legutóbb a részvétel csak 28 százalékos volt. Továbbá meg kell nekik magyarázni, hogy Európa jövője nagyon fontos a cseh állampolgárok jövője szempontjából. Megjegyezte: az Európai Tanácsot a bizottság irányítja, pedig ennek fordítva kellene lennie, a Tanácsnak kellene irányítania a bizottságot. Andrej Babis szerint a cseh miniszterelnök "titokban csodálja Orbán Viktort, mert egy fantasztikus könyvet írt a konzervatívokról". De a koalíciós partnere, a Kalózok és a többi párt nem akarja, hogy idejöjjön és találkozzon a magyar kormányfővel Úgy látja, miniszterelnöksége idején a visegrádi csoport (V4) keretében nagyon sok mindent sikerült elérniük, jelentős befolyással rendelkeztek.

– jelentette ki. Azt mondta: most Lengyelország is stratégiát váltott, "valamiféle atomhatalom akar lenni", és nagyon aktív szerepet vállal az ukrajnai háborúban. De emiatt nem szabad felrúgni a V4-et, mert nagyon jól működött. Csehország volt miniszterelnöke megjegyezte: politikusaik a 2021-es választás előtt, illetve az elnökválasztás előtt is mindig kritizálták Magyarországot és Orbán Viktort, pedig "nem lenne szabad, hogy belefolyjanak a magyar belpolitikába".

Forrás: MTI/Youtube; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."