Pesti Srácok

Anglia csoportelső, a csehek a Švejk-focijuk jutalmaként visszaestek harmadiknak

Anglia csoportelső, a csehek a Švejk-focijuk jutalmaként visszaestek harmadiknak

Egy félidőig tudtak érdekesek lenni az angolok és a csehek, aztán a komoly tét hiánya iszonyúan unalmas második játékrészt eredményezett. Jobban járt, aki a horvátok skóciai győzelmét nézte, a csehek pedig a motiválatlanság jutalmaként visszacsúsztak a harmadik helyre, így erősebb ellenfélre számíthatnak a nyolcaddöntőben. Az angolok végtelenül angolos, 2:0-ás gólaránnyal csoportelsők.

Rendesen bekezdtek az angolok, már a második percben a kapufáról pattant le Sterling emelése. Fenn is tartották a lendületet, a 12. percben egy ívelésekből felépülő támadás végén Sterling fejelt a kapu torkából, amire Vaclík nem érhetett oda. A házigazda mezőnyben is egyértelműen ellenfele fölé nőtt, ebben az időszakban úgy tűnhetett, hogy ebből így sima angol siker lesz. A félidő második felére magukra találtak a csehek, sikerült kijjebb jönniük, de azért a továbbiakban is megesett, hogy akár percekre beszorultak a kapujuk előterébe.

Harry Kane óriási labdát kapott a 26. percben, maga mögött hagyva őrzőjét, az ötös sarkáról lőhetett, de Vaclík belekapott a félmagas lövésbe, hatástalanítva azt. Nem sokkal ezután jött az első igazi cseh lehetőség, amikor Holeš vette észre a rést maga előtt, és jó huszonöt méterről rázúdította a jobb sarokra a labdát. Pickfordnak meg kellett nyúlnia a védéshez, de kapu mellé tudta tolni. Ezekben a percekben a csehek voltak aktívabbak, tíz perccel a félidő vége előtt Souček centikkel kanyarított az üresen tátongó jobb felső sarok mellé. A félidő végére nemcsak a lövések terén, hanem labdatartási arányban is közelebb került az angolokhoz Csehország, ám a legfontosabb mutatóban, a gólok terén nem tudott javítani a helyzetén.

A cseheknek még vereségük és a másik meccsen a horvátok győzelme esetén is szinte biztos a továbbjutás a harmadik vagy akár a második helyen, így nem tudtak őszinte lelkesedéssel megszakadni a pályán az egyenlítésért. A csehek feljebb tolták a játékukat, az angolok hagyták, ám egyik csapaton sem érződött a lángoló igyekezet a gólszerzésért. Annyira belefásultak a szünet után a további kötelező 45 perc gondolatába, hogy nagyon sokáig még kapura lövéssel sem próbálkoztak.

PestiSracok facebook image
Sterling egy szem góljánál nem történt érdekesebb ezen az estén a Wembley-ben. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

Az utolsó tíz percre fordult érdekesebbre a helyzet, hiszen a horvátok újabb góljukkal a második hely várományosaivá léptek előre, azaz jogosan hagyott alább a csehek elégedettsége. Ez meg is hozta a 83. percben a félidő első kísérletét, Pekhart azonban elvétette Pickford kapuját. Majdnem megkapták a csehek a büntetést a hosszas, motiválatlan semmittevésért, de Henderson gólját les miatt visszafújta a bíró. Mintha Švejket láttuk volna focizni a második félidőben, és az alibizmus jutalmaként, a másik meccsen magukat odatevő horvátok elorozták a csehek elől a csoport második helyét.

CSEHORSZÁG–ANGLIA 0:1 (0:1) London, Wembley stadion gólszerző: Sterling (12.)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.