Pesti Srácok

Annyira bejön az euró a horvátoknak, hogy a kormány már fenyegeti a cégeket

Annyira bejön az euró a horvátoknak, hogy a kormány már fenyegeti a cégeket

A horvát kormány arra szólított fel, hogy mindenki, aki indokolatlanul emelt árakat az euróátállás miatt, haladéktalanul állítsa vissza azokat a december 31-ei szintre, ellenkező esetben erőteljes kormányzati beavatkozás lép érvénybe – jelentette ki Andrej Plenkovic horvát kormányfő a kabinet csütörtöki ülésén. Plenkovic kiemelte: egyes kereskedelmi társaságok az euróra átállást arra használták fel, hogy tovább emeljenek az árakon, ami szerinte indokolatlan, hiszen ellenszolgáltatás nélkül történt.

– mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy minden illetékes osztálynak át kell tekintenie az erre vonatkozó rendeleteket és előkészíteni az egyéb jogszabályok módosítását a fogyasztók jobb védelme érdekében. Plenkovic a lehetséges szankciós intézkedések között az energiaválság mérséklésére nyújtott támogatások megvonását és más adóformák bevezetését említette.

PestiSracok facebook image

– mondta. Azoknak pedig, akik szavai szerint azt hiszik, hogy ebben a helyzetben felelőtlen üzletpolitikájukkal árnyékot vethetnek egy rendkívül pozitív és hasznos dologra – utalva itt az euró bevezetésére – azt üzente, hogy nem fognak sikerrel járni. Bejelentette: fokozott hatósági ellenőrzéseket rendeltek el, ideértve a kereskedelmi felügyelőséget, az adóhivatalt, továbbá a vám- és pénzügyőrséget, hogy "kijavítsák mindazt, amit felelőtlen egyének tettek minden ok nélkül".

– húzta alá. Mint mondta, a kormány tudatában volt annak és figyelmeztetett is arra, hogy az átváltás miatt minimális, 0,2–0,4 százalékos áremelések várhatók, ahogy más országokban is voltak az euró bevezetésekor, de "sem a globális, sem a nemzeti körülmények nem olyanok, hogy a kapzsiság felülkerekedhessen a felelősség felett." Hozzátette: az euróra átállás nem olyan körülmény, amit egyesek kihasználhatnak arra, hogy extraprofitra tegyenek szert azokkal a polgárokkal szemben, akik már most is szembesülnek egy szélesebb körű energia- és élelmiszerválság következményeivel. A kormányfő másrészről üdvözölte azt, hogy a vállalkozók nagy része tartotta magát az előírásokhoz, és felszólította őket, hogy határolódjanak el azoktól a szabálysértőktől, akik árnyékot vetnek minden horvát vállalkozó társadalmi felelősségére.

Az eurót használó uniós tagállamok tanácsa, az eurócsoport tavaly június közepén állapodott meg arról, hogy Horvátország az euró bevezetéséhez szükséges valamennyi feltételnek megfelel. A szükséges jogszabályok elfogadásával az év végéig lezárult az a folyamat, amelynek eredményeképp Horvátország január elsején az euróövezet tagjává válhatott. A tagországok pénzügyminiszerei (Ecofin) az euró és a horvát kuna közötti átváltási árfolyamot 1 euróra vetítve 7,53450 kunában határozta meg. Az Európai Központi Bank (EKB) 2020 júliusában vette fel Horvátország devizáját az "euróövezet előszobájának" tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba. A jelenleg 20 országot tömörítő euróövezet utoljára 2015-ben bővült, amikor Litvániában bevezették az eurót.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.