
Mától a 3-as metró augusztus közepéig csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között jár.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi közleményében azt írta: Kőbánya-Kispest és a Göncz Árpád városközpont között akadálymentes, légkondicionált pótlóbuszokkal lehet utazni, amelyek rendkívül sűrűn, csúcsidőszakban egy percnél is gyakrabban indulnak. Mivel a Dél-Pestig meghosszabbított útvonalon közlekedő metrópótló buszok megállnak a Nagyvárad téren is, az M30-as járat az említett időszakban nem közlekedik – tették hozzá.
Szintén szombattól augusztus közepéig az 1-es földalatti Deák Ferenc téri átjáróját is felújítják, ezért a földalatti állomása csak az Erzsébet térről közelíthető meg. Az autósoknak érdemes tudni, hogy a pótlóbuszok gördülékeny közlekedése érdekében – az eddig kijelöltek mellett – az Üllői úton a Nagyvárad tér és a Határ út közötti szakaszon visszaállítják a korábbi autóbuszsávokat, ezért megváltozik a forgalmi rend – írták.
A déli szakaszra is kiterjesztett metrópótlás idejére a kispesti Vak Bottyán utcát lezárják az autóforgalom elől a Határ út és a Lehel utca között, oda – a célforgalom kivételével – csak a pótló autóbuszok hajthatnak be – közölte a BKK.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Mikia36
2022-06-18 at 13:12
Rózsa Zoltán 2022-06-18 at 07:07
Tökéletes amit írtál.
Ez a mocsok banda, készakarva szeretné tönkretenni az egész fővárost.
A Blaha felújítása is dirket nehalad, mert így még hatalmasabb dugók alakulnak ki. Mivel ők kitünő zöldek, ezért a légszennyezés miatt inkább beszeretnék hozni a dugódíjat, azt remélve, hogy azt is el lehet lopni.
Betelepítettek hajléktalanokat a Szt. II. János Pál pápa tér és környékére, eredmény emberi ürülék mindenütt!
A Neandervölgyi meg az utcák menetirányának változtatásaival közlekedési káoszt okozott!
A bulinegyedből menekülnek az emberek, a nyilt kábítószerezés miatt!
A külvárosban mindent eladnak, csakhogy minél többet lehessen ellopni.
Igazuk volt a régi rómaiaknak: aki lopott fél karját levágták!
Az egész libsi banda már kar nélkül rohangálna, de lehet, hogy már lábuk sem lenne.
El kell zavarni ezeket a hazaárulókat!
Orientál
2022-06-18 at 11:45
Mint a fővárosi Blaha Lujza téren is áll a felújítás közbe meg Karácsonyék lopják a budapestiek 100 millióit.
Theo
2022-06-18 at 10:35
Rózsa Zoltannal mindebben egyetértve meg azt tenném hozzá, h Karácsony nemcsak az ipart akarja tönkretenni a tartotisztjei utasítására, hanem a kocsma és narkobizbiszt is fellendítene a rakparti részen is, és mellékesen ingatlan bizniszt is csinál, hisz egy megkozelithetetlen, büdös koszos, bűnözőkkel, migransokkal teli belvárosból minden normális ember kimenekül. Akkor aztán szarerhugyer mindent fel lehet vásárolni.
Matolcsynak igaza volt, sürgősen meg kell szüntetni Budapestet, mint gazdasági vizfejet, pláne h ilyen gazemberekhez került.
Patriota
2022-06-18 at 09:50
Tegyük még hozzá, hogy leállítatta a 2-es, a 2M (Metrópótló) villamosokat is- “pályafelújítás miatt….” Ugye érdekes? PONT MOST !!! A vizes világbajnokság alatt! Ez már vérforraló !
Katicamama
2022-06-18 at 09:49
Ahogy kamaszkoromban mondtuk:” Megáll az ész lekuporodik!” Ezt most gúnyból írta vagy komolyan gondolta?
Pl: Családunk egyik hölgy tagja lakóhelyétől 10.5 km-re lakik munkahalyétől. Egy neves gimnázium esti tagozatán tanít. / Egy másik gimnáziumban is tanít délelőttönként/ Van olyan nap, amikor az utolsó óráját 3/4 9-kor fejezi be. Ha gyalogolnia kellene / amit nem tudna, mert volt márcsontvelőétültetése. / Az ő tempóját ismerve kb 1/2 1-re érne haza. Otthon kisiskolás leánykája várja . Egyébként tömegközlekedésen utazik.
Vagy hétfőn, kedden és szerdán fél 5-kor induljon el, hogy odaérjen 7.15-re érettségiztetni? És egy egész napi kemény napi munka után a nagy melegben gyalogoljon?
Az Ön mondata annyira messze áll a mindennapoktól , mit amikor Fegyőr elektromos rollerét a lezuhanyozta.
Rózsa Zoltán
2022-06-18 at 09:45
emlékezzenek Kövér László szavaira: “a demokrácia veszélyes üzem”
tessék, itt az élő példa erre az igazságra. Kérdésre válaszolva: nem, helyhatósági, országgyűlési képviselő választáson nyert mandátumot nem lehet elvenni arról csak le lehet mondani az illetékesnek – és addig álljon mindenki fél lábon amíg Karácsony lemond egy nap, akkor garantált a visszeres, mélyvénás trombózis.
Miki
2022-06-18 at 09:37
El kéne küldeni ezt a nagyon idiótát valamelyik afrikai országba. Ott csinálhatná a marhaságait nyugodtan. Karácsony Gergely nem politikusnak született. Egy pojáca. Végképp nem valami vezető beosztásba való. Még egy közszolgálati WC-t fenntartó cég vezetésére se lenne alkalmas.
Moha
2022-06-18 at 09:36
Győző2022-06-18 at 08:04
Ez jó! Nagyon jó! :-)))
Angie
2022-06-18 at 09:31
Minden hiperpasszívan működik, mint a főpolgármester, aki tán soha nem volt még életében éber állapotban!
Sajnos ez nem vicc! Visznek is mindent a feje fölül! Aki kapja marja a libernyákoknál!
Veritas Samu
2022-06-18 at 08:54
Nahát-nak!Köszönöm a ,,szép,, bűnözői listát,igen ezek a fő bűnösök Budapest tönkretételéért,azért van még ott néhány alpolgármester,aztán úgy negyvenegynéhányan a ,,tanácsadói,,testületből,és néhány fő maffiózó,mint Bajnai Gordon,Mártha Imre.
Győző
2022-06-18 at 08:17
Rózsa Zoltán!
Még ennél is rosszabb!
Tönkre fognak menni a vállalkozások!
A rakpartot le akarja valamelyik spekuláns nyúlni, hogy ott klf turista szolgáltatókat létesítsen. Tönkretéve az utcaszinten lévő, közeli vállalkozókat. Pont azon a szakaszon dekkolnak az üdülőhajók és az a szállodasor is.
A másik fele: ki akarják üldözni a magyarokat a fővárosból, és migránsokat akarnak betelepíteni. Nem mellesleg megvan, hogy a romkocsmanegyedben már 2010 előtt óta nyüzsögnek az ukrán maffiozók? Mindeki azt mondta, sok az oroszul beszélő arrafele. Szerintem frászt. Tuti, hogy ukrán tájnyelven nyomják. A volt zsidó negyedbe benyomultak az Ukrajnából jött zsidók. A Nagykörút déli részén afrikaiakat látsz, a Blahától befele kínaiakat, a Kálvin környéke és Buda tele arabbal, törökkel, vietnámival, kínaival. Már egyetlen üzlet fölött sem látsz magyar feliratot. 2019-ben jobbról szar volt, nem kampány, a liberálfasiszták meg szavazóturistákat hiztak az EU-ból. Mit akarsz? Néhány tucat szavazatokon és brutális csalásokon múlott, hogy elesett a főváros. Túl nagy ára volt az újabb 2/3-nak.
szimat
2022-06-18 at 08:11
Azért csinál dugót és káoaszt, hogy aztán extra adókkal sarcoljon meg mindenkit. Jön majd a dugódíj, zöld díj, környezetvédelmi extra adó és minden finomság, amivel vissza lehet csöpögtetni a belföldi és külföldi főnökeinek, zsarolóinak.
Ez az ember még életében nem dolgozott (a muciológia nem munka, hanem időtöltés!), így fogalma sincs milyen problémái vannak egy civil állampolgárnak, egy dolgozó embernek
Nahát
2022-06-18 at 08:08
Budapestet a Demokratikus Koalíció vezeti momentumos, mszp-s támogatással, ezt ne felejtsük el! A fővárosi közgyűlés baloldali tagjai név szerint: Baranyi Krisztina, Cserdiné Németh Angéla, Déri Tibor, dr. Kiss László, dr. László Imre, dr. Tóth József Sándor, Élő Norbert, Gajda Péter, Havasi Gábor, Horváth Csaba, Karácsony Gergely, Niedermüller Péter, Örsi Gergely, Pikó András, Soproni Tamás, Szabados Ákos, Szaniszló Sándor, Tüttő Kata, Váradiné Naszályi Márta. Ezek a gazember polgármesterek támogatják Karácsony Gergely ámokfutását.
Hozzászóló
2022-06-18 at 08:08
Kedves Rózsa Zoltán, ez szép összefoglalás volt. Így kéne többször ezt a bandát a budapestiek orra alá dörgölni.
Győző
2022-06-18 at 08:04
“ Újpest-központ és Göncz Árpád városközpont között jár.”
.
Ez elírás!
Újpest központ és Árpád híd között jár.
Rózsa Zoltán
2022-06-18 at 07:07
A magam részéről látni vélem körvonalazódni, hogy mindezek a “szerencsétlen véletlen” egybeesések, elhúzódások összhangban a nagy zöldítés jelszó alatt létrehozott kerékpársávokkal valahogy szándékosan egy masszív dugódíj irányába mutatnak. Karácsony erre tett esküt Brüsszelben a tartótiszteknek megválasztása előtt viszont Tarlós majdhogynem forgalmi dugók nélkül adta át Budapestet. Nem azt mondom, hogy lehetett magányosan suhanni az utakon bármikor Karácsony előtt autóval de a csúcsforgalmat leszámítva tervezhető volt a megérkezés ha az ember autóval akart a városban közlekedni. Karácsony hathatós kártékonyságának köszönhetően a tervezhetőség eltűnt és Budapest autós – illetve most már bármilyen más a gyalogláson kívül – közlekedése káoszba fulladt.
A két éve tartó koncepciós városbénítási intézkedések meggyőződésem szerint arra irányulnak, hogy
1, mesterségesen hozzanak létre lehetetlen közlekedési állapotokat majd erre hivatkozva vethessenek ki adót, díjat, tarifát bármit.
Láthattuk anno az SzDSz csak úgy tudott “privatizálni” – eladni, lehetőleg külföldi kézbe – vasútvonalakat ha nem volt utas a járatokon és kihasználtsági mutatókra tudtak hivatkozni. Mi kellett akkor ehhez? Úgy kellett átírni a menetrendet, hogy az még véletlenül se legyen alkalmas a legtöbb utasnak – ezért inkább mentek busszal, kocsival csak nem vonattal. Karácsonyék ugyan ezt a receptet használják Budapest lebénítására.
2, a főváros hatékony nemzetgazdasági termelékenységét a közlekedés, az infrastruktúra megbénításával igyekeznek lerombolni mert közvetett hatásként ezzel a magyar költségvetésnek ártva azt remélik, hogy a kormánnyal szembeni elégedetlenség nőni fog. Budapest legyen inkább egy pénz és erőforrás elnyelő fekete lyuk mint inkább termelő egység, gyümölcsöző város. Ezt látom szintén a velejéig aljas Karácsony viselkedésében és mindez a Brüsszeli elvárásokkal van összhangban.
Mindazonáltal megint, újra és újra átkozom és gyalázom a budapestieket ezért a városvezetésért 20 év Demszky tapasztalattal a hátuk mögött. Erre nincs bocsánat! Most mindenki gondoljon válogatott szidalmazásra velük kapcsolatban amit nem írok ide – pedig lenne rá vastagon igény és megérdemlik mind egytől egyig!