Pesti Srácok

Annyira kormányváltó a hangulat, hogy a magyarok jelentős többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek

Annyira kormányváltó a hangulat, hogy a magyarok jelentős többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok 49 százaléka szerint Orbán Viktor a legalkalmasabb miniszterelnöknek – írta a Magyar Nemzet. A közvélemény-kutatás szerint az ellenzéki jelöltek messze le vannak maradva: a második helyen Dobrev Klára áll 13 százalékkal, őt Toroczkai László és Donáth Anna követi, hét illetve hat százalékkal.

A magyarok 49 százaléka Orbán Viktort tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen – derül ki a Nézőpont Intézet aktuális kutatásából. Az ellenzéki szavazók körében már Dobrev Klára nyert, 37 százalékkal, a második helyen Donáth Anna állt 12 százalékkal, míg Toroczkai László 7 százalékot kapott. 27 százalék azonban egyiküket sem tartja alkalmasnak a miniszterelnöki posztra, 14 százalék pedig nem tudott, vagy nem akart válaszolni a kérdésre. Orbán Viktort ebben a körben 3 százalék tartotta a legalkalmasabbnak a négy jelölt közül. Kifejezetten rossz eredmény a visszatérő Donáth Anna számára, hogy tíz baloldali szavazóból mindössze egyet – 12 százalék – tudott eddig maga mellé állítani, míg elsődleges konkurenciája, Dobrev Klára ugyanennek a baloldali választói közönségnek több mint egyharmadát, ami 37 százaléknak felel meg. Vagyis a baloldali jelöltek továbbra sem elsősorban Orbán Viktor, hanem egymás kihívói – állapítja meg a Nézőpont Intézet.

Forrás: Nézőpont Intézet

Mint ismert, az elmúlt hetekben az ellenzék több vezetője, Toroczkai László, Donáth Anna és Dobrev Klára, hétvégén pedig Orbán Viktor is megtartotta évértékelő beszédét. A Nézőpont Intézet a reprezentatív kutatásában arra volt kíváncsi, hogy a jelenlegi politikai választékból kit tartanak a magyarok a legalkalmasabbnak Magyarország miniszterelnökének.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nézőpont Intézet/Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.