Pesti Srácok

Antik keresztet távolíttatott el a német külügyminisztérium

Antik keresztet távolíttatott el a német külügyminisztérium

A "haladók" ma már nyíltan hadat üzentek a kereszténységnek. Ennek egyik legjobb példája, hogy Annalena Baerbock minisztériuma a G7 külügyi csúcstalálkozója előtt mozdíttatta el a münsteri városháza 16. századi feszületét, amire egyébként a helyi tanácsosok szoktak esküt tenni.

A G7 gazdasági nagyhatalmak külügyminiszterei a németországi Münster városának történelmi városházáján találkoztak. Az ősi épületben tartották a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békeszerződés tárgyalásait is 1648-ban. A münsteri városháza Béke-termében áll a faborításos fal előtt egy 1540-ből származó feszület – ez előtt teszik le esküjüket a mai napig a városi tanács tagjai – idézi a Mandiner a Spiegel cikkét.

A német lapok értesülése szerint a berlini Külügyminisztérium arra utasította a várost, hogy a feszületet távolítsák el a csúcstalálkozó idejére a városháza terméből. A minisztérium ezt azzal indokolta, hogy a találkozón különböző vallási hátterű személyiségek vesznek majd részt. A berlini külügy szóvivője kitérő választ adott az ezt firtató kérdésekre. Szerinte már eddig is voltak változtatások a münsteri Béke-teremben, és ilyen találkozók esetén is sor kerülhet változtatásokra – például másik asztal, másik világítás, másik szőnyeg kerül a terembe. A szóvivő állítása szerint maga Baerbock miniszter nem tudott a feszület ügyéről, s a döntés nem politikai szinten született meg.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Andreas Rentz

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.