Pesti Srácok

Antony Blinken az új amerikai külügyminiszter

Antony Blinken az új amerikai külügyminiszter

Jóváhagyta Antony Blinken külügyminiszteri kinevezését kedden az amerikai törvényhozás felsőháza. A száztagú szenátusban 78-an támogatták, míg 22-en ellenezték Joe Biden új amerikai elnök jelöltjének kinevezését, ez az arány jóval nagyobb, mint két elődje, Rex Tillerson és Mike Pompeo esetében volt. Bár egyszerű többség is elegendő lett volna, a demokraták által ellenőrzött testületben számos republikánus is támogatólag szavazott.

Az 58 éves, magyar származású felmenőkkel is rendelkező Antony Blinken az Egyesült Államok 71. külügyminisztere. Előző heti szenátusi meghallgatásán Blinken ígéretet tett arra, hogy kijavítja a károkat, amelyeket az Egyesült Államok és a külügyminisztérium imázsa elszenvedett az elmúlt négy évben külföldön. Kiemelte, hogy hivatásos diplomatákat tervez kinevezni a kiemelkedő posztokra.

– hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

– mondta. Az amerikai diplomácia új irányítója határozottan támogatja a transzatlanti kapcsolatok ismételt megerősítését, a szakemberek így jelentős közeledésre számítanak az Egyesült Államok és Európa között a következő években.

Barack Obama egykori elnök kormányzatában Antony Blinken a nemzetbiztonsági tanácsadó, majd pedig a külügyminiszter helyettese volt. Pályáját még Bill Clinton elnöksége idején kezdte a külügyminisztériumban. Édesapja, a jelenleg 95 éves Donald Blinken ebben az időben Magyarországon volt amerikai nagykövet.

Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/AP/Carolyn Kaster

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.