Április hetedikei, nyolcadikai és kilencedikei ellenzéki beszélgetés a liberalizmus jövőjéről

Elég hamar elkezdtem kémlelni a terem falait a Liberális értékek az európai parlamenti választások előtt című panelbeszélgetésen, mert biztos voltam benne, hogy lennie kell valahol egy Polgári Magyarországért Alapítvány molinónak. Tulajdonképpen még mindig nem vagyok róla meggyőződve, hogy Bősz Anett (Liberálisok), Tordai Bence (Párbeszéd), Donáth Anna Júlia (Momentum) és Niedermüller Péter (DK) beszélgetését a Republikon Intézet helyett valójában nem a Fidesz pártalapítványa szervezte. Mert hát mi mást kívánhatna egy kormánypárt, mint hogy az ellenzéke időnként összeüljön, és beszámoljon róla, mennyire tehetetlen?

Közös minimumokat kell meghatározni, itt kezdődik az egymást segítő ellenzéki létezés – tudtuk meg. A legfőbb minimum, ami nélkül nem is beszélhetünk jogállamról, hogy senkit sem érhet joghátrány az etnikai hovatartozása, életkora vagy neme miatt. Ott azért kicsit összerezzentem, és a legrosszabb vészkorszakot juttatta eszembe, amikor Bősz Anett vállalhatatlanul kirekesztő módon nőt és férfit említett, érzéketlenül figyelmen kívül hagyva több tucatnyi más genderidentitást. Király Dávid, aki a moderátor szerepét töltötte be ezen az estén, szomorúan fűzte hozzá, hogy ezekben a minimumokban korábban már a baloldal és a jobboldal is megegyezett, és nem is gondolták, hogy valaha még beszélni kell majd róluk, erre jött egy Orbán Viktor. Olyan jól kitaláltak mindent, olyan szépen megegyeztek a haladó liberálisok meg kommunisták az „európai értelemben vett igazikonzervatívokkal” a haladó liberális világrend mindenhatóságában, Orbán viszont mindent elrontott. Egyet kell értenünk Donáth Anna Júliával, aki hiányolta a Jobbikot a „Kire szavazzanak a liberálisok?” beszélgetéssorozatból. Azt mondta, sok pontban meg tudnának egyezni, és ebben mi is biztosak vagyunk, hiszen tökéletes kiindulópont, hogy egyformán gyűlölik Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök Urat.

Mindennapi szegényeinket add meg nekünk!

Ha jómódú haladók beszélgetnek, ott előbb-utóbb biztosan a szegénységről lesz szó, és elképesztő mennyiségű következetlen ostobaság hangzik el. Hiszen ha nem lennének szegények, akkor mivel foglalkoznának a haladó pártokhoz bekötött szegénységkutató szociológusok, kiket próbálnának osztályhelyzeti elnyomottságukra ráébreszteni a már dehogyis kommunista balliberális pártok, és kiket biztathatnának mások kirablására a marxista professzorok? Ahogy a beszélgetés nézői közül többeknek az volt a benyomásuk, hogy az ellenzék tulajdonképpen csak szövegel, és nem is akar választást nyerni, mi arra gyanakszunk, hogy a haladók nem a szegényekről, hanem a szegénységről akarnak gondoskodni. Mintha a törött lábú embernek levágnák a lábát, hogy örökké szüksége legyen azokra, akik tologatják.

Tordai Bence, Donáth Anna Júlia, Niedermüller Péter; 2018.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

A szegénység felszámolására nézve ugyanis semmi értelmes nem hangzott el, sőt, még ennél is nyomasztóbb, hogy a szegénység mértékét és a szegények számát illetően is a saját propagandaműhelyükből tájékozódnak a hölgyek és urak a valóság helyett. A szegénység mantrája a narkójuk, és minden kijózanító választási vereség után még többet nyomnak belőle intravénásan. Kiderült, hogy a mai, modern liberalizmus értékei csak egy bizonyos életszínvonal fölött értelmezhetőek, és azt is megtudtuk, hogy Magyarországon csupán a felső egy százalék felel meg ennek. Tehát a liberalizmus ezek szerint a piszkosul gazdagok életformája. Így már kezdjük érteni, hogy miért ilyenek ezek a liberális főfejek, ők viszont még mindig nem értik, hogy miért nincsenek szavazóik.

Donáth Anna Júlia például azzal az ésszel volt képes a Momentum elnökségéig felkúszni, amely azt mondatta vele, hogy középosztályra szükség van, viszont annak csak úgy magától kéne létrejönnie, ezért rossz, hogy a kormány mesterségesen akarja létrehozni. Tordai valamivel később azt fejtette ki, hogy a Trump- és Orbán-típusú politikusok a szegény, képzetlen, alulinformált emberekre építik a hatalmukat, aztán pedig éppen ezen emberekkel szemben politizálnak. Ha viszont ekkora szükségük van a szegényekre, akkor nehéz kibogozni, miért akarnak mesterségesen középosztályt létrehozni. Ennek a feloldásával sajnos adósak maradtak a beszélgető képviselők.

Kéne…

A szegénység feletti aggódás mellett a haladók másik fő topikjának címe: Miért nem nyerünk soha a büdös életben választást Magyarországon? Ez persze szervesen kötődik a szegénység témaköréhez, csak nem úgy, ahogy ők gondolják. Ezek a derék gondolkodók április 8. után is kész tényként kezelik, hogy a populizmus az elmaradott területek és kistelepülések buta népe körében tör előre. Ezzel pedig gondoskodnak az örök április 9-ről, mert sosem fogják felmérni, hogy a populizmus azokon a területeken tör előre, ahol értelmezhetetlen és szükségtelen a liberalizmus, mert a hétköznapi gondok megoldása foglalkoztatja az embereket, nem pedig az ideológiai utópiák, amelyeket inkább nem is szeretnének megint kipróbálni.

Bősz Anett, Tordai Bence; 2018.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

Azt viszont még ezek a Niedermüller Péter esetében sokat, a többiek esetében keveset látott ellenzékiek is látják, hogy hiába minden feszülés, csak nem növekszenek azok a százalékok. Keresik hát az okokat. Ez Király Dávidnak, a beszélgetés moderátorának is nagyon a szívén feküdt, így hát nyíltan rá is kérdezett, hogy az elhangzott elméletekből hogyan lesz gyakorlat, vagyis a NER leváltása és baloldali kormányzás. Nem kellett volna… A DK minden hájjal megkent öreg rókáján azért kiütközött a tapasztalat, és hogy legalább olyan pártja van, amely képes frakciót összehozni, mert fingfűrészelős politikusi bikkfanyelven mondta el ugyanazt, amit kollégái gyermekien naiv, őszinte nyelvezettel. Az izgalmas válaszokban olyan jövőképek hangzottak el, hogy valamit KÉNE csinálni a vidéki szegénységgel, oda KÉNE menni, alulról KÉNE építkezni, fel KÉNE rázni a társadalmat a rettenetes apátiából, helyi szinten KÉNE részvételre rávenni az embereket, akikkel beszélgetni KÉNE. Fogjuk meg, és vigyétek! Donáth Anna elsiratta a társadalmi bizalom szétmorzsolódását is, ami igazán vicces egy liberális panelbeszélgetésen, ahol a résztvevők egytől egyig az egyén szabadságában hisznek a konzervatívok által a középpontba állított, kollektív szabadság helyett.

Európai értékek, szocialista erkölcs

A beszélgetés íve törvényszerűen abba az irányba haladt, hogy ha nem ők fognak választást nyerni, akkor bizonyára Orbán Viktor fog. Felmerült tehát a kérdés, hogy mit kellene csinálni, amikor a Fidesz ellenállhatatlan migránskampányt csinál a jövő májusi EP-választások előtt. Azt ugyan megállapították, hogy ezt a témát az ellenzék nem nyerheti meg, és ki is mondta valaki, hogy nem erről, hanem másról kéne beszélni, de – például éppen az öreg Niedermüllert ismerve – úgysem fogják megállni, hogy ne beszéljenek a nagy barna szempárok tízezerszám való betelepítésének nagyszerűségéről. Hiszen a DK alelnöke tulajdonképpen most sem állta meg: kijelentette, hogy az EP-választások tétje nem a migráció, hanem az, hogy egy liberális demokrácián alapuló, nyitott (!) és befogadó (!!) Európa lesz, vagy Orbán Európája.

Niedermüller Péter; 2018.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

Tordai Bence kicsit keserű szájízzel mondta, hogy jelenleg nincs a migrációhoz hasonlóan felépített téma és narratíva a magyar politikában, és neki sincs korszakos ötlete. Innentől úgy próbálták egymást támogatni a kilátástalanságban, ahogy Porosenko bábelnök Luxemburg isiászos grófját, és az európai értékekben találták meg a menekülőutat. Az európai értékekben, amelyek méltó párhuzamai a szocialista erkölcsnek, és rájuk hivatkozva, tündenyelven el lehet fedni a mondanivaló hiányát, illetve elő lehet adni, hogy „én, én, én, én és én”. Bősz Anett nem vette észre, hogy közben témát váltottak, és reménykedő hangon, félig kérdezve mondta, hogy az országban mégiscsak a kilátástalanság sokak tapasztalata, ezért ha egyre többen kezdenek beszélgetni az emberekkel, akkor előbb-utóbb legyőzhető lesz Orbán rendszere. Csak ki kell várni ugyebár. Mondjuk addig elkezdhetnének beszélgetni az emberekkel ahelyett, hogy arról beszélnek, hogy beszélgetni kéne az emberekkel. Beszélgetni nem olyan rohadt bonyolult, ők meg lassan nyolcadik éve ezt tervezik.

A Momentum megmondja

Amikor picit minden reménytelenségbe fullad, akkor van szükség a Momentumra. A világról ugyan semmit sem tudnak ezek a csillogó szemű fiatalok, viszont értenek a nevettetéshez. Donáth Anna Júlia tudta, mit kell mondani, hogy még a naiva szerepében tündöklő Bősz Anettnél is hülyébbnek mutassa magát. Vitába szállt Tordai Bencével, mondván, igenis van közös narratíva: az, hogy mindannyian Európába képzeljük magunkat! Hangsúlyozta, hogy most tisztán arányos választási rendszerben mutathatják meg magukat, és a sokféle ellenzéki párt sokféle embert fedhet le egy közös akaratcafatokból összevarrt, nagy ernyőként. Az járt jól, aki mindezt hallva csak az egyik tenyerébe temette bele az arcát, és tartalékban hagyta a másikat, mert a Momentum üdvöskéje még ezt is tudta fokozni:

Azt kell képviselni, hogy mi kiket tudunk megszólítani.

Hát igen, ez már-már politikai program, sőt, hitvallás. Erről jutott eszembe, hogy az önmagát korábban szabadelvű konzervatívként meghatározó Momentum képviselője éppen a magyarországi politikai kínálat legvéresszájúbb liberális pártjainak képviselőivel trécsel a liberalizmus mibenlétéről. Ezek a gyerekek tényleg azt se tudták még eldönteni, hogy mit gondolnak a világról, nemhogy azt, mit tennének vele.

Kormányozni? Ugyan, gyerekjáték!

A nagyjából 70 fős, 1947 után újabb valódi haladó fordulatról álmodó, egykori munkásőröket is felvonultató közönség kérdései természetesen elsősorban kinyilatkoztatások voltak, de jól szórakoztam. Egy idős úr szkeptikusan állt ahhoz, hogy meg lehet szólítani a vidékieket, és ezzel máris előrébb van az ellenzéki politikusoknál, hiszen legalább megmagyarázta, miért nem csinálják. Kijelentette, hogy vidéken a tanár és a tanácselnök (!) az úr, nem beszélve a papról. A pap kiejtésénél olyan elemi gyűlölet sistergett a szájában, hogy teljesen nyilvánvalóan visszakívánja azokat az időket, amikor még tényleg a tanácselnök volt az úr, a papot meg agyon lehetett veretni. Vicces adalék, hogy éppen ennek az úrnak a felszólalása alatt vettem észre a közönség soraiban Lendvai Ildikót.

Bősz Anett, Tordai Bence, Donáth Anna Júlia, Niedermüller Péter; 2018.09.20. Fotó: Horváth Péter Gyula

A szeánszra végül Tordai Bence tette fel a koronát, némi reményt csempészve a kilátástalanságba. A bírálatra, miszerint az ellenzék valójában nem is akar választást nyerni, elmagyarázta, hogy nem kell félni ettől a felelősségtől, hiszen ez nem olyan nagy dolog.

Egy süldő csimpánz jobban elkormányozná az országot, mint Orbán, hiszen ha nem csinál semmit, az már jobb. Ha összetrombitáljuk 20-30 haverunkat, jobban megoldjuk nála a kormányzást.

Igen, a 62 ezer SZDSZ-szavazó felruházza Bence, Anett, Anna és Péter haverjait a hatalommal, a többi tízmillió fasiszta meg húzza meg magát szépen, ha nem akar a pap sorsára jutni! Ezek tényleg azt hiszik, hogy egy ország az olyan, mint a távirányítós játékautó, csak nyomni kell az előre vagy a hátra gombot, és Orbán annyira buta, illetve annyira gonosz, hogy a hátra gombot nyomja.