Pesti Srácok

Deutsch: A 4-es metró építése során az 5-ös és 6-os metró pénzét is ellopta az ellenzék

Deutsch: A 4-es metró építése során az 5-ös és 6-os metró pénzét is ellopta az ellenzék

Deutsch Tamás szerint sorozatos önellentmondásban vannak az OLAF-jelentéssel kapcsolatban a magukat "demokratikus ellenzéknek" csúfoló politikai erők, akik úgy gondolkodnak az OLAF szerepéről, ahogyan az óvodások: a szervezet akkor jó, ha nekik ad igazat, viszont rossz, ha az általuk elkövetett korrupciós cselekményeket tárja fel. Az Európa Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának tagja Strasbourgban egyebek mellett arról is beszélt a portálunknak adott interjújában, hogy szerinte politikai bombává vált az OLAF-jelentése.

Mint ismert: 2016 decemberében robbant a bomba, amikor az OLAF által feltárt 4-es metró körüli szabálytalanságok miatt az Európai Unió most 59 milliárd forintnyi korábbi támogatást követel vissza hazánktól. Csalás, korrupció és EU-pénzek szabálytalan felhasználása szerepel az OLAF megállapításai között. Érintettként a fővárost, az Alstomot és Medgyessy Pétert nevezték meg. A kormány egyből kapcsolatba lépett a csalás elleni szervezettel: Varga Mihály nemzetgazdasági-, Trócsányi László igazságügyi miniszter, illetve Polt Péter legfőbb ügyész már egyeztetett is az OLAF vezetőjével. A parlament gazdasági bizottsága ezen a héten is foglalkozik az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a négyes metró építése kapcsán történt visszaélésekről készült jelentésével. Demszky Gábor napokkal a meghallgatás előtt a Budai Liberális Klubban azt mondta, hogy szerinte a vizsgálóbizottság politikai célokat szolgál. Demszky nem érez felelősséget a négyes metró beruházásnál történt visszaélésekben, ahogy szerinte az OLAF jelentése is egy 2010-es, Orbán Viktor elvárásait tükröző számvevőszéki-vizsgálaton alapult. Deutsch Tamás, az Európa Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának tagja szerint politikai bombává vált az OLAF jelentése.

Mit gondol, az ellenzék a jelentés nyilvánosságra hozatala előtt miért a Fidesz érintettségét hangoztatta?

Nézze, ezt megszoktuk már. Mindig, mindenért a Fidesz, a kormány a felelős. Az előttünk álló választási kampányban szerintem eljutunk majd odáig is, hogy a "demokratikus ellenzéki" vezetők a párkapcsolati kudarcaikért is a kormányt fogják felelőssé tenni. Komolyra fordítva a szót, érdemes azt megvizsgálni, hogyan néz ki a "demokratikus ellenzék" állítólagos korrupciót gyártó receptje. Először is szinte minden témában, a hajánál fogva előrángatva korrupciót kiáltanak, majd az Ujhelyi, a Niedermüller vagy a Jávor nevű alak levelet ír valamilyen nemzetközi szervezetnek vagy uniós vezetőnek, bizonyos esetekben azonnal feljelentéseket fogalmaznak és küldözgetnek Európa valamennyi égtája felé. A “rettenetes korrupciós ügyek ” leírása kivétel nélkül a "sajtóban megjelent értesülések" alapján történik, mindezek pedig nem másból állnak, mint a saját maguk által megírt és kiadott korábbi sajtóközleményekből és az azokról szóló tudósításokból.

PestiSracok facebook image

Eddig az Európa Parlamentben azt szajkózták, hogy „az Orbán-rezsim” kizárólag csak Fideszes érdekeket képvisel, míg az OLAF bűn – és korrupciót üldöző szervezet.

Igen, ezzel szemben most pedig érdekes módon azt hallani, leghangosabban éppen a korrupciós üggyel érintett volt főpolgármestertől, Demszky Gábortól, hogy az OLAF komolytalan, nincs hatásköre, részletszabályok nélkül működik. De egy virtigli "demokratikus ellenzékinek" soha nem kell a szomszédba menni egy izmos önellentmondásért.

A helyzet pofonegyszerű: a 4-es metró építkezése során az 5-ös és a 6-os metró pénzét is ellopták a mai "demokratikus ellenzékiek". Fotó: Kummer János

Mi ebben az önellentmondás?

Az ellenzék hónapokon keresztül szorgalmasan ácsolta ezt a kommunikációs színpadot, “a négyes metró ügyét.” Hangzatosabbnál hangzatosabb nyilatkozatok követték egymást “az értesüléseink szerint elkészült az OLAF-jelentéstől”, „az értesüléseink szerint súlyos megállapításokat tartalmaz az OLAF jelentésig”, ezt követte a „ne titkolják, hozzák nyilvánosságra” strófa. És mindvégig gyaláztak bennünket ebben az ügyben is. Aztán amikor az OLAF jelentést a kormány nyilvánosságra hozta és ország-világ számára bebizonyosodott, hogy elképesztő korrupciós ügyről van szó és a "demokratikus ellenzék" érintett a dologban tokkal-vonóval, akkor infantilis magyarázkodásba és vagdalkozásba kezdtek: "nincs itt semmi látnivaló, mindenki haladjon tovább", "komolytalan szervezet az OLAF", "a beruházás előkészítéséről és lebonyolításáról döntő vezetőknek semmi közük sincs a négyes metró építéséhez". Pedig a helyzet pofonegyszerű: a 4-es metró építkezése során az 5-ös és a 6-os metró pénzét is ellopták a mai "demokratikus ellenzékiek".

Közel kétszáz oldalon tárták fel a korrupciós ügyeket a jelentésben. Ez azért nem kevés.

Ez az ügy nem olyasmi, mint például az LMP elnökének korrupciós sagája, amiben minden bizonyíték nélkül gyanúsítgat mindenkit, a balett-táncostól a kőfaragóig. Hosszú és alapos vizsgálat után készült el az OLAF részletes jelentése, ami egy kiterjedt korrupciós mechanizmust mutat be, leírja, hogy ki, mikor, hogyan követett el korrupciós cselekményt. Nem vádaskodnak, hanem bizonyítékokkal alátámasztott megállapításokat közölnek.

Hogyan tovább?

Az OLAF-jelentés megállapításai alapján Lázár János miniszter úr büntető feljelentéseket tett és ezek alapján megindította a rendőrség és az ügyészség a büntetőeljárásokat. Üdvözlendő a parlamenti vizsgálóbizottság felállítása a politikai felelősség megállapítása érdekében és az is, hogy az OLAF-jelentés kapcsán érintett cégek kifizetéseit megállította Tarlós István. Véleményem szerint ez nagyon jó döntés volt.

„Ne legyen a politikai vita eszköze a büntetőjog” – szajkózza az ellenzék.

Érdekes módon ez a bölcsesség mindig akkor fogalmazódik meg a "demokratikus ellenzék" soraiban, amikor ők ülnek a vádlottak padján. Nem szabad, hogy megalapozott legyen az a kijelentés, hogy Magyarországon kisebb veszély politikusként visszaélést elkövetni, mint nem politikusként, mert “a politikus úgyis megússza”. Mint például a Hunvald-ügyben. Ami a vádiratban szerepelt, nem tűnik arányban állónak a kirótt büntetéssel.

Az Európa Parlament tárgyalta az OLAF-jelentést?

Igen, de egyelőre röviden. A Költségvetési Ellenőrző Bizottságban (CONT) volt szó az OLAF-jelentésről, de mindössze egy órában. A romániai ügyeket, az ottani politikusok által elkövetett korrupciós cselekmények jogkövetkezményei alól az érintetteket mentesítő jogszabálytól és a négyes metró ügyéről tárgyalt a bizottság. Meggyőződésem, hogy az illetékes szakbizottság külön és részletesen foglalkozni fog az üggyel az Európa Parlamentben. A magyar hatóságok pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy az érintettek felelősségre vonása megtörténjen.

Címlapfotó:24.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.