olaf-jelentés
Így ferdít Elios-ügyben a ballib sajtó
13 milliárd forint uniós támogatás visszatérítéséről harsog a balliberális sajtó, amit egy OLAF-jelentés szerint a Tiborcz István vezette Elios túlárazott közvilágítási projektjei miatt vissza kell fizetnie Magyarországnak. Az OLAF-jelentés azonban hivatalosan még be sem lett terjesztve, az adott időszak döntő részében nem Tiborcz volt a tulajdonos, a 13 milliárd forint pedig az Elios által hét év alatt elnyert közbeszerzések teljes értéke, nem pedig a profit – írja a Demokrata.Ez volt hétfőn a Parlamentben
A kormánypártok képviselői a határvédelemről, az illegális bevándorlásról beszéltek hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Akinek számít az ország biztonsága, az csak a kormányra és a Fidesz–KDNP-re számíthat – mondta Dömötör Csaba államtitkár az Országgyűlésben.Lázár az Elios-ügyről: a felelősséget a Közgépnek kell vállalnia
Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Lázár János szerint az akció időzítése nem volt véletlen, és az kizárólag a kampánynak szól.Simicskáék cége volt az Elios tulajdonosa az OLAF által vizsgált időszakban
Simicska Lajos zászlóshajója, a Közgép Zrt. egy vállalkozáson keresztül többségi tulajdonnal rendelkezett az Elios Innovatív Zrt.-ben abban az időszakban, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF vizsgált – írta a Magyar Idők szombaton cégbírósági iratok alapján.4-es metró: az adófizetők állhatják az MSZP és az SZDSZ ámokfutásának számláját
Fel kell készülni arra, hogy a költségvetésnek kell majd helytállnia a Gyurcsány-Bajnai-kormányok, illetve az MSZP-SZDSZ-vezetés alatt elkövetett, a 4-es metróberuházást és az Alstom-járműbeszerzést érintő szabálytalanságokért. Arra számítunk, hogy a korrupciós botrány miatt az elszámolt uniós pénzek egy részét vissza kell majd fizetni, de emiatt nem kerülhet veszélybe semmilyen, családokat érintő támogatás, bér- és nyugdíjkifizetés, sem a közszolgáltatások biztosítása – tájékoztatta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára az MTI-t.Gyurcsánynak és Demszkynek köszönhető hazánk legnagyobb korrupciós ügye
A 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport elküldi jelentését az Európai Parlament (EP) Költségvetési Ellenőrző Bizottságának.Magyarország és Budapest biztonságosabb, mint jó pár nyugati ország és város
Magyarország és Budapest jóval biztonságosabb, mint jó pár, terrorizmusnak kitett nyugati ország és nagyváros - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken, a főváros napja alkalmából az Új Városháza dísztermében rendezett ünnepélyes díjátadón.Vitézy Dávid szerint mindent tudott a Demszky-féle városvezetés a 4-es metró körüli ügyekről
Vitézy Dávid szerint a Demszky-féle városvezetés mindent tudott arról, hogy mi folyik a budapesti 4-es metró beruházása körül. A BKV felügyelőbizottságának 2007 és 2009 közötti, az akkori ellenzék által delegált tagja erről a 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport szerdai ülése után beszélt újságíróknak.Újabb szocialista képviselő lehet érintett az OLAF körüli botrányban
A 4-es metró körüli beruházásokat felügyelő korábbi tenderbizottság szocialista tagja, Tüttő Kata lehetett az, akin keresztül Demszky Gábor és a főváros korábbi SZDSZ-MSZP vezetése nyomást gyakorolhatott a BKV vezetőségére - írta a 888.hu. A politikus minden idők legnagyobb hazai korrupciós botrányában lehet érintett. Budapest XII. kerületi önkormányzati képviselője, az MSZP országos elnökségének tagja, Tüttő Kata hivatalos volt a parlament gazdasági bizottságának két nappal ezelőtti ülésére, amely a metróbotránnyal foglalkozott. A politikus azonban érdekes módon inkább úgy döntött: nem megy el az ülésre - számolt be róla a hirado.hu.Ajánljuk még

















