olaf-jelentés
Budapest felfüggeszti a 4-es metróval kapcsolatos gyanús szerződések kifizetését
Budapest felfüggeszti a 4-es metró beruházására 2010 előtt kötött szerződéseik alapján minden gyanúba keveredett cég felé az utalást - írta Tarlós István főpolgármesterre hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet.Lázár szerint a csalás tankönyvi példája, ami a 4-es metró beruházásánál történt
Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője a csalás tankönyvi példájának nevezte a 4-es metró beruházásánál történteket az Európai Csalás Elleni Hivatalnak az ügyben készült jelentése alapján."Medgyessy Péternek is börtönben a helye, ha beigazolódik, hogy lopott" - Nyakó-Hollik-vita a PS-Polbeatben
Az MSZP-ben vannak olyan politikusok, akik támogatják az olimpiát, és azt mondják, hogy vállalni kell az ezzel kapcsolatos költségeket - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című adásában Nyakó István, a Magyar Szocialista Párt szóvivője, igaz, a politikus azt is hozzátette, hogy számos párttársa szerint erre nincsen pénz. Nyakó Istvánt az élő stream tévés vitaműsorban azzal is szembesítette Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, hogy Botka László, Szeged polgármestere és a baloldali párt miniszterelnök-jelöltje tavaly hitet tett a 2024-es budapesti olimpia mellett, mondván, az nem pénz kérdése. A szóvivő erre úgy reagált, tiszteletben tartja Botka álláspontját, és az olimpiával kapcsolatos két különböző vélemény jól megfér egymás mellett az MSZP-ben.Tarlós István: Mondhat itt Bolgár, Demszky és Szanyi amit akar, de az emberek nem hülyék! (PS-interjú)
Nem közismert, hogy Demszkyék egyetlen metrószerződést sem vittek be a közgyűlés elé. Amikor 2007 kora tavaszán tettem egy előterjesztést, hogy legalább pótolják ezt, egész egyszerűen leszavaztak. Demszky, Gy. Németh Erzsébet és Horváth Csaba is! - mondta a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Tarlós István. Budapest főpolgármestere megjegyezte: ennyit azokról, akik "ránk akarnak sarat dobálni az OLAF-jelentés apropóján". Kijelentette, maga Medgyessy Péter lehetetlenítette el Demszky érvelését. - Kérem, mellébeszélés helyett mindenki nézze végig a jelentésben tételesen felsorolt vitatott szerződések aláírásának dátumát, és nem lesz több kérdése! Ne véleményeket ütköztessenek, inkább olvassanak bátran - jegyezte meg Tarlós, aki a budapesti olimpiáról elmondta, hogy az nagyon jól jönne a fővárosnak, mert egy sor olyan fejlesztést hajtanának végre, amelyeket amúgy csak elodáznának. - Leszögezem, nekem a népszavazással nincs semmi bajom. Ha itt valóban népszavazás lesz, annak az eredményét én tiszteletben fogom tartani - tette hozzá. A főpolgármester kérdésünkre arról is beszélt, hogy túl erős a parlamentben a vidéki lobbi. - Engem mégiscsak arra választottak, hogy ezt a várost vezessem. Az a véleményem, hogy Budapestnek többet kellene kapnia a büdzséből, a helyzeténél és a súlyánál fogva is - érvelt.Magyarul is elérhető az OLAF-jelentés
A Fővárosi Önkormányzat honlapján magyarul is elérhető az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 4-es metróról szóló jelentése.Kenőpénz miatt állhatott sokáig a 4-es metró építése
Azért állíthatta le fél évre a 4-es metró építését az egyik kivitelező cég 9 évvel ezelőtt, mert túl sok kenőpénzt kellett volna fizetnie a budapesti városvezetés számára - írja a Blikk. A lap úty tudja, hogy ebben az ügyben is nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda, miután az Európai Unió csalás elleni hivatala százmilliárdos korrupció miatt visszaköveteli a metróépítésre adott támogatás jó részét.Már tudható, kik a politikai felelősök az OLAF-jelentés kapcsán
A Fidesz frakcióvezetője szerint már most meg lehet mondani, kiket terhel politikai felelősség az elmúlt évtizedek legnagyobb, a 4-es metró beruházása körüli korrupciós botrányáért. Kósa Lajos péntek reggel, a TV2 Mokka című műsorában a 2010 előtti kormányfők közül Megyessy Pétert, Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont sorolta ide.Ajánljuk még

















