Pesti Srácok

Ez volt hétfőn a Parlamentben

Ez volt hétfőn a Parlamentben

A kormánypártok képviselői a határvédelemről, az illegális bevándorlásról beszéltek hétfőn, napirend előtt a parlamentben. Akinek számít az ország biztonsága, az csak a kormányra és a Fidesz–KDNP-re számíthat – mondta Dömötör Csaba államtitkár az Országgyűlésben.

A napirend előtti felszólalásokban főként az OLAF-jelentésről volt szó. Ezzel kapcsolatban Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője elmondta: változás kell Magyarországon, igazságot kell tenni, a szervezett bűnözést fel kell számolni, a felelősöket számon kell kérni.

PestiSracok facebook image

- hangoztatta. Azt mondta, igazságot kell tenni a nyugdíjakban, a devizahitelesek ügyében, valamint az egészségügyben. „A változás szövetsége létrejött Karácsony Gergely vezetésével” - közölte. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint ahány nap, annyifélét javasolnak a szocialisták. Elmondta, tucatszor emelték az energia árát, az egészségügyet fizetőssé tették volna, a devizahitelek elterjedéséért pedig leginkább az MSZP a felelős. Közölte, az összevisszaság oka az, hogy az elmúlt éveket marakodással töltötte az MSZP.

- tette hozzá. Karácsony Gergelyt, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét „a köpönyegforgatás fekete öves mesterének” nevezte, aki szerinte a „feje búbjáig” bevándorláspárti. Az államtitkár szerint Magyarország nem engedhet meg magának egy újabb baloldali kormányzást, mert egy rendkívül kritikus helyzetben az ország biztonságát veszélyeztetnék és minden bevándorlást támogató tervet támogatnának.

- jegyezte meg. A Jobbik szerint Magyarország az elmúlt 27 év egyik legsúlyosabb válságát éli meg, mert a miniszterelnök és családja bűnszövetségben elkövetett korrupciós csalássorozat gyanújába keveredett. Szilágyi György hozzátette: az ügynek súlyos következményei lesznek az ország nemzetközi megítélése szempontjából, illetve azért, mert 13 ezer millió forintot kell visszafizetnie a magyar embereknek. Közölte, minden valószínűség szerint Orbán Viktor utasítására a csalássorozatban részt vettek fideszes önkormányzatok, miniszterek, államtitkárok, ezért itt már maffiakormányról is lehet beszélni. Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő és pártja pár éve még őt gyalázták a származása miatt, most a miniszterelnököt gyalázzák a pozíciója miatt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ezt az ügyet már kivizsgálták.

- mondta. Az államtitkár azon meggyőződésének adott hangot, hogy az OLAF-nak ez a kezdeményezése nem más, mint egy brüsszeli kampányjelentés, kampányakció. Hozzátette, a lejárató hadjárat célt tévesztett, mert 2009-14 között a fő tulajdonos Simicska Lajos cége volt.

- hangoztatta, megjegyezve: a Jobbikot néhány plakáthellyel felvásárolták.

Szél Bernadett (LMP) azt mondta, a kormány az elmúlt 8 évet szinte csak rosszra használta: 500-600 milliárd forintot vittek el korrupcióval az országból. Kifogásolta az egészségügy, az oktatás helyzetét. A miniszterelnök évértékelőjében egy nagy összeesküvésről beszélt - idézte fel, hozzátéve: az LMP mindent megtesz azért, hogy megbukjon Orbán Viktor és április 8. után tudományos fantasztikus könyveket írjon. Az ellenzéki képviselő úgy látta, a családi adókedvezményt jól csinálta a kormány, de az kevés, ezért - ígérte - megduplázzák az egygyermekes családok kedvezményét. Dömötör Csaba azt firtatta, miért szerepel az LMP honlapján az, hogy véget kell vetni a családi adókedvezménynek. Megalázónak nevezte, hogy a képviselő roncsövezetnek nevezte Magyarországot. Értékelése szerint több adatot is felsorolt, amely szerinte bizonyítja, hogy Magyarország egy fokozatosan gyarapodó ország.

Az OLAF-jelentés mellett a határvédelem, az illegális bevándorlás is szóba került. Ezzel kapcsolatban Gulyás Gergely (Fidesz) azt mondta, a kormány az elmúlt években a magyar nemzeti érdeket képviselte, az ország biztonságát szavatolta, amikor kerítést épített, határzárat vezetett be, és amikor elutasította a felső határ nélküli betelepítést. Hozzátéve: az ellenzékre ezekben a kérdésekben nem lehetett számítani. A kormányzást értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy míg a szocialisták 8 éve alatt gazdasági recesszióba süllyedt az ország, a munkanélküliség pedig 12 százalékos lett, addig ma az utóbbi 4 százalék alatt van, a gazdasági növekedés pedig 4 százalék fölött. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy reagált: a nemzeti szuverenitást a bevándorlás veszélye fenyegeti, az ENSZ például alapjogként határozná meg a migrációt, az EU pedig nyártól felgyorsítaná a kvótaprogram végrehajtását, és mindkét nemzetközi szervezet komoly jogkörökkel ruházna fel „teljesen átláthatatlan hátterű aktivistacsoportokat”. Az ellenzékről úgy fogalmazott: minden egyes ellenzéki párt támogatja a bevándorlást, „minden egyes ellenzéki képviselő zsebében ott lapul a sárga kerítésvágó”, és ha lehetőségük lenne, azonnal használnák is. Szerinte akinek számít az ország biztonsága, az csak a kormányra és a Fidesz-KDNP-re számíthat, amely nem hagyja, hogy Magyarországra erőltessék az említett ENSZ- és brüsszeli programot, és nem enged a határok védelméből.

- mondta az államtitkárt.

A parlamenti ülésen még egy említésre méltó közjáték történt: Szél Bernadett a felszólalása után többször bekiabált Dömötör Csaba államtitkár beszédébe, mire Kövér László rendesen kiosztotta az LMP frakcióvezetőjét. Kövér szerint már az óvodában felkészítik a gyerekeket az iskolaérettségre. Az első osztályos gyerek szerinte már hatéves korában kénytelen 45 percig csendben ülni és figyelni, „ön négy és fél másodpercig sem képes erre” - írja az Index.

Forrás: MTI, Index; fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.