Pesti Srácok

Magyarország és Budapest biztonságosabb, mint jó pár nyugati ország és város

Magyarország és Budapest biztonságosabb, mint jó pár nyugati ország és város

Magyarország és Budapest jóval biztonságosabb, mint jó pár, terrorizmusnak kitett nyugati ország és nagyváros - mondta Tarlós István főpolgármester pénteken, a főváros napja alkalmából az Új Városháza dísztermében rendezett ünnepélyes díjátadón.

A városvezető beszédében kifejtette,

Magyarország és Budapest eddig nem került a terroristák célkeresztjébe, a kormány és a városvezetés elszántsága alapján pedig itt nem is lesznek könnyen radikalizálható társadalmi csoportok.

A brit külügyminisztérium elemzése Magyarországot a tíz legbiztonságosabb turista célpont között tartja számon - mutatott rá TarlósIstván. Hozzátette ugyanakkor, hogy

"soha ne kiabáljuk el kedvezőbb sorsunkat, és soha ne legyünk elbizakodottak".

PestiSracok facebook image

- mondta a főpolgármester.

Tarlós István a főváros egyesítésének 144 évfordulója alkalmából tartott rendezvényen úgy fogalmazott, Budapest a magyar nemzet politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja, ezáltal "behelyettesíthetetlen szíve" is.

Szólt arról is, hogy 2010-től "két évtizednyi megkérdőjelezhető szervezettséget, átláthatóságot, létező működési zavarokat, súrlódásokat" kellett leküzdeniük.

- mondta, aláhúzva, azt a célt tűzték ki, hogy befejezik azokat a beruházásokat, amelyekkel hosszú ideje hitegették a budapestieket, akik egy élhetőbb, kellemesebb és biztonságosabb várost kaphatnak.

A főpolgármester az elmúlt hét év eredményeit sorolva elsőként említette a 4-es metró befejezését, amit szerinte négy év komoly erőfeszítései árán, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) szerint nem egy esetben szabálytalanul megkötött szerződések módosításával, a városnak tízmilliárd forintokat visszaszerezve tudtak megtenni.

Tarlós István felsorolását a Széll Kálmán tér felújításával, a budai fonódó villamos kialakításával, az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbításával, illetve korszerűsítésével, a világ leghosszabb villamosának forgalomba helyezésével, a környezetkímélő, alacsony padlós buszok és felsővezeték nélküli trolik beszerzésével, valamint a főváros szinte száz százalékos csatornázásának megvalósításával folytatta.

A városvezető emlékeztetett a hároméves faültetési programra, amelynek eredményeként 10 ezer új fával gazdagodik a város, emellett szólt az állatkert és a Margitsziget fejlesztésének folytatásáról, továbbá több, a városrészekkel együttműködésben megvalósult kerületi városrehabalitációs programokról.

Tarlós István külön köszönetet mondott a kerületi polgármestereknek, úgy fogalmazva, hogy "legtöbbjük erősíti a sorsközösséget, együttműködő".

- fejtette ki a főpolgármester, hozzátéve, a kerületben lakók ezután majd a főváros honlapjáról értesülhetnek minderről.

A kormánypárti politikus szerint a ciklus két legnagyobb beruházásban, a 3-as metró felújításában és a Csillaghegyi öblezet árvízvédelmében is sikerült előre lépniük.

Előbbiről szólva hangsúlyozta, a beruházás végén a budapestiek olyan metrót kapnak vissza, amely biztonságosan szállítja az utasokat a következő 25-30 évben.

- jegyezte meg, kitérve arra is, hogy lehetőségeikhez képest gondoskodnak a vonal akadálymentesítéséről. A falig elmegyünk" - mondta, azt kérdezve, ha nem sikerül a teljes akadálymentesítés, akkor nem is kellene felújítani a 3-as metrót.

- tette hozzá.

Tarlós István a Csillaghegyi öblözet árvízvédelmével kapcsolatban jelezte, a tiltakozók kedvéért újra kinyitották a szakmai vitát a parttal párhuzamos védekezésről.

- fejtette ki a főpolgármester, megjegyezve, a rendszerváltás óta nem volt még olyan projekt, amelyben ennél több vita volt.

MTI; Fotó: The Budapest Beacon

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.